Farsangi nótadélután Csiliznyáradon

A magyar nóta nemzetünk egyik legdrágább kincse, amely a legőszintébb hangon szól a magyar ember öröméről, bánatáról, a szerelemről és az elmúlásról. Valamikor a magyarnóta és a magyar népdal az emberekhez olyan közel álltak, mint az anyanyelvük. A nótázás a legmélyebb emberi érzéseket szabadította fel bennük.

Jól tudták ezt őseink - dédapáink, dédanyáink - akik januárban, februárban, azokban az időkben, amikor még villany sem volt falvainkban, a hosszú téli estéken gyertyafénynél, vagy a petróleumlámpa fényénél hosszasan beszélgettek a családdal, mesélgettek és persze énekelgettek, dalolgattak.  Ám a világ fejlődésével megjelent a villanyáram, a rádió a TV, a számítógép, a világháló, és lassan kikopik a családokból a beszélgetés, a mesélgetés, az éneklésről már nem is beszélve!  Úgy tapasztaljuk, hogy énekelgetés, a nótázás nemcsak a családokból, de lassan a mulatságokból is kiveszik.

Ladacsi Mónika, a rendezvény ötletgazdája és a rendezőtársak úgy gondolják, nem szabad megengedni, hogy kihaljon közösségünkben az ének, a nóta szeretete. A rendezvénnyel hagyományt szeretnének teremteni a faluban: farsang utolsó vasárnapján évről-évre a faluházba csalogatni egyre több fiatalt, így őrizni és bővíteni a nótakedvelők csapatát.

Fekete Erzsébet a délután egyik háziasszonya és nótaénekese üdvözlő beszédében kiemelte, milyen nagy szerepe volt az éneknek, a népdalnak, a nótának az emberek életében, hisz a gyönyörű dallamok szívet tudnak dobogtatni, torkot tudnak szorítani, el tudnak varázsolni.

A nótadélután első részében a legbátrabb csiliznyáradi szép hangú nótakedvelők szárnybontogatásait hallgathatta a nagyszámú közönség. Bemutatkozott a sokoldalú, még alapiskolás Molnár Máté, Lendvai Adrienn, a csiliznyáradi Dalárda tagja, Miklós Károly, Ladacsi Margit, Hetényi Gergő és Fekete Erzsébet, a Dalárdánk kórusmestere.

A második részben olyan amatőr művészek léptek színpadra, akik már bizonyítottak a nótaéneklésben, mint művészeti ágban: Nagy Mónika, Vörös Károly, Lőrincz Roland és Ladacsi Mónika.

A nótadélután harmadik részében a közös éneklés fokozta a hangulatot. A nótázók megtapasztalták, hogy a magyar nótát dalolni kell, mert, aki csak hallgatja, annak kisebb élményt nyújt. Nótázáshoz, igaz, kell a szép hang, de talán inkább a szív, a lélek, az őszinte átélés adja meg az igazi örömet.

Németh Róbert prímás és a bőgőn és cimbalmon játszó zenésztársai csodálatos muzsikával kísérték a délután folyamán a szólistákat és az éneklő közönséget. Egyéni produkciójuk is nagy sikert aratott.

A dalnak mindenkor közösségmegtartó ereje volt és van ma is – ezen a délutánon megtapasztalta ezt minden jelenlevő.