Nem volt hiába semmi sem...
Ismét egy gyöngyszemre bukkantam. Várnai Zseni költeménye mintha hozzánk, ötvenesekhez szólna. Összegzés, leltár, visszatekintés.
Egy anya vallomása. Arról, hogy megérte. Minden áldozat, amit a gyermekeiért hozott. „Ránézek nagy fiamra, és / Egyszerre oly üde vagyok, / Hogy a szemem harmatgyöngyös, / Hajnali rét gyanánt ragyog, / S leánykám, mint a Március, / Rügyekbe zárt kölyöktavasz... / Őt nézem és bimbókorom, / Újra fölöttem sugaraz."
Életrajzában olvasom, hogy fiából, Peterdi Gáborból festő és grafikus lett, Párizsban tanult, később Amerikában telepedett le. Lányából, Máriából pedig író, műfordító. Vele látható az 1964-ből származó fényképen. Úgy sejtem, ezt a versét még jóval azelőtt írhatta, hogy gyermekei befutottak volna, de már nem volt fiatal.
Ezekkel a sokatmondó, ma is érvényes sorokkal zárja költeményét: „Nem volt hiába semmi sem, / Bár néhanap békétlenül / Lázongtam, hisz' nem tudtam én, / Hogy ürmöm mézzé édesül... / Sokat fizettem? Nem tudom, / Hiszen mindennek ára van... / Ezerszer újra kezdeném / Alázatosan, boldogan."
