FÜLEK, TORNALJA. Nógrádban és Gömörben vendégszerepelt az Ifjú Szivek Táncszínház. A Felvidéki Kakukktojás című műsorukat Füleken, Dernőn és Tornalján láthatta a közönség.
FREIBURG. Nagyon összezsugorodtak a svájci Alpok gleccserei a klímaváltozás következtében – derült ki a Freiburgi Egyetem Gleccserleltárának frissen közzétett adataiból.
WASHINGTON. Szabad jelzés kapott a NASA-tól az OSIRIS-REx űrszonda, amelyik két év múlva indulhat a Bennu kisbolygóra. Az apró égitest felszínéről – ha minden a tervek szerint alakul – akár 2 kg kozmikus anyagot is a Földre hozhat. A küldetés hét évig tart, az értékes minta 2023 őszén érkezik meg.
BUDAPEST. Ünnepélyes gálaműsorral zárult a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje 2014 elnevezésű koncertsorozat szombaton a Pesti Vigadóban.
RÉVKOMÁROM. Igazi családi szórakozásra invitálja a Komáromi Jókai Színház a nézőit december 6-án 11 és 15 órára. A társulat A három kismalac című zenés bábjátékkal várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Mindkét előadás után Mikulás-ünnepség is lesz.
LOS ANGELES. A kétszeres Oscar-díjas Christoph Waltz kapja meg a 2536. csillagot a hollywoodi Hírességek Sétányán.
BUDAPEST. Újjáéledtek a Kex, az 1969 és 1971 között létezett legendás beatzenekar dalai. A Kex Remake elnevezésű formáció vezetője az egykori dobos, Kisfaludy András, a számokat Tóth János Rudolf gitáros dolgozta át, a CD-n is megjelenő anyagot december 5-én a budapesti MOM Parkban mutatják be.
LONDON. A U2 utcaművészekkel filmesítette meg a nemrég megjelent Songs Of Innocence című albumának dalait, a 11 videóból álló alkotás decemberben jelenik meg - írja a The Guardian internetes kiadása.
LONDON. Háromdimenziós film segítségével ismerhetik meg a mozilátogatók a Vatikáni Múzeum legfontosabb kincseit. A film többek között a Sixtus-kápolna világhírű freskóit is a lehető legmagasabb minőségben mutatja meg.
BRÜSSZEL. Szabadtéri fotókiállítás nyílt kedd este Brüsszelben az Európai Parlament épülete előtti téren a kelet-közép-európai rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából, az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata, valamint tíz brüsszeli nagykövetség - köztük a magyar külképviselet - szervezésében, Szabadság Expressz címmel.
DARMSTADT. A Német Ûrügynökség bejelentése szerint szerves molekulák jelenlétét fedezte fel a 67P/Csurjumov-Geraszimenko-üstökösön a Rosetta űrszonda Philae leszállóegysége.
WASHINGTON. Stevie Wonder és Billy Joel amerikai énekesek életművükért az Amerikai Zeneszerzők, Szerzők és Kiadók Társaságának (ASCAP) Centenáriumi Díját kapták.
BUDAPEST. Idén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a kedvezményezettje a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányának.
PÁRIZS. André Kertész volt idén a sztárja a világ egyik legjelentősebb fotóvásárának, a Paris Photónak: a magyar származású fotóművész aukcióra bocsátott munkái több mint 165 ezer euróért találtak gazdára.
BUDAPEST. Mások mellett Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva és Novák Ferenc vehette át a Nemzet Művésze díjat, illetve a cím viselését igazoló díszoklevelet hétfőn a Pesti Vigadó épületében. A Felvidékről Tőzsér Árpád költő vehette át az elismerést.
POZSONY. Az ingyenes belföldi utazásra a másodosztályú vonatokon 15 éves korukig a gyerekek, a középiskolák és egyetemek diákjai 26 éves korukig, a 62 év feletti nyugdíjasok, a korkedvezménnyel nyugdíjba vonulók, a rokkantnyugdíjasok, az özvegyi nyugdíjban és árvasági segélyben részesülők jogosultak. Együttesen körülbelül 2,5 millió lakost érint a rendelkezés.
KECSKEMÉT. Évente 5-5,5 millió színházjegyet adnak el, ami azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta a legkevesebb nézőt vesztő művészeti ág a színház - mondta el Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke Kecskeméten a társaság közgyűlésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.
BUDAPEST. A Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek kulturális találkozását célul kitűző sorozat idei határon túli koncertjei után a Gálakoncertet november 22-én a Vigadó Dísztermében tartják.
VARSÓ, BUDAPEST. Ottlik Iskola a határon című regényét keblére ölelte a lengyel kritika. Márai után ő lehet az új magyar "irodalmi" sztár Lengyelországban.
ZÜRICH. Svájci kutatók szerint a kolomp megsüketíti a teheneket és zavarja táplálkozásukat. A kolompoló tehén az alpesi ország egyik szimbóluma.
LONDON. Christoph Waltz is játszik a következő Bond-filmben, és meglehet, hogy éppen ő kapja a főgonosz szerepét - osztotta meg értesülését a brit Daily Mail internetes kiadásában.
BUDAPEST. Fél éven belül második stúdióalbumát jelentette meg a Balkan Fanatik. A magyar elektro-etno színtér vezető formációja On the Road című anyaga, amely a magyar népzenét török és arab motívumokkal vegyíti, nélkülözi az elmúlt időszakra jellemző popos hangvételt.
BERLIN. Az Újratervezés című magyar alkotás nyerte a Car Shorts nemzetközi rövidfilmes versenyt Berlinben, melyet idén első alkalommal hirdettek meg. A második a Crash Course című holland, a harmadik a Gelato Go Home című brit animáció lett a közönség szavazatai alapján.
BUDAPEST. Irodalmi műsorral köszöntötték Lezsák Sándor Pilinszky- és Bethlen Gábor-díjas költőt, írót, politikust 65. születésnapja alkalmából barátai és tisztelői a Magyar Írószövetség székházában Budapesten.