Éltessük tovább a magyar népzene hagyományait.
Ez az egyedülálló produkció nemcsak a hagyományokat frissíti, hanem a művészeti formák közti határokat is lebontja.
Csík János neve mára egybeforrt a magyar népzenével, évtizedek óta meghatározó alakja a magyar zenei palettának.
,,Igenis ismerjék meg, tanulják meg, hogy mi a jó és ami szép, azt jól tudják megélni, de éljék meg ne dobják el azt, amiért érdemes élni'' - mondja Csík János
A Fonográf Fesztivál a népzene és a hagyományok valódi ünnepévé vált.
A 2020-ban megalakult Pro-Citera polgári társulás másodízben rendezi meg népzenei estjét Őszi esték címmel, ami valójában a harmadik, de tavaly az anyazenekarnak számító Sarló citeraegyüttes születésnapját ünnepelték.
Kis jubileum sok szép pillanattal.
Idén is meglepetéssel készülnek.
Megnyitotta kapuit a Csallóközi Vásár
Új felvidéki rajongókkal gazdagodtak.
Indul az 1. Pósfa Népzenei Tábor.
A szorgalmas gyűjtők, kutatók idősebb nemzedékének sok jeles tagja már nincs közöttünk, de akadtak, akadnak fiatalabbak, akik a nyomukba szegődve igyekeznek folytatni a munkát.
Harmadik éve, hogy a Táncfórum, a Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete visszahozta Komáromba a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó eseményét.
A kiváló népzenész a dunaszerdahelyi MCC Felvidék vendége volt
Fontos, hogy a népzene minél nagyobb arányban foglalja el az online teret.
Az Adásidő vendége ezúttal Turtev Erik, a Varkocs zenekar frontembere volt.
Hatalmas felvidéki siker A Dal színpadán!
A fellépés a művelődési ház 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére megrendezett négynapos ünnepségsorozatának eseményeként, s egyúttal a Folklór a Csaplárban program részeként valósult meg.
Egyre több a fiatal népzenész.
Február első hétvégéjén rendezik Komáromban a II. Felvidéki Népzenésztalálkozót.
A Ghymesi Igricek megszűnése után előbb szólóban folytatta.
Tizenkettedik alkalommal rendezik Révkomáromban november 22-25. között a Fonográf Fesztivált.
Ha meghalljuk gyökereink dallamát, szívünk dobbanása is egy ritmusba kerül.
A hűvös időben is húzták és ropták.