BUDAPEST. Minden negyedik mozilátogató magyar filmet nézett a hétvégén; "gratulálok a magyar filmeseknek!" - közölte Andy Vajna filmügyi kormánybiztos Twitter oldalán.
BUDAPEST. Koszorúzással, közös szavalással és énekléssel ünnepelték a költészet napját József Attila (1905-1937) ferencvárosi szülőházánál kedden Budapesten. Márai Sándor lakóházánál pedig a Budavári Önkormányzat ünnepelt.
BUDAPEST. 1964-től minden évben április 11-én, József Attila (1905-1937) születésnapján tartják Magyarországon a költészet napját. Ugyanezen a napon született 1900-ban a magyar irodalom egy másik kiemelkedő alakja, Márai Sándor is. A költészet napi események már az ünnep előtti hétvégén megkezdődtek.
LOS ANGELES. Családbarát filmek uralták a hét végén az észak-amerikai mozis kasszasikerlistát, amelyet továbbra is a múlt héten debütált Bébi úr című animáció vezet, maga mögé utasítva A szépség és a szörnyeteg című Disney-mesefilmet és a Hupikék törpikék héten bemutatott újabb részét.
BUDAPEST. Kamara- és kórusműveinek előadásával, valamint magyar népzenék ihlette dalciklus ősbemutatójával is tiszteleg a 135 éve született és fél évszázada elhunyt Kodály Zoltán zeneszerző, zenepedagógus előtt a Budapesti Tavaszi Fesztivál.
BUDAPEST. A leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskás Ferencről készít filmet Andy Vajna producer és Joe Eszterhas, a világhírű magyar származású amerikai forgatókönyvíró - közölte pénteken a filmügyi kormánybiztos, aki producerként vesz részt a tervek szerint "nemzetközi, magánfinanszírozású" produkcióban.
POZSONY. 1971. április 8-án ült össze az I. Roma Világkongresszus. Az esemény tiszteletére az ENSZ a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította április 8-át. A közelgő világnap apropóján került sor egy izgalmas közös meseolvasásra 2017. április 6-án a pozsonyi Duna utcai alapiskolában.
BUDAPEST. Az 1945 a katarzisról, a múlttal való szembenézésről szól - mondta Török Ferenc, a film rendezője az alkotás csütörtöki sajtóvetítése után a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.
GOMBASZÖG. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén újra mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy részt vegyen Gombaszög építésében. Április 10–16-a között ugyanis sor kerül az idei első gombaszögi brigádra. Az étkezést és a szállást a szervezők biztosítják.
BUDAPEST. Folytatódik az Egynyári kaland című televíziós minisorozat; a hat részből álló második évad május 13-tól lesz látható szombat esténként a közmédia Duna csatornáján.
Huszonöt éve, 1992. április 6-án hunyt el Isaac Asimov orosz származású amerikai író és biokémikus, a tudományos-fantasztikus és a tudományos ismeretterjesztő irodalom egyik legkiválóbb képviselője. Elképesztő méretű életművet hagyott hátra: több mint ötezer kötetet írt vagy szerkesztett, és 90 ezer levél maradt utána.
LOS ANGELES. Dokumentumfilm készült a 2008-ban elhunyt Heath Ledgerről. Az Oscar-díjas színész életét bemutató film első ajánlóját kedden, Ledger születésnapján mutatták be.
BUDAPEST. Április közepéig tart a Marozsán Erika főszereplésével készülő Paraziták a Paradicsomban című magyar mozifilm forgatása; a Marius von Mayenburg színművén alapuló játékfilm a tervek szerint 2018 februárjában kerül a mozikba.
BUDAPEST. Április hetedikétől újra indul a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor a Duna csatornán. Péntek esténként Miklósa Erika Kossuth és Liszt Ferenc díjas operaénekesnő, Batta András Erkel Ferenc díjas zenetörténész és Kesselyák Gergely Liszt Ferenc díjas karmester mellett két új zsűritaggal is találkozhatnak majd a műsor nézői.
BUDAPEST. Különleges műsorral indul országos turnéra pénteken a Muzsikás. A népszerű együttes Allegro Barbaro című programjában, amelyben Bartók és Kodály művei hangzanak el, a zongora mellett megszólalnak a népi hangszerek, a produkciót énekesek és táncosok egészítik ki.
BUDAPEST. Éjszakai bállal, a Boban Markovic Orkestar koncertjével és gálaműsorral is várják a közönséget a 36. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár szervezői április 21. és 23. között Budapesten.