2017. április 11., 10:33

Ma van a költészet napja

BUDAPEST. 1964-től minden évben április 11-én, József Attila (1905-1937) születésnapján tartják Magyarországon a költészet napját. Ugyanezen a napon született 1900-ban a magyar irodalom egy másik kiemelkedő alakja, Márai Sándor is. A költészet napi események már az ünnep előtti hétvégén megkezdődtek.
201704111042370.jozsefa2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A költészet napján minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, koszorúzásokkal, közös versmondásokkal, filmvetítésekkel, kiállításokkal, színházi előadással, rendezvényekkel tisztelegnek a magyar líra előtt idehaza és a határon túl is. Szinte minden településen rendeznek költészetet népszerűsítő programokat: irodalmi esteket, felolvasást, szavalóversenyeket, versíró pályázatot, versmondó találkozót, slam poetry eseményeket.   

Idén van Arany János születésének 200. évfordulója, akiről a költészet napja alkalmából az ország több pontján külön is megemlékeznek. Az emlékév alkalmából több helyen a költő életéről, munkásságáról készült totóval is várják az érdeklődőket.   

A nemzetközi kezdeményezésekhez hasonlóan ezen a napon idehaza is több város kávézóiban lehet verssel fizetni, bárki beviheti kedves versét, akár saját szerzeményét is, amelyeket közzétesznek, és versmondásért akár színházjegyet is lehet nyerni. A Debreceni Költészeti Fesztivál ideje alatt a vendégek Arany-idézeteket is kapnak a kávé mellé, és ezen a fesztiválon adják át az Alföld irodalmi folyóirat meghívásos Arany János-költőversenyének díjait. Lesz olyan település, ahol köztereken, oszlopokon, padokon, fákon elhelyezett verseket lehet olvasni, máshol versvonattal, villámcsődülettel ünnepelnek, illetve versajándékozást szerveznek. Több helyen verskommandót indítanak, költészetet népszerűsítő akciókat tartanak, néhány városban színészek szavalnak Arany János-költeményeket a tömegközlekedési eszközökön.   

A költészet napján a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) verses-zenés műsorral emlékezik Arany Jánosra, míg Galkó Balázs ismét elmondja József Attila minden versét. A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében álló Arany-szobornál tartandó megemlékezésen az érdeklődők együtt szavalhatják A vigasztaló, illetve a Rege a csodaszarvasról című vers refrénjét az ünnepi műsort adó színészhallgatókkal. A Békéscsabai Jókai Színházban ötödik alkalommal szervezik meg a 24 órás Versfolyamot április 10-én és 11-én.   

A költészet napja emlékezetes eseményeként 2012-ben Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész vezetésével Sárváron mintegy nyolcszáz diák szavalta el egyszerre Nagy László Ki viszi át a szerelmet? című versét. Három éve versmondási rekordot döntöttek Nyíregyházán, csaknem kétezren mondták el egyszerre Váci Mihály Én szőke városom című versét. Az idén is több városban várják közös szavalásra az érdeklődőket, Kőszegen nyolcszáz általános iskolás és középiskolás diák fogja együtt szavalni Arany János Szondi két apródja című balladáját.   

Idén tizenhatodik alkalommal jelenik meg Az év versei antológia, amelyben 103 kortárs költő mintegy 400 költeménye szerepel. A kötet élő bemutatója az idén hetedik alkalommal megszervezett Versmaraton lesz: április 11-én a szerzők közül hatvanöten tizenkét órán át, egymást váltva olvassák fel verseiket a Magyar Rádió Márványtermében. Az eseményt az interneten online közvetítik.   

Idén tizenkettedik alkalommal hirdették meg a Versünnep Fesztivált, amelyre színművészek, előadóművészek, hivatásos zeneszerzők, zenekarok, képző- és filmművészek, továbbá művészeti egyetemek, szakirányú közép- és felsőoktatási, valamint képző intézmények hallgatói nevezhettek. Mivel idén Arany János születésének 200. és halálának 135., Ady Endre születésének 140., Kassák Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulójára emlékeznek, a versenyzőknek az ő műveikből is választaniuk kellett. A vasárnapi döntő színhelye a budapesti Nemzeti Színház.

201704111042370.jozsefa2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.