Nagy Csomor András: „Roby Lakatossal zenélni megtiszteltetés”
Nagy Csomor András és zenekara igazán mozgalmas esztendőt zár. A 2025-ös év nemcsak koncertekben, hanem különleges zenei együttműködésekben is bővelkedett, legutóbb Roby Lakatossal közösen készítettek feldolgozást a Minek a szőke énnekem című klasszikusból, amely november 3-án jelent meg. Az idei évről, az új dalmegjelenésről és a jövőbeli terveikről a zenekar vezetőjével, Dr. Nagy Csomor Andrással beszélgettünk.
Míg a nyár folyamán az Edenfoalsszal, vagyis Popovics Györggyel együttműködve jelentettek meg egy közös dalt, most a hallgatók nagy örömére Roby Lakatossal, az ismert hegedűvirtuózzal adtak ki egy átdolgozást.
– meséli András, visszatekintve a nyári közös dalukra, ami jelenleg 94 ezer meghallgatás felett jár a YouTube-on.
A Roby Lakatossal való ismeretség azonban még különlegesebb módon alakult ki. „Régebben ismerem őt a zenéjének köszönhetően, mint ő engem. Számomra nagyon nagy dolog, hogy vele zenélhettünk. Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy személyesen is megismerkedtünk: Babindák Pisti, a zenekarunk tagja időnként játszik Roby zenekarában, és egy alkalommal egy közös rendezvényen zenéltünk. Az egész este egy nagy örömzenélésbe torkollott, amit mindannyian nagyon élveztünk.”
A spontán találkozásból hamar közös fellépések lettek: „Különböző alkalmakon zenéltünk együtt, volt egy esküvő is, majd az Auer Fesztivál Veszprémben, sőt Marosvásárhelyen is. Így adódott a lehetőség, hogy közös produkcióban is gondolkodjunk.”
A választás Lányi Ernő legendás dalára, a Minek a szőke énnekem című szerzeményre esett. A dal feldolgozása több szinten is különleges lett.
A dal születésében személyes emlékek is szerepet játszottak: „Amikor Madridban tanultam, a kollégiumom papja ajánlott egy filmet (Margarita se llama mi amor), amely abban a kollégiumi épületben játszódott. A filmben ezt a dalt énekelték, spanyolul. Bár a szövegek tartalma nem azonos, mégis adott volt, hogy a magyar és a spanyol változatot ötvözzük a mi átdolgozásunkban. Nekem ez egy személyes emlék is a spanyolországi éveimből.”
A zenekar sajátos stílusát ez a dal is magán viseli.
A felvétel különleges módon zajlott: a klip és a hanganyag egyszerre készült: „Volt egy próbafolyamat, amiben Roby is részt vett; elképesztően jó ötletei voltak. Fantasztikus öröm nézni, ahogy dolgozik, és rengeteget tanultunk tőle. A felvételek nagyon jó hangulatban teltek, és büszkék vagyunk arra, amit létrehoztunk.”
András számára az együttműködés nemcsak szakmailag, hanem emberileg is meghatározó élmény volt: „Roby 40 éve a világ legnagyobb színpadain zenél, minden túlzás nélkül a világ egyik legnagyobb hegedűse. Nekem személyes kedvencem, ezért óriási megtiszteltetés, hogy vele közös számunk született.”
A jövő kapcsán András csak sejtelmesen fogalmaz: „Vannak terveink, és valakivel már zajlik is egy együttműködés, de nem szeretnék még sokat elárulni. Hetente egyszer próbálunk, így nem mindig haladunk olyan gyorsan, ahány ötletünk van.”
A zenekar decemberre újabb megjelenést tervez, és további felvételek is készülnek a hónap folyamán: „Lesznek saját számok és átdolgozások is. Az előttünk álló kollaborációknak pedig nagyon örülünk, mert ezekből mindig tanulunk, új embereket és zenei világokat ismerünk meg.”
A koncertek terén is aktívak maradnak: „Az előző szezon rekordmennyiségű koncertet hozott, sok kiemelkedő felkéréssel. Amíg az emberek úgy érzik, hogy van igény a zenénkre, mi szívesen megyünk. Jó látni, hogy a közönség szereti, amit csinálunk. Látni a munka gyümölcsét egy remek csapattal dolgozva: ez a legnagyobb öröm.”