2024. június 29., 12:50
Ízlelő

Kitekintés Erdélybe – a havasok desszertje az ordás tészta

Egyszerre izgalmas és szép, hogy több, mint ezer kilométerre tőlünk nemcsak magyar szót hallunk, hanem a mi régi felvidéki finomságainkhoz hasonló ételeket is találunk. Az elszakadt magyar területek sok-sok nemzet konyhájával keveredtek azóta, így egy kicsit változtak, de vannak, amelyek megmaradtak ugyanolyannak. Így fordulhat elő, hogy ilyen távolságban is, ugyanazok az ételek fogadnak bennünket, de természetesen a furfangos háziasszony trükkjeivel kiegészülve.

 

Kitekintés Erdélybe – a havasok desszertje az ordás tészta
Fotó: Szarka Zsófi

A szép Gyergyószárhegyről származik ez a recept, onnan is az egyik legcsodálatosabb portáról, amit valaha láttam. Úgy éreztem magam, mintha egy díszlet venne körül, de bizony ott minden eredeti, én pedig a szereplője voltam.

Sokszor jártam Erdélyben, ott is inkább a Székelyföldön. A recept a barátnőm nagymamájától való, aki a többi között ezzel a kevésbé édes desszerttel szokott kedveskedni a hazaérkezőknek a sok egyéb finomsága mellett.

Amikor először meséltek nekem az ordás kifliről (mert kifli formában készül gyakran), nem tudtam miről van szó, pontosabban az orda ismerete hiányzott. Később elmagyarázták, hogy az orda a tejsavóból készített sajtféleség, kissé a túró állagát idézi. A sajtgyártásból visszamaradó savó még sok ásványi anyagot, tejcukrot, zsírt és fehérjét tartalmaz, ezért, ha ecetet adnak hozzá, majd újra felmelegítik közel 100, de inkább csak 90 fokra, akkor a benne maradt fehérjék pelyhes csapadék formájában kicsapódnak. Ezt hívjuk zsendicének. (Gömörben is ismerik, készítik és fogyasztják a zsendicét; a szerk. megj.) Ha vékony gézen átszűrik a zsendicét, fél napon keresztül hagyják lecsepegni, akkor kapják meg az ordát, azaz a pehelykönnyű sajtfélét. Nem volt meglepetés, hogy ez ott helyben készült, hiszen az udvaron a hat macska mellett pár tehén, disznó, kecskék és még lovak is voltak, s az állatok a szántóföldre, vagy ahogy ott hívják, a mezőre húzták Tatát, azaz a barátnőm nagyapját.

Az emlegetett kifli viszont most nem kifli formában készült, de akár kiszaggathatjuk félhold alakúra is. Tésztája könnyű, de tartalmas és nem is süteményeknek hívják az édességeket errefelé, hanem „tésztának”. A kapor nyáron terem, friss, illatos, ami szintén belekerül egy kis cukorral, néhol savanykás citrommal kiegészítve.

Kitekintés Erdélybe – a havasok desszertje az ordás tészta
Fotó:  Szarka Zsófi

 

Aki járt már Erdélyben, tudja, hogy teljesen mások az illatok, az ízek, a színek, sőt még a mondatok is. Az ember úgy érzi, mintha egy kicsit több idejük lenne, pedig az ő napjuk is csak 24 órából áll. Jobban ragaszkodnak a hagyományaikhoz, a természettel szimbiózisban élnek és az ételeik elkészítését sem sürgetik. Érdemes oda elmenni és személyesen megtapasztalni milyen az, amikor a reggeli szíverősítő után felülünk egy szekérre és a konyharuhával letakart lábosból kiveszünk egy langyos ordás tésztát, amit a mezőre kimenet, zötyögve majszolunk majd el a mindig hideg vidéken. Bizony, ez nem csak a mesékben van így, ez kérem, még létezik!

 

 

Bevásárlólista
 
  • 500 g búzaliszt
  • 25 g élesztő (friss)
  • 1 csomag sütőpor
  • 6 evőkanál olaj
  • 2 nagy, egész tojás
  • tej, amennyit felvesz
+ 1 tojás a lekenéshez

 

 

 

 

Töltelék
  • 1kg orda (vagy ricotta, túró)
  • 1 tojássárgája
  • 1 citrom leve
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • cukor és kapor ízlés szerint

 

 

 

 

Elkészítés:

Felfuttatjuk az élesztőt, beletesszük a lisztbe a többi hozzávalóval, majd alaposan összegyúrjuk és 30 percet hagyjuk kelni. Kisodorjuk 1 cm vastagságúra, a felére halmozzuk a beízesített ordát, majd félbehajtjuk és egy kiolajozott tepsibe tesszük. A tészta tetejét lekenjük tojással, további 15 percig hagyjuk kelni, majd a 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk.
Eszter barátnőm nagymamája szerint akkor jó, ha már látjuk, a teteje pirosodik, ami körülbelül 50 percet jelent.

 

Az írás megjelent a Magyar7 2024/25. számában.

 

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.