Madárnak lenni
Néhány napja lett volna nyolcvanéves a fájdalmasan korán eltávozott Mikola Anikó.
„Olyan univerzális költő volt, akinek az egymástól különböző kultúrák messzesége nem jelentett akadályt, fő áramukat megtalálta, bárhol buzogjanak is forrásaik. Emberként is ilyen volt.
Sosem magáról beszélt, mindig kérdezett. Nem panaszkodott, nem jajveszékelt, amikor rosszul volt, akkor is téged kérdezett, hogy vagy. A törékeny emberi testben nagy, nyitott lélek lakott.
Akár egy mitológiai ősanyában, mesebeli kiskígyóban, szorongó, esendő emberben, aki földre zuhant angyalként is magasan repül, és törékenysége ellenére magára veszi a világ bűneit.” E sorok 2006-ban jelentek meg róla, halála után tíz évvel. Sok szép, maradandó verset írt, hadd idézzek tőle: „madárnak lenni könnyű / vizekre szállni csendben / fészken lapulni csendben / madárnak lenni könnyű // madárnak lenni átok / tövig lekopott csőrrel / ülni lekopott csőrrel / s tudni mi az az átok.”
Megjelent a Magyar7 2024/32. számában.
