2017. április 7., 19:18

Nagyszabású játékfilm készül Puskás Ferencről

BUDAPEST. A leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskás Ferencről készít filmet Andy Vajna producer és Joe Eszterhas, a világhírű magyar származású amerikai forgatókönyvíró - közölte pénteken a filmügyi kormánybiztos, aki producerként vesz részt a tervek szerint "nemzetközi, magánfinanszírozású" produkcióban.
201704071311290.Puskas-Hungary-2.jpg

"Producerként régóta gondolkodom azon, hogyan lehetne a leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskásról egy izgalmas, a közönségnek is érdekes filmet készíteni. Elkezdtük a munkát Joe Eszterhasszal, aki már dolgozik a film forgatókönyvén. Joe-val remek csapat vagyunk, több filmet készítettünk már közösen, legutóbb a Szabadság, szerelem filmen dolgoztunk együtt" - jelentette be Andy Vajna.   

Joe Eszterhas magyar származású amerikai író és producer, több közt az Elemi ösztön, a Flashdance, a Music Box, a Showgirls című filmek fűződnek a nevéhez. 2012-ben Andy Vajna és a Magyar Nemzeti Filmalap meghívására mesterkurzust tartott Budapesten.   

"Puskást a világon mindenhol ismerik, sok helyen még a mai napig Magyarországról Puskás neve jut először az emberek eszébe. Itt volt az ideje, hogy a Puskás életéről film készüljön. Egyelőre dolgozunk az ötleten, sok a nyitott kérdés, de mindenképpen egy nagyszabású nemzetközi, magánfinanszírozású produkcióban gondolkodunk" - idézte a közlemény Andy Vajna producert, aki eddig csaknem hatvan film elkészítésében működött közre.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.