Írta: Szántó Armand és Szécsén Mihály
Előfordul a világ- és a magyar irodalomban is, hogy egy-egy művet többen is jegyeznek alkotóként. Amíg egy vers vagy egy regény esetében ez meglehetősen ritkán fordul elő, teljesen természetes volt mindez egy opera vagy operett létrejötténél vagy akár egy filmforgatókönyv megírásánál. A zenés műfajoknál általában volt a librettista, a dalszövegek szerzője és mintegy harmadiknak a zeneszerző. De nagyon sok szakmányban készült francia bohózat is hasonló módon, rohamtempóban készült, s ilyenkor bizony elkelt a segítség. De a társszerzőségre akadt példa nálunk is, a Felvidékről elszármazott Szántó Armand és társa, Szécsén Mihály szintén elválaszthatatlanok voltak, évtizedekig közösen írták a műveiket, s ha az zenés jelleget öltött, akkor csatlakozott hozzájuk De Fries Károly zeneszerző is.
Bizonyára mindenki ismeri Molnár Ferenc Játék a kastélyban című világhírű komédiáját, amely tulajdonképpen arról (is) szól, hogyan dolgozik együtt két „éltes angyal”, vagyis „darabíró-firma”, Turai és Gál, akik évtizedek óta írják a közös darabjaikat, s a történetben csatlakozik hozzájuk egy fiatal zeneszerző is, aki természetesen szerelmes a készülő közös operettjük primadonnájába. Molnár ironikusan és rendkívül szellemesen ábrázolja ennek a különös hármas szerzőségi együttműködésnek a fonákjait, ahogy egyikük nem is véletlenül oda is fricskáz a másiknak: „Nem egy jó ötletemet rontottad el azzal, hogy a társszerzőmmé lettél”.
Kiderül az is, hogy a két főhős évtizedek óta együtt laknak (ne gondoljanak semmi rosszra!), ugyanis egyikük a legjobb ötleteit épp álmában találja ki, amit a másik gyorsan lejegyez.
Persze nem minden szerzőség működik ilyen szélsőséges formában, a Columbo krimisorozat egyik legelső részének főhőse két krimiszerző, akik közül az egyik írja a Mrs. Melville-történeteket (el is követnek vagy tizenötöt), a másikuk pedig menedzseli az így született regényeket. Egyikük felesége meg is jegyzi a másik rovására, hogy bizony a férje társa nem sok pusztítást végzett a papírban. De még két magyar példa, mielőtt rátérünk tulajdonképpeni mai főszereplőinkre, évek óta tart Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba közös „együttírása” is, akik például a Brontë nővérekről, Orczy Emmáról és Hatvani Istvánról követtek el remekbe szabott regényeket, de hiába faggattam őket, nem igazán tudtam meg, ki miben „ludas” a regényeket illetően. A napokban jelent meg Kégl Ildikó és Filep Tamás négykezes-verseskötete Kétszemélyes ország című (a kötet bemutatója november 12-én lesz Dunaszerdahelyen) címmel, amelyben gyakorlatilag párhuzamosan reagálnak egymás versekben is megörökített érzéseire. Nos, ilyen is van.
A harmincas években senki nem lepődött meg, ha azt olvasta egy színlapon, írta: Szántó Armand és Szécsén Mihály. Néha zeneszerzőként csatlakozott hozzájuk De Fries Károly, később Fényes Szabolcs zeneszerző is, s ezek a társszerzők biztos bevételt ígértek a színházigazgatóknak, ahogy kellemes kikapcsolódást a csupán szórakozásra vágyó közönségnek.
A harmincas évek végétől egy időre kevesebbet ragozták a nevüket, lévén mindketten zsidó származásúak voltak, de mivel sokakkal ellentétben túlélték a háborús borzalmakat, 1945 után újrakezdhették, s ők folytatták is a sikerszériájukat.
Szántó Armand 1889-ben, vagyis még a boldog békeidők kellős közepén született egy Káposztafalva nevű településen, amelyet ma inkább már csak Hrabušice néven emlegetünk. Az Iglótól 17 kilométerre északnyugatra, a Hernád bal partján fellelhető település már szerzőnk születése idején is túlnyomórészt szlovák anyanyelvű lakosságot számlált.
Gondolhatják, ez azóta se sokat változott, sőt elég népes (2 500 fő) lakossága ma már szinte kizárólag szlovák anyanyelvű. Érdekes viszont magyar szempontból megbolygatni a múltját, hisz innen származott el a Fedák család, s annak idején itt szolgált Alauda József (1610 körül– 1664) magyar tanító, konrektor, író, költő, filozófus, csillagász, szenátor, bíró, „a lőcsei polihisztor” is. Szántó Armand, ahogy sok hasonszőrű társa, Budapesten kereste a boldogulását, eleinte banktisztviselőként ügyködött, de idővel rájött, az írás és a film jobban izgatja, mint a pénzkötegek számolgatása. 1920-ban már Sziklay Béla Délutáni Kabaréjában találkozhatunk a nevével, ahol dramaturgként ügyködik, de maga is követ el kabarétréfákat. Egy évvel később filmdramaturgként is kipróbálja magát, 1923 és 1929 között a Fox Filmgyárban működött. Ez a magyar némafilm aranykora, s amikor megjelenik a hangosfilm, ő se maradhat ki belőle. De ekkor már elválaszthatatlan társa Szécsén Mihály. De mivel mindkettőnek felesége van, valószínűleg az alkotói módszerük eltér a Molnár által megírt Gál-Turi párosétól. Bár ki tudja...
A Szántónál nyolc évvel fiatalabb Szécsén Mihály még Gelbmann Mihályként született Budapesten, de mindössze hároméves volt, amikor anyja férjhez megy egy Szécsén Ferenc nevű szobafestőhöz, aki örökbe fogadja. Ellentétben későbbi alkotótársával, ő sportújságíróként kezdte a pályáját, de szintén gyorsan elkötelezte magát a darabírás és film mellett.
A húszas évek elején két némafilm (Őfensége inkognitóban, Komédiás szívek) forgatókönyvét is jegyezte (mindkettőt Deéssy Alfréd rendezte), s a harmincas években már a budapesti színházi világ ismert figurájának számított, a színházi adattár 22 bemutatóját is jegyzi. Ezek nagy részét Szántó Armanddal követi el, de időnként dolgoznak együtt Zágon Istvánnal, Szenes Bélával és Vaszary Jánossal is. A színpad mellett több vígjátékukat is megfilmesítik, így 1937-ben kerül a mozikba a 120-as tempó című könnyed karriertörténetük Kardos László rendezésében.
A film főszerepeit Básti Lajos, Muráti Lili, Mezei Mária és Kabos Gyula jegyzik, s a siker természetesen garantált. Ehhez persze a megunhatatlan Kabos-gegek mellett szükség volt a szellemesen bonyolított történetre is, amely azt bizonygatja, hogy a nagy gazdasági válság ellenére is némi szerencsével akár nálunk is lehet gyors karriert csinálni. Ezt követően gyors egymásutánban készül a Gertler Viktor rendezte Marika és a Budapest–Wien című operettjük alapján készült Azúrexpress című filmjük, amelynek a zeneszerzője akkori állandó társuk, De Fries, Károly volt. A filmet galántai Balogh Béla rendezte, s ennek egyik főszerepében ismét találkozhatunk Básti Lajossal, mellette Páger Antal, Tolnay Klári és Szeleczky Zita kap főszerepet ebben a furcsa szerelmi eltévelyedésben, amelynek egyik főszereplője a vasút.
A film alapjául szolgál eredeti operettet a Paulay Ede utcában mutatták be még 1935-ben Dajka Margit, Fejes Teri, Latabár Kálmán és Békássy István főszereplésével, de később volt bemutatója Bécsben is.
A kevésbé sikerült Marika viszont Zágon István keserédes vígjátékából készült, amelynek időnként a világtól elvonuló író főhőse strindbergi magaslatokról álmodik, de mégis kénytelen könnyed bulvárdarabokat (A legelső asszony) írni, mert a közönségnek erre van igénye. Ugye, ma is mennyire ismerős? Írói ars poeticája: „Az író olyan mint az orvos, másnak ír orvosságot”. Nem ismervén Zágon István alapművét, nehéz pálcát törni a szerző felett, de a Jávor Pállal, Perczel Zitával és Szepes Liával készült film több mint unalmas, egyenesen érdektelen. Zágontól is jobbhoz szoktunk, hisz ő írta a Hyppolit, a lakáj vagy a Budai cukrászda című remekfilmek alaptörténetét, sőt ő az egyik szerzője a később oly nagy sikert aratott XIV. René és Fekete Péter című operetteknek is. Szántó Szécsénnyel ekkoriban már a budapesti színházak kedvelt társszerzőinek számítanak.
Szántó 1927-ben még Vaszary Jánossal kezdi (Bohózat egy párizsi szállodában), de ezt követően jön a már Szécsén Mihállyal jegyzett, s később filmen is nagy sikert aratott Százhúszas tempó és Budapest–Wien, majd A romantikus asszony és a manapság is gyakran elővett Paprikás csirke. A kétezres évek elején a Vidám Színpad vette elő Oszter Sándor,, Almási Éva és Koncz Gábor főszereplésével, de pár éve játszotta a Gergely Theátrum és tájainkon az ipolynyéki Mics Károly Színjátszó Csoport is.
1938-ban jönnek zsidótörvények, s mindkettőjüket eltiltják hivatásuk gyakorlatától, s míg egy költő vagy regényíró írhat az asztalfiókjának, egy operettszerző aligha.
Az (el)hallgatás évek következnek, bár 1941-ben még Svédországban Weyler Hildebrand megfilmesíti a Párduc kisasszonyok című történetüket. De – ami a legfontosabb –, mindketten túlélték a háborús iszonyatot, Szántó Armand 1946/47-ben a Magyar Színház művészeti igazgatójaként kezdi újra a művészi pályáját, s folytatja Szécsén Mihállyal a társszerzői karriert is, megírják a Mimóza című operettjüket (a zeneszerzőjük itt még a pár évvel később, 1950-ben fiatalon elhunyt De Fries Károly), a darab bemutatója Székely György rendezésében a Magyar Színházban van, az előadásban Halassy Mariska, Pataky Jenő és Kiss Manyi mellett feltűnik a pályakezdő Ruttkai Éva is. De ekkoriban a Fővárosi Operettszínház is több közös munkájukat (Kihajolni veszélyes, Napsugár kisasszonyok, Nem nősülök – ez utóbbi Szenes Béla darabjából készült) előveszi, s a siker garantált.
Szántó Armand 1948-tól ismét a filmszakmában dolgozott: filmek feliratozásával és szinkronizálásával foglalkozott, s ha a lexikonok nem csalnak, 58 külföldi film magyarításánál segédkezett.
De a színműírásról sem mond le, az ötvenes években immár Fényes Szabolccsal szövetkezve írják meg a Csendes otthon című darabjukat, amely a korabeli társbérleti anomáliákat figurázza ki, s amelyben az Azúrexpresshez hasonlóan szintén a véletlen hozza össze az újdonsült szerelmespárokat. Az 1956-os felfordulás után a nézők örömmel fogadták Bán Frigyes filmjét, amelyben elhangzik az Összecsendül két pohár című örökzöld, s amelyben a megkavarodott szerelmeseket Zenthe Ferenc, Galambos Erzsi, Psota Irén és Ungvári László adják. Szécsén Mihály írja a szintén ekkoriban készült A nagyrozsdási eset című szatíra dalszövegeit is (zeneszerző Tamássy Zdenkó), de ezzel nincs szerencséje, a filmet elsüllyesztik, s majd csak 1984-ben mutatják be. Utolsó közös munkájuk egy Dosztojevszkij kisregény (igen, jól olvasták!) átirata. A Két férfi az ágy alatt vérbő pikáns komédia, amelyet később is szívesen vettek elő magyar színpadokon, a nyolcvanas évek elején a Telepódium is bemutatta, s a könnyed, de rendkívül szellemes bohózatban (az új átirat előkészítésében Geszti Péter is segédkezett) olyan színésznagyságok bolondoztak, mint a rendezést is jegyző Horváth Tivadar, Csákányi László, Benedek Miklós, Tahi Tóth László, Voith Ági vagy Hernádi Judit.
Szántó Armand 1964-ben, társa Szécsén Mihály négy évvel később örökre itt hagyták e földi világot, s bár társszerzői működésük minden titkát magukkal vitték, de ma is játszható, derűvel és szellemességgel teli darabjaikat szerencsére itt hagyták. Ahogy pár éve az ipolynyékiek is bizonyították, néha érdemes elővenni és leporolni őket.
