A Csallóköz festője - 50 éve halt meg Tallós-Prohászka István
A második világháború után sok felvidéki magyar hagyta el szülőföldjét: vagy önként, vagy kényszerűségből. Közöttük volt Tallós-Prohászka István festő, illusztrátor, aki az első Csehszlovák Köztársaság idején (1918–1938) az egyik legismertebb magyar képzőművész volt a Felvidéken, sok helyen – Budapesten, Kassán, Komáromban stb. – mutatták be munkáit, sőt néhány alkotása Prágába is eljutott. Könyvek illusztrátoraként is számon tartották, emellett Pain álnéven rendszeresen cikkeket is írt, elsősorban baloldali beállítottságú magyar lapokba.
1924-ben visszatért Somorjára, ahol egy évvel később feleségével, Lauer Mária iparművésszel közösen megrendezte első kiállítását. Ezekben az években sokat utazott a Felvidéken és elsősorban baloldali fiatal értelmiségiekkel került szorosabb kapcsolatba. Képein szűkebb szülőföldjének, a Csallóköznek a színhelyeit és embereit örökítette meg rajzokon, vízfestményeken és olajképeken is.
Pozsonyban 1928-ban rendezte „bemutatkozó kiállítását” a Savoy szállóban. A megnyitón ott volt Szalatnai Rezső (1904–1977), a magyar tanítóképző fiatal tanára is, aki később így emlékezett erre az eseményre.
Egy pillanatra álljunk meg Jankó Zoltánnál (1871–1941), akit Szalatnai kétszer is említ a fenti idézetben. A Somorjához közeli Bakán született és jogot végzett Pozsonyban. Egy rövid ideig volt a koronázóváros kormánybiztosa, de a cseh legionáriusok már 1919 januárjában elfoglalták Pozsonyt, sőt egy hónappal később, 1919. február 12-én a garázdálkodásaik miatt tiltakozó tömegbe lőttek és 9 embert megöltek, sokan pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. Jankó később Somorján élt és 1927-ben egyik alapítója volt a városi múzeumnak. 1936-tól a Pozsonyban megjelenő Magyar Újság szerkesztője volt.
Még Szalatnai visszaemlékezésénél maradva (mivel szemtanúról van szó), idézzünk egy hosszabb részletet az 1965-ben megjelent tanulmányából:
A művész gyakran utazott a Felvidéken és Magyarországon, és ilyenkor is állandóan rajzolt, utcákat, házakat, vásári jeleneteket örökített meg a vázlattömbjében, majd ezek alapján vízfestékkel, olajjal vagy ceruzával és tussal vászonra vitte.
Tallós-Prohászka az 1930-as években ismert szereplője volt a felvidéki magyar szellemi és kulturális életnek. Részt vett az akkor még elsősorban a falukutatást célul kitűző Sarló szociográfiai kutatóútján a Garam völgyében. 1935-ben elnyerte a Masaryk Akadémiaként ismert Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság aranyérmét. Alkotóként is tevékeny volt. Monográfusa, Szíj Rezső írja róla:
A második világháború idején jobbára bezárkózva élt Somorján, azok a baloldali körök, amelyekben forgolódott felbomlottak. Nem sokat változott a helyzet 1945 után sem, ezért 1947-ben úgy döntött, hogy áttelepül Magyarországra. Igaz, nem ment túl messzire, csak a Duna túlsó oldalára, a Somorjától légvonalban déli irányban alig 40 kilométerre fekvő Mosonmagyaróvárra.
A magyarországi időszakáról Szalatnai már csak igen szűkszavúan írt, nyilván nem akarta negatív színben feltüntetni a szebb időket is megélt barátját.
A református lelkipásztor Szíj Rezső (1915–2006), akit elsősorban művészeti szakíróként ismerünk (1971-ben Lőrincz Gyuláról adott ki egy kismonográfiát), 1979-ben, öt évvel a mester halála után Tallós-Prohászka István munkásságát is érdemesnek találta arra, hogy könyvet írjon róla. Ebben az 1947 utáni évtizedeiről eléggé komor képet rajzol. Tallós-Prohászka sosem dúskált az anyagi javakban, nem akart csak a pénz kedvéért megrendelésre festeni már fiatalabb korában sem, de helyzete Mosonmagyaróvárott még nehezebb lett. Igaz, ennek ő maga is az okozója volt.
– írja Szíj Rezső.
A titkot valóban nehéz lenne megfejteni, nyilván nem találta a helyét a megváltozott társadalmi helyzetben, és ezen még a Csallóközhöz nagyon hasonlító Szigetköz világa sem tudott változtatni.
Két nappal 78. születésnapját követően, 1974. november 10-én hunyt el az újrónafői tüdőszanatóriumban, Mosonmagyaróvárott temették el.
Mosonmagyaróvárott 2000-ben Pintér Éva (1941–2023) festőművész életre hívta a Tallós-Prohászka István Művészeti Egyesületet, amely felvállalta a csallóközi festő emlékének ápolását és kezdeményezésére koszorúzzák meg minden esztendőben a két testvérváros: Somorja és Mosonmagyaróvár vezetői a mester sírját. A magyarországi városban utcát is elneveztek róla.
A művész több alkotása megtalálható a pozsonyi közgyűjteményekben, egy festményét az egyik prágai galériában őrzik, Jéghordás című festménye pedig a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban látható.
A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum műtárgyai között őrzött felső-csallóközi képzőművészeti alkotások nagy részét Tallós-Prohászka István munkái képezik. A 2022-ben megpályázott közpénzi forrásból 13 Tallós-Prohászka István alkotást válogattak össze és restauráltattak a múzeum munkatársai a Művészeti Alap támogatásával, illetve saját forrásból.
A művésznek volt egy fia: Tallós Pál, aki 1931-ben Pozsonyban született, de iskolai tanulmányait Somorján kezdte, majd 1942-ben a pápai líceum diákja lett és 1949-ben itt érettségizett. A soproni Erdőmérnöki Főiskolán szerzett oklevelet és ezt követően az erdőkkel kapcsolatos kutatásokat folytatott. Kandidátusi munkáján dolgozott, amikor egy későn észlelt vakbélgyulladás okozta korai halálát 1968-ban. Az egyébként is depressziókkal küszködő Tallós-Prohászkát ez a tragédia nagyon megviselte.
