Michael H. Hart 1978-ban megjelent, majd több ízben átírt könyve sok vitát váltott ki.
Komáromi Ressl János, egyetlen regénye, a Ráckerti orgonák megjelenését nem érhette meg.
A kötet nemcsak az 1999 tavaszán, kora nyarán zajló 78 napos légihadjárat eseményeit rögzíti, hanem a koszovói konfliktus hátterét is felvázolja.
Egyszerre szomorú és vidám, egyszerre facsarja össze a szívet és csal mosolyt az arcra.
Nemrég távozott a földi létből az európai filmművészet ikonikus alakja, a sugárzóan kék szemű egykori szexszimbólum, minden idők egyik legszebb férfiszínésze, Alain Delon.
Még mindig működnek a női-férfi dalok, méghozzá a fiatal generációk esetében is.
Nolan leginkább a nagyközönségnek szánt alkotása.
A korábban születettek még emlékeznek a rádiós esti mesére.
A 30. Sziget fesztivál kétségkívül legnagyobb előadója Kylie Minogue ausztrál énekesnő volt, akinek már ötödik évtizede töretlen a pályája.
A most 27 éves gitáros nem használ pengetőt, így játszik bonyolult jazz-rock instrumentális műveket.
A filmben Ewan McGregor Jézust alakítja, ahogy a negyven napos száműzetésének az utolsó napjait éli meg.
Az idén 50 éves Józsa Judit kerámiaszobrász Erdélyben, Székelyudvarhelyen született és 1994 óta él Magyarországon.
Trudy története, akik sokak számára vált inspirációvá.
A kötet összefoglalja a hányatott sorsú régió történetét az őskortól a második világháború utáni ismételt határváltozásig.
Ismét egy gyöngyszemre bukkantam. Várnai Zseni költeménye mintha hozzánk, ötvenesekhez szólna. Összegzés, leltár, visszatekintés.
Nino Rota a legjobb olasz filmekhez írt zenét, s művei önmagukban is csodálatos alkotások.
A kötet nagy erénye, hogy rendkívül alaposan, de ezzel együtt olvasmányosan kínálja az érdeklődőknek a magyar kormányfők arcképcsarnokát.
Ahol az Egri csillagok íródtak.
Néhány napja lett volna nyolcvanéves a fájdalmasan korán eltávozott Mikola Anikó.
A 2000-ben megjelent könyv címe: Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség.
Ha hinni lehet a pletykáknak, a dal eredetileg egy házasság szétesésének a történetét mesélte el.
Egy zseniális sorozat, amelyből egyértelműen kiderült, hogy Cillian Murphy a világ egyik legjobb színésze.
Csáky Károlynál rendszerint mindig van egy fényképezőgép, így számos fotó is gazdagítja ezt a 150 oldalas kiadványt.
Mennyi mindent bele lehet képzelni a soha véget nem érő történetbe.