BERLIN. Törvénytelennek nevezte a Kelet-Ukrajnában vasárnapra tervezett függetlenségi népszavazásokat Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök.
KOPPENHÁGA. Ma rendezik a dán fővárosban az 59. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, amelyben 26 ország előadója lép színpadra, köztük a magyar Kállay-Saunders András Running című dalával.
BUDAPEST. Az Országos Széchényi Könyvtár A szultán ajándéka - Négy corvina a Szeráj könyvtárából című kiállításának szombati zárónapján a tárlat kurátora a zárt tárolókból kiemelve mutatja be az érdeklődőknek a négy kódexet és fellapozza legérdekesebb oldalaikat.
KOPPENHÁGA. Kállay-Saunders András nyugodtan várja az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjét. Az énekes az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy édesapja, Fernando Saunders világhírű amerikai zenész, producer is Koppenhágában, a helyszínen fogja nézni produkcióját.
Koppenhága. Kállay-Saunders András 21.-ként adja elő Running című dalát a koppenhágai Eurovíziós Dalfesztivál szombati 26-os döntőjében.
Szabó Magda kapta a közönségszavazatok alapján a Lélekpillangó életműdíjat; az elismeréssel idén járó mintegy 200 ezer forintból a debreceni emlékszoba múzeummá fejlesztését, a Szabó Magda-alapítvány munkáját segítenék a 2007-ben elhunyt írónő szellemi örökségének kezelői.
LOS ANGELES. Frédi és Béni visszatér a filmvászonra: a Warner Bros. filmstúdió egészestés animációs filmet tervez a két kőkorszaki hős kalandjairól a hatvanas évekbeli tévésorozat alapján.
BERLIN. Nem marad Németországban a Gurlitt-család műkincsgyűjteménye, a nácizmus idején tisztázatlan úton szerzett alkotásokat is tartalmazó kollekciót egy külföldi művészeti intézmény kezelheti - jelentette szerdán a Süddeutsche Zeitung és az NDR televízió a nagy értékű képgyűjtemény elhunyt örököse, Cornelius Gurlitt végrendeletére hivatkozva.
BUDAPEST. Ma kezdődik a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a budapesti Thália Színházban, ahol tíz előadást láthat a közönség vasárnap estig.
SOMORJA. Megjelent a The Butchers első videoklipje, mely a zenekar debütáló albumáról származó, I’m with you című dalhoz készült.
KOPPENHÁGA. Bejutott Kállay-Saunders András és a Running című dal az 59. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Koppenhágában.
POZSONY. Megjelent Csáky Pál új, szépprózai írásait tartalmazó könyve. Az AB-ART kiadó gondozásában megjelent És eljött az angyal című kötetben 5 elbeszélés és egy kisregény olvasható. A könyv ősbemutatója hétfőn este volt Pozsonyban.
KOPPENHÁGA. Az első elődöntőben résztvevő országok, valamint a kiemeltek közül Franciaország, Spanyolország és Dánia zsűrije előtt mutatta be produkcióját hétfőn este Koppenhágában az Eurovíziós Dalfesztivál 16 előadója, köztük a magyar Kállay-Saunders András, aki a Running című dal előadásával meggyőző teljesítményt nyújtott a főpróbán.
LONDON. Felássák a brit rendőrök annak a portugáliai üdülőnek a környékét, ahonnan Madeleine McCann hét éve nyomtalanul eltűnt.
Koppenhága. A nemzeti zsűrik már hétfőn este, a másnapi első elődöntő főpróbáján pontozzák az előadókat, ezzel érdemben is kezdetét veszi az 59. Eurovíziós Dalfesztivál Koppenhágában. Kállay-Saunders András és a Running című dal esetleges jó szereplése azt jelentené, hogy Magyarország egymás után negyedszer tudna döntőbe jutni a versenyben.
KOPPENHÁGA. Ünnepélyes keretek között, a részt vevő delegációk vörös szőnyeges bevonulásával tartották vasárnap este Koppenhágában az idei, sorrendben 59. Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos megnyitóját, amelyen 37 ország előadói vonultak be a dán főváros Városházájára, ahol aztán egy nagyszabású parti indítja el a verseny hetét.