ZSELÍZ. A tavalyi, sikeres jubileumi rendezvényre alapozva idén is megrendezik az Országos Népművészeti Fesztivált 2017. június 9-11. között a zselízi városi parkban.
BUDAPEST. Díjkiosztó gálával ma este zárul a Magyar Filmhét, amelynek díjaiért a Magyar Filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott filmalkotások és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek.
BUDAPEST. Március 4-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Sztevanovity Zorán Kossuth-díjas előadóművész, énekes, zeneszerző, aki fél évszázada a magyar könnyűzenei élet egyik legismertebb szereplője.
BUDAPEST. „Hősi tette most nem jut eszembe, s a monda sem fog rá semmit, egyen kívül: mikor bekukkant Debrecenbe.” Arany János Bolond Istók című költeményből készült hangjátékát a Kossuth Rádió sugározza a költő születésének bicentenáriumán.
GALÁNTA. Razziát tartottak Galántán a rendőrség és a munkafelügyelet munkatársai az egyik munkaközvetítő cégnél – számolt be az Aktuality.sk portál, amely szerint az akció hátterében egy szerb újságíró nagy visszhangot keltő tudósítása állt arról, hogy Szlovákiában illegálisan foglalkoztatnak külföldieket.
RIMASZOMBAT. Hit és hűség – történelmi visszapillantás 1889-1989 címmel mutatta be Csáky Pál színpadi játékát a Boráros Imre Színház Rimaszombatban március 2-án a Tompa Mihály Református Gimnázium Dísztermében. Az előadás után Dunajszky Géza beszélgetett Erdélyi Géza nyugalmazott református püspökkel a magyar közösség aktuális kérdéseiről.
LOS ANGELES. A amerikai filmakadémia elnöke bejelentette, hogy soha többé nem dolgozhat az Oscar-gálán a legjobb film kategória győztesének kihirdetésekor elkövetett hibája miatt a borítékokat kezelő PwC könyvvizsgáló cég két alkalmazottja. A példátlan blamázs két felelőse közben halálos fenyegetéseket kapott a közösségi médiában.
BUDAPEST. Pajor Tamás és az Ámen, Rúzsa Magdi, a Jónás Vera Experiment, a Hősök, Palya Bea és a Lóci játszik is Fonogram-díjat kapott szerda este a Várkert Bazárban rendezett gálán. Életműdíjjal Fenyő Miklóst és Nemes Lászlót ismerték el.
NAGYSZALONTA. Arany János születésének kétszázadik évfordulóján A Hely című műsor Nagyszalontáról jelentkezik. Farkas Erika mikrofonja előtt feltárulnak a híres költő szalontai évei, emlékei.
BUDAPEST. Több mint 150 program: koncertek, kiállítások, színházi és táncelőadások, számos világsztár fellépése várja csaknem 40 helyszínen a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) közönségét március 31. és április 23. között.
POZSONY. A magánkézben levő cseh RegioJet vasúti szállító társaság megerősíti vonatjáratait a Pozsony-Komárom útszakaszon. A közlekedési tárcával történő megállapodása után további 4 vonatszerelvényt iktat be anélkül, hogy a közlekedési tárcának emelnie kellene azokat a kifizetéseket, amelyeket a RegioJetnek ezen az útszakaszon közlekedő járatok megrendeléséért fizet.
BUDAPEST. Nem mondható átlagosnak a Mindenki című rövidfilm két főszereplője, Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya. Fiatal koruk ellenére világsztárokkal forgattak már együtt, kiváló sportolók, és mindketten elvégezték a kaszkadőr iskolát is.
CSILIZNYÁRAD. Az idei farsang utolsó vasárnapján a csiliznyáradiak estébe nyúló nótadélutánnal búcsúztatták a télvégi vígnapokat.
BUDAPEST. Számos vendéggel, köztük a Vivace Kamarazenekarral ad koncertet március 15. alkalmából a Csík Zenekar. A Kossuth-díjas formáció a nemzeti ünnep előtt négy nappal, március 11-én szombaton lép fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, Magyarország az én hazám címmel.
POZSONY. A szlovákiai középiskolásoknak közel 98 százaléka egy vagy több idegen nyelvet tanul, miközben mintegy 20 százalékuk egy, 78 százalékuk pedig két vagy több idegen nyelvet igyekszik elsajátítani.
A múlt héten bejelentett, 40 fényévre található, TRAPPIST-1 vörös törpecsillag körül fellelt hét, Föld-szerű planéta között lehet sugárzás lecsupaszította kőzettörmelék, és akár felhőkbe burkolózó, a Vénuszhoz hasonló világ is. Sőt kutatók azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy némelyik egzotikus életformákat hordozhat a rozsdavörös alkonyi égbolt alatt.