BUDAPEST. A mióma a leggyakoribb nőgyógyászati jóindulatú daganat, a fogamzóképes korú nők mintegy 20-25 százalékát érinti. Gyakran tünetmentes, de súlyos panaszokat is okozhat.
BUDAPEST. Ismét miniturnét tesz Magyarországon jövő tavaszi európai koncertsorozata keretében a Lord of the Dance.
WASHINGTON. Humanitárius elkötelezettségéért Oscar-szobrocskával jutalmazta az amerikai filmakadémia Angelina Jolie színésznőt.
BUDAPEST. Születésének 100. évfordulója alkalmából megjelent Kosáry Domokos történész-akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia néhai elnöke börtönben írott olvasónaplója, A chilloni fogoly.
KRAKKÓ. Ötszáz évvel a feltalálása után Slawomir Zubrzycki lengyel zongoraművész, hangszergyártó megépítette Leonardo da Vinci viola organistáját, amelynek két színben pompázó billentyűi teljesen olyanok, mint a zongoráé, de megszólaltatva olyan hangot adnak, mint a cselló húrjai.
EGERVÁR. Reneszánsz látogatóközpontot alakítottak ki a Zala megyei Egervár várkastélyában, amelynek felújítására csaknem 640 millió forintot fordítottak.
WASHINGTON. Januárban lesz ötven éve, hogy először lépett fel amerikai televíziós műsorban a Beatles zenekar. Az évfordulóról kétórás showműsorral emlékezik meg a Grammy-díjakról döntő National Academy of Recording Arts and Sciences.
BUDAPEST. Kitalált, de az emberek által mégis valóságosnak hitt helyszínek, többek között Atlantisz, Eldorádó vagy Lemuria történetét vizsgálja Umberto Eco legújabb, A legendás helyek és földek története című kötete, amelyet az Európa Könyvkiadó a világpremierrel egy időben jelentetett meg magyarul.
VELENCE. A magyar közszolgálati média M2 tévécsatornája nyerte el az Eutelsat műhold-üzemeltető nemzetközi cég első díját a gyerekcsatorna kategóriában - tájékoztatta az MTI-t Horváth Vanda, a csatorna főszerkesztője.
BERLIN. Mások mellett Robbie Williams, Bill Gates és Victoria Beckham vehette át a Bambi-díjat, a német média legrégebbi, 1948-ban létrehozott elismerését Berlinben.
BUDAPEST. Csaknem két év kihagyás után egyetlen alkalommal, december 29-én az A38 hajón ismét fellép az Erik Sumo Band, amelynek válogatásalbuma is elkészült.
NORFOLK. Feltehetően 100-145 millió éves őstengervizet rejt az amerikai Chesapeake-öböl kráterének mélye a Nature brit tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.
BUDAPEST. Szőnyi Zsuzsa irodalmi munkásságáért kapta a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetését.
BUDAPEST. A magyar filmet népszerűsítő rövidfilmet forgat népszerű magyar színészekkel Budapesten Antal Nimród filmrendező.
NEW YORK. Befejeződéséhez közeledik a Nap polaritásváltása. Az ellentétes töltésű részek az északi féltekén már a nyáron felcserélődtek, a folyamat a délin is hamarosan véget ér a kaliforniai Stanfordi Egyetem tudósainak megfigyelése szerint.
LOS ANGELES. A nagy füzet című film vetítésével ma kezdődik a 15 játékfilmet és rövidfilmeket felvonultató 13. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál a Laemmle's Royal filmszínházban.
BUDAPEST. Hét állomásból álló adventi koncertkörútra indul november végén Szekeres Adrien.
LOS ANGELES. Megtriplázódott a fegyveres erőszak ábrázolása a hollywoodi filmekben 1985 óta egy amerikai tanulmány szerint.
SANGHAJ. Minden korábbinál több a szingli ma Kínában. A tipikus egyedülálló fiatal vagy középkorú férfi, és az ország déli részén él - derül ki a hétfői Szinglik Napja alkalmából összegyűjtött statisztikákból.
MÜNCHEN. Megjelent az üldözött zsidóktól a náci diktatúra idején elrabolt műkincsek sorsával foglalkozó német állami kutatóintézet online adatbázisában a Münchenben talált festménygyűjtemény gyanús eredetű darabjainak első listája.
BUDAPEST. A Paris Saint-Germain sztárja, a svéd Zlatan Ibrahimovic, illetve az FC Barcelona brazil csatára, Neymar is jelölt a 2013-as Puskás-díjra. Az ő egy-egy találatuk is szerepel azon a tízes listán, melyen az elmúlt egy év legszebb góljai kaptak helyet az illetékes szakmai bizottság megítélése szerint.
BUKAREST. Az elmúlt években folyamatosan növekedett a bukaresti Magyar Filmhét iránti érdeklődés, mert ebből az alkalomból a román főváros filmkedvelő közönsége olyan magyar alkotásokat láthat, amelyeket csak ekkor tekinthet meg - mondta Virgil Stefan Nitulescu, a Román Parasztmúzeum igazgatója.
DUNASZERDAHELY, FÜLEK. Népmese-tanfolyamot rendez Dunaszerdahelyen és Füleken a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet.
AMSZTERDAM. Katy Perry, Eminem és a One Direction aratta le a babérokat az MTV európai díjátadó gáláján vasárnap Amszterdamban.