Száraz György, a magyar történelem lelkiismerete
Egy mára sajnálatosan kihalt műfaj, a történelmi dráma egyik utolsó mohikánja volt, de szenvedélyesen igazságkereső történeti nagyesszéinek sincs már méltó folytatása a magyar irodalomban. Kamaszkora egy rövid időszakát Rozsnyón töltötte, s egy olyan korszakban élte le élete első harminc esztendejét, amikor sokszoros szerencse kellett a túléléshez is. Sokszor hangsúlyozta, nem történész, mindent, amit tud, autodidakta módon szerezte be. Mégis kevesen voltak, akik többet tudtak nála a magyar történelemről. Életműve annak ellenére is jelentős, hogy alig 57 évet élt. 95 éve született Száraz György.
Budapesten született 1930 novemberében, itt kezdte iskoláit, s itt járt gimnáziumba, majd 1943-ban a család a háború elől Rozsnyóra menekült, ahol a ciszterciek gimnáziumában folytatta tanulmányait. De leérettségizni már nem tudott, mert 1945-ben az ismét Csehszlovákiához csatolt gömöri városból kitelepítették őket. Törökbálinton találnak ideiglenes otthonra, ahonnan viszont a német ajkú svábokat telepítették ki. Tizennyolc évesen előbb a Nemzeti Sertésforgalmi Vállalat tisztviselője lett, majd önként bevonult katonának. Ekkor kezdődik az igazi rémálom, több kiképzés (utász, ejtőernyős) után a déli határon szolgált, s 1952. november végén szerel le. Alig pár nappal később letartóztatják, mint a bajai Kosztolányi-per sokadrendű vádlottját.
A vád: államellenes összeesküvés, titóista szervezkedés, fegyver- és robbanóanyag-rejtegetés. Tíz évre ítélik (a koncepciós perben két embert is halálra ítélnek), de jó egy hónappal az 1956-os népfelkelés előtt amnesztiával szabadul, s maga is részt vesz abban. De megússza, 1957 elején az Országos Cirkusz Vállalatnál kap munkát, s annak szervezőtitkáraként járja az országot. Ekkor alapít családot, feleségül veszi Marek Mártát, s 1958-ban megszületik fiuk, Miklós György – aki maga is az írói hivatást választja –, majd 25 évvel később Eszter lánya. Fia, mintegy 10 évvel ezelőtt meg is írja a család regényét Apám darabokban címmel. „Cirkuszregény? Ügynökregény? Szerelemregény? Levél- és naplóregény. 1956-os regény” – vallja vaskos könyvéről a szerző. Ekkoriban kötelezi el magát az irodalom és a történelem mellett is, de ahogy hangsúlyozza: „Nem vagyok történészt. Eszközeim az író eszközei. Eszemben sem volt soha »elkutatni« a történelmet a tudósok orra elől”. Illyés Gyula az Ítéletidő drámájának bemutatója után a történelmi dráma megmentőjének nevezi (pedig hát olyanok alkottak akkoriban a műfajban, mint Illyés mellett Németh László, Illés Endre vagy a legendás erdélyi négyes: Sütő András, Székely János, Páskándi Géza és Kocsis István), s hol voltak még ekkor a magyar antiszemitizmusról vagy a magyar-román történelemről írt vaskos dolgozatai, ahogy a rákosista koncepciós perek kapcsán Pálffy György mártír altábornagyról írt nagyesszéi.
.
Írói pályája elején oroszból, németből fordít, ismertetői, ajánlói és novellái jelennek meg, többek között az Állami Könyvterjesztő Vállalathoz tartozó A Könyvben és a Színművészeti Főiskola lapjában, a Sirályban. Czine Mihály irodalomtörténész baráti ajánlására a rákospalotai Csokonai Művelődési Ház művészeti vezetője, később igazgatója lesz. A rádió és a televízió is igénybe veszi a tehetségét, 1966-ban ő írja Gaál Albert számára az Egon Erwin Kischről (Rátonyi Róbert), a száguldó riporterről szóló tévéfilm forgatókönyvét. 1968-ban otthagyja az igazgatói állását, szabadúszó író lesz, aki mintha érezné, hogy nincsenek már számára évtizedek, elképesztően sokat dolgozik. A Magyar Nemzetben, az Új Írásban, a Népszavában és a miskolci Napjainkban jelennek meg az írásai. 1969 február 21-én mutatják be első színdarabját, mégpedig a budapesti Nemzeti Színházban. A vezérkari főnök című dokudrámája a Tanácsközársaság, s ezen belül is Stromfeld Aurél alakját idézi meg. Az előadást Major Tamás rendezte, a címszerepben Bessenyei Ferencet láthatták a nézők, mellette Avar István, Agárdi Gábor, Gelley Kornél és Őze Lajos alakították a főbb szerepeket. A Színház című lapban Dersi Tamás így vélekedik az előadásról: „Az előadás gondos előkészítő munkát összegez. Fejlődő együttes teherbírását és lehetőségeit jelzi. Olyan együttesét, amely méltó segítője lehet a magyar dráma esélyeit nagyobb igényekkel valóra váltó író-partnereknek”. S mivel a színház akkori igazgatója, az abban az évben Bástya elvtárssá átvedlő Both Béla nem tartja be adott szavát, hogy újabb bemutatkozási lehetőséget biztosít számára, vidéki színházak ajánlatát fogadja el.
Sokáig ez az egyetlen budapesti bemutatója, jó tíz évvel később követi majd az Ítéletidő a József Attila Színházban Berényi Gábor és a Hajnali szép csillag balladás játék a Madáchban Kerényi Imre rendezésében. Annál több bemutatója van viszont a hetvenes években vidéken, Veszprémben előbb a Zsigmond király hatalmi praktikáiról szóló Királycsel (úgy látszik, ez az árulásokkal terhes korszak mindig elegendő ihletet adott íróinknak, lásd. Vörösmarty és Háy Gyula drámáit, ahogy Bán Mór regényciklusát is), ezt követte szintén Veszprémben a III. Béla és a Víztükör, majd Gyulán A nagyszerű halál, amely közvetlenül a világosi fegyverletétel idején játszódik a gyulai Wencheim-kastélyban, ahol a bevonuló oroszok úgymond baráti vacsorán látják vendégül az elfogott magyar főtiszteket, akik Haynaunak köszönhetően pár hónappal később Aradon fejezik be az életüket. Gyilkosok címmel ír darabot az anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignácról, amelyet Kertész Péterrel, Szombathy Gyulával és Végvári Tamással a főbb szerepekben Egerben mutatnak be Valló Péter rendezésében.
Tévéfilm készül a III. Bélából s A nagyszerű halálból (Vacsora a hadiszálláson címmel) is Hajdufy Miklós rendezésében, amelyek meghozzák a szerzőnek az országos elismerést. Veszprém és Gyula mellett egy ideig dramaturgként dolgozik Kecskeméten, majd 1977-től az Élet és Irodalom szerkesztője, később főmunkatársa lesz. Innen 1983-tól a haláláig a Kortárs főszerkesztői posztját tölti be. S mindezek mellett szakadatlanul kutat és ír.
Előbb drámákat, de mielőtt kikiálthatnák par excellence drámaírónak, a drámák helyét átveszi az életében az esszé. Még Veszprémben mutatják be a Tolsztoj utolsó hónapjairól írt A megoldás című drámáját (ezt is Hajdufy filmesíti meg a legendás orosz író szerepében az Amerikából nemrég hazatért Szabó Sándorral), a Budapesti Gyermekszínház mutatja be a II. Rákóczi Ferenc című darabját, Debrecen közönsége láthatja Az élet vize című komiko-tragédiáját, míg Győrben kerül bemutatásra a Pincebuli című zenés komédiája. Ezt követi a közel sem zenés, sőt közel sem komikus Ítéletidő, amely romániai Abrudbányán játszódik 1849 májusában, s arra keresi a választ, miért is nem élt egyik nép sem a kínálkozó lehetőséggel, s miért nem jött létre a magyar-román megbékélés (ahogy sajnos nem jött létre a magyar-szlovák sem). „Ebben a darabban magyarok és románok mondják a maguk ostobaságait, a maguk igazságait. A maguk részostobaságait, a maguk részigazságait. Néha közhelyszerű mondatokban. Mit akartam ezzel? Nem mást, mint valamiféle történelmi látleletet adni egyrészt a tragikus egymásra utaltságról, másrészt az ezzel együtt járó, majdnem reménytelenül összegubancolódott ellentétekről. Kórképet, gyógymódot nem tudok adni, vagy ha mégis, akkor azt a megoldást mindenki ismeri. Tudom, hogy amit tettem, az kevés.
Csak annyi, hogy ki tudja hányadikként, ki tudja hányadszor kimondtam: a megoldást elodázni nem lehet.” – nyilatkozza a darabjáról, amely szintén megérte a megfilmesítését, András Ferenc még a szerző életében vitte filmvászonra. Ahogy filmvászonra kerül a Warafka tanácsos úr is Haumann Péterrel Mihályfy Sándor, a Batsányi Jánosról írt Rókus templom harangjai és a Császárlátogatás – ez utóbbi kettő szintén Hajdufy Miklós rendezésében. A császárlátogatás Napóleon és Metternich elképzelt győri látogatását mutatja be, ahogy két nagyhatalom képviselői cinikusan osztozkodnak egy kis nemzeten. Ha valaki párhuzamot vélne felfedezni a mával, s Napóleont és Metternichet „behelyettesíti” a jelenkor amerikai és orosz szereplőivel, akkor rádöbben, kortárs drámát lát. Lukács Sándor rapszodikus, véleményét folyamatosan változtató, reménytelül ellenszenves Napóleonja mintha csak a jelenlegi amerikai elnökre hajazna, míg Darvas Iván végtelenül cinikus Metternichje úgy kínálgatja főnöke, vagyis a császár lányát, mint egy közönséges háremhölgyet. Száraz György – ha élne –, szomorkás örömmel állapíthatná meg, ízig-vérig kortárs drámát írt, s a világ semmit sem változott a cselekménytől eltelt több mint két évszázad alatt. Batsányi János szerepében a peredi Horváth Sándort láthatjuk, aki jó barátja és közös gondolkozótársa is volt az írónak, a Mestersége színész sorozatban is egymással beszélgetnek. Utolsó befejezett színdarabja, A megközelíthetetlen szintén megérte a megfilmesítését, igaz, már csak a halála után. Mihályfi Imre rendezte Robespierre szerepében Szakácsi Sándorral.
A nyolcvanas években műfajt vált, s úgy dönt, több állandóan tűzben tartott témáját esszé formájában dolgozza fel. Így születik meg a magyar antiszemitizmust a holokausztig tárgyaló (évtizedekig a téma tabunak számított, azt csak a hatvanas évek elején törte meg Palotai Boris) Egy előítélet nyomában című korszakos írása (250 ezer példányban jelenik meg), de megírja A tábornok címmel a koncepciós perben kivégzett Pálffy György tragikus életét (ne feledjük, ez akkoriban jelenik meg, amikor gyilkosai még nyugodtan élték nyugdíjas éveiket), s 1982-ben hosszú esszében válaszol egy romániai propagandairatra (Ion Lancranjan), ahogy reflektál Szabó István Redl ezredes című filmjére is (A kém meg a vadkan). Ezeket a Magvető Kiadó adja ki a Gyorsuló idő sorozatában, majd 1984-ben egy vaskos kötet összegzi nagyívű eszmefuttatásait Történelem jelenidőben címmel (ebben ismét napvilágot lát az Egy előítélet nyomában című dolgozata is). Utolsó, általa összeállított, de már csak halála után megjelent kötete (Erdély múltjáról jelenidőben) szintén a Gyorsuló idő sorozatban jelent meg.
Köszönet Ambrus Ferencnek a cikk megírásához nyújtott segítségéért.
