A Rovás magatartás, életmód

Milyen érzés átvenni ezt az elismerést?

– Nagy megtiszteltetés ez a díj, a Rovás 30 évének elismerése. Én vettem át a díjat, de a Rovás nem rólam szól. Hanem rólam is. Meg Ágiról, Adriról és a többiekről: Mariánról, Osziról, Pitykéről, Zsuzsáról, Bandiról, Tibiről, Róbiról és még több emberről... Ha belekezdenék a felsorolásba, 83 nevet kellene ide írni. A teljesség igénye nélkül, mert sokan vagyunk, a lengyel művészekkel ukrán alkotók is jöttek ebbe a magyar társaságba.

Milyen volt ez a három évtized?

– Hullámhegyek és hullámvölgyek jellemzik a mozgásunkat, célunk a kortárs magyar jelenlét igazolása a városban. Művésztelepeink színvonalának köszönhetően nemzetközivé vált a közösség, de a cél továbbra is ugyanaz, csak immáron nemzetközi kontextusba téve azt. Kassán jelen tud lenni egy olyan kortárs magyar szellemiség, amelyhez csatlakoztak a lengyelek is. Az alkotótevékenység maga ugyanis nem nemzeti jellegű, hanem szubjektív útkeresés. Ezeket az útkereséseket konfrontálja egy-egy nemzetközi szimpózium és a közös felfedezések, eredmények, mások által is felfedezett „átjárók” eltöltik örömmel az alkotókat. Elvezethetik a rajtvonalhoz a fiatalokat, akik esetében nyitott a lehetősége annak, hogy mesterekre, sőt, mentorokra találjanak.

Sokan azt hiszik, hogy kassai magyar szervezetként valami olyan kötelezettségünk kellene legyen, hogy kiszolgáljuk bizonyos célcsoportok igényeit, összefogjuk, ami széthúz, mederbe tereljük, ami szétfolyt, zsákba gyűjtsük a szertehagyott értékeket, felfedezzük a kallódó amatőröket, rendszerezzük a feleslegessé vált könyveket és újságokat egy-egy hagyatékból, szórakoztassunk és megfeleljünk.

Mi önként, belső indíttatásból hoztuk létre a Rovást, azonos hullámhosszon gondolkodó szabad egyének közösségét. Nincsenek kötelezettségeink, nem hódoltunk be semmilyen ideológiának, nem vagyunk a szolgája senkinek. Saját elveinket és célkitűzéseinket a Közgyűlésünk hagyta jóvá, egyesületünk értékrendje megegyezik sokak értékrendjével, lengyelekével, szlovákokéval, kárpátaljai magyarokéval és ukránokéval, székelyekével..., és ez itt a lényeg.

Mi nem tömörítünk sem kassai magyarokat, sem szlovákiai magyar képzőművészeket, mi egy szövetség egyik bástyája vagyunk! Szövetségben a MAMŰ-vel, a Szolnoki Művészteleppel, a Gyergyószárhegyi Művészteleppel, Az Etyeki Műhellyel, a Rzeszówi Egyetem Művészeti Karával, a Pécsi Egyetem Művészeti Karával, a P’Art Műhellyel, a Pro Arte Munkács egyesülettel, a Magyarpollányi Művészteleppel, az Egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel, a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel, a Nyíregyházi Egyetemmel, a Rozsnyói Múzeummal, a Kárpátaljai Képzőművészeti Unióval. A kassai magyarok az egyik célcsoportunk. Ahogyan a szlovákiai magyar művészvilág is.

Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj 2024, Rovás

Fotó: MTI

Hogyan jellemezné a Rovást?

– A Rovás magatartás, egyfajta életmód. Olyan szellemiség, amely teljes mértékben mai és magyar. Egyenrangú partnere a szlovák kortárs művészetnek, a lengyelnek, a kárpátaljainak és az erdélyinek, a németnek, hollandnak vagy franciának, bármelyiknek.

Célunk, hogy felmutathatóan jelen legyen Kassán a magyar szellem. A színeivel, a hangjaival, az ízeivel, az illataival, az érzéseivel, a kreativitásával, a csavaros észjárásával, a közvetlen barátságra építkező értékrendjével.

A politizáló művészetet pedig kizártuk! Nem célunk versenyezni azon, hogy kinek mennyi kortárs művész tagja van, mi nem akarunk kezelhetetlen idióták és öntörvényű különcök folytonosan határozatképtelen egyesülete lenni. Voltunk, és tanultunk belőle!

Tagságunk laza, tagdíjunk nincs, az alkotót mi nem az iskolai végzettsége szerint határozzuk meg, hanem, ahogyan azt már taglaltam, aszerint, hogy életmódnak tekinti-e az alkotótevékenységet vagy kedvtelésnek, és, hogy a tehetsége kényszerítő ereje-e az, ami kreativitásra készteti vagy a magamutogatás, utánzás, a „különb ember”-képzet.

Egy laza szövetsége vagyunk Munkácsy- és Kossuth-díjas alkotóknak, Derkovits- Szervátiusz- és Pro Cultura Hungarica díjasoknak, egyetemi és középiskolai művésztanároknak, neves és kevésbé ismert alkotóknak, diákoknak, fiataloknak és idősebb fiataloknak…

Sosem valami ellen, hanem mindig valamiért harcolunk. Az alapfilozófiánk másik fontos tétele, hogy: „gyere közénk, érezd jól magad, de ne várd el senkitől, hogy szórakoztasson. Nem vagyunk sem bohócok, sem cirkuszi artisták, nem az a célunk, hogy te ne unatkozz!” Az sem, hogy őrizzük és ápoljuk a hagyományainkat. Mi a hagyományainkból nőttünk szárba és hozunk mai termést. További célunk, hogy értéket teremtsünk, jelet hagyjunk, segítsük a tehetséges fiatalokat, elhozzuk Kassára és környékére a szövetségeseink kortárs művészetét, az itteni értékeinket pedig elvigyük hozzájuk."

A Rovás tagságát nemcsak művészek alkotják. Nyitva áll az ajtónk mindenki előtt, aki ugyanahhoz az értékrendhez igazítja az életét és a kapcsolatrendszerét. A „Ma” már meghaladta az értelmiségi és fizikai munkás kategóriáiba dobozoló rend-felfogást, meghaladta a jobb- és baloldali politizálást is. A Rovás szabad alkotók közössége, olyan egyéneké, akik létrehozni szeretnek, újat és jobbat kigondolni, szebbet és érdekesebbet, tisztábbat, igazat. Megalakult az építészek klubja, a tudósok klubja és a fiatal alkotók diák-klubja; jelenleg van születőben a Rovás Budapesti Műhelye, lelkes MMA-ösztöndíjasokból.

Fotó: Rovás

Milyen lesz, milyen lehet a Rovás következő 30 éve?

– A következő 30 évet most kezdjük alapozni, de ez már a gyerekeink, a most középiskolás fiatalok generációjának ideje lesz. Közösségi kommunikációs- és szabadidőközpont létrehozásába kezdtünk. Ahhoz, hogy a fiatalokat összegyűjtsük, kell valami meglepő, valami számukra érdekes közeg, szellemiség. Rosszul közelítettük meg őket korábban, sokszor rájuk erőszakoltuk a véleményünket, rájuk kényszerítettük, hogy szerintünk mi kell nekik, de meg sem kérdeztük tőlük, hogy mit szeretnének. Az elektronika és a digitális világ közben meg akkorát fejlődött, hogy a mi generációnk nem bírja a lépést tartani a fejlődéssel – a fiatalok meg lenéznek minket. Boomereknek neveznek és nem akarnak betagozódni a maradiak ünnepeibe, programjaiba, világmegváltó kényszerképzeteibe.

Sokat elemeztük már a helyzetet, én is és a kollégáim is, évek óta végezzük ezt a munkát: lelkesedésből, hivatástudatból. De igazán komoly munkát nélkülük, az ő bevonásuk és beavatásuk nélkül elvégezni nem nagyon lehet, mivel mire eredményt hozna, a világ újra fordul egyet. És a legtöbb észrevétel érvényét veszti, felnő és elvész egy újabb generáció."

Hozzákezdtünk egy olyan közeg kiépítéséhez, egy digitálisan abszolút felszerelt kommunikációs, szórakozást is biztosító központ létrehozásához, ahol a fiatalok összejárhatnak, bulizhatnak, kiélhetik a kreatív vágyaikat, levetíthetik videóikat és képeiket, felléphetnek együtteseikkel... Ahol rendelkezésre áll podcast és video stúdió, méretes ledpanelekkel variálható előadóterem, digitális galéria... Ahol, ha akarják, elmozdulnak a falakra vetített altamirai barlangrajzok és kivágtatnak a bölények a teremből... Ahol, befelé menet szembe úszik egy cápa és körülötted riadt halrajok húznak el... Ahol, ha akarod, segítenek megmozdítani a festményed vagy a szobrod reprodukcióját... Ahol úgy tanulsz, hogy közben szórakozol, ahol a korosztályod képviselői vannak csak jelen. Ahol nem kell sem alkohol, sem drog, mert csak elvonná a figyelmet az éppen születőben lévő filmed részleteiről vagy a rajzod filmmé alakításáról. Ahol olyan video és vetítés technika van, amilyet a városban sehol sem találsz...

Ez már nem csak álmodozás, az erre irányuló Interreg-pályázatot megnyertük, két év alatt be is kell fejeznünk. Nagy dolgok vannak születőben, sikerült a fiatalok bevonása is. Lelkesedésük új erőt adott a Rovásnak. Újjászülettünk!