RIMASZOMBAT. Április 23. és 25. között rendezik meg Rimaszombatban a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny XXIV. évfolyamának döntőjét.
POZSONY. Szlovákia újabb 13 műemlékkel gyarapítaná az UNESCO Világöröksége jegyzéket – derül ki a műemlékeknek a kormány által a múlt héten jóváhagyott aktualizált jegyzékéből.
BUDAPEST. Mintegy 400 programmal csütörtökön nyílik a Millenáris parkban a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek díszvendége Jonathan Franzen amerikai író.
MADRID. Filmfesztiválon mutatkoznak be a visegrádi négyek Madridban, a négynapos fesztivál a "Közös múlt, közös jövő" címet viseli.
BUDAPEST. A könnyűzenei kategóriákban a Solaris együttes, Bencsik-Kovács Zoltán, Szűcs Krisztián, Hobo (Földes László), Sebestyén Áron, a komolyzenei területről Sári József, Tallér Zsófia, Bella Máté, a magyarnóta-szerzők közül pedig László Mária kapta meg az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület díját.
BUDAPEST. A magyar népzene hordoz annyi értéket és szépséget, hogy ma is megáll a saját lábán, nem kell csak azért feldolgozásokat készíteni, hogy jobban eladható legyen - mondta az MTI-nek Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató azzal kapcsolatban, hogy a Fonó Zenekarral készített egyik felvételük több mint 500 ezres nézettséget ért el a YouTube-on.
SANTIAGO DE CHILE. Az eredeti tervekkel szemben mégsem temetik el újra Pablo Neruda maradványait, amelyeket annak a gyanúnak az igazolására vagy megdöntésére hantoltak ki 2013-ban, miszerint a Nobel-díjas költőt megmérgezték.
NEW YORK. A The New York Times című amerikai napilap három, a Los Angeles Times két Pulitzer-díjat kapott hétfőn, a közszolgálatért járó elismerésben pedig a charlestoni The Post and Courier című napilap részesült a Míg a halál el nem választ című, a nők elleni, családon belüli erőszakról közölt sorozatáért.
BUDAPEST. A Liza, a rókatündér nyerte Európa vezető nemzetközi zsánerfilm fesztiválján a 7. Pálya szekció fődíját, valamint a Pegazus Közönségdíjat is - olvasható a Magyar Filmunió hétfői közleményében.
TORINO. A híres vallási ereklyét - amely a legenda szerint Názáreti Jézus halotti leple volt - több mint 500 éve a torinói székesegyházban őrzik és csak ritkán mutatják meg a nagyközönségnek. Most június végéig ismét látható lesz a lepel.
ORLANDO. Havi legalább egy tabletta aszpirin használata csökkenti a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázatát - hangzott el az Amerikai Rákkutatók szövetségének éves találkozóján, Orlandóban.
GYÕR. Nyelvében él a nemzet, és mindannyiunk identitása kell, hogy legyen, hogy minél mívesebben szóljon a magyar nyelv – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára vasárnap Győrben, a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny jubileumi, ötvenedik döntőjének eredményhirdetésén.
RÉVKOMÁROM. A Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata ebben az évben immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Komáromi Egyetemi Napok elnevezésű rendezvénysorozatot, melyre április 13. és 17. között került sor Komárom városának több pontján.
KOMÁROM. A jövő hétvégén kezdődik Komárom és Révkomárom közös fesztiválja, melyen többek között fellép a Quimby, a Ghymes, Charlie, Gerendás Péter és az egy hetes programsorozat ideje alatt ünnepli 25 éves fennállását a Mediawave Fesztivál a Monostori Erődben.
MOSZKVA. A berni követ című film a játékfilm kategória első díját szerezte meg a moszkvai Detektívfilm Fesztiválon, míg az On the Spot - Brazília című része a "Civil társadalom" kategóriában különdíjat kapott.
POZSONY. Zongoraművész, zeneszerző, virtuóz, a zene nagymestere, aki Sanghajtól Washingtonig - bárhol a világban - megtölti a koncerttermeket, akinek a neve a siker szinonimája. Õ Havasi Balázs, a 21. századi zene egyik legegyedibb, legizgalmasabb magyar előadóművésze. A közönség a napokban újabb koncertjének örülhetett.