Trianon szlovák szemmel

2020. szeptember 21., 09:03
Radi Anita

Trianon dokumentumokban – Szlovákia határainak százéves története címmel nyílt a múlt héten kiállítás a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban. A tárlatot – kissé szokatlan módon – a szlovák belügyminisztérium jegyzi.

A kiállítás anyaga a párizsi béketárgyalások résztvevőiről szóló információkon kívül betekintést nyújt a trianoni békeszerződés aláírását dokumentáló korabeli levéltári anyagokba. Szerepelnek rajta olyan térképek és tervrajzok is, amelyek a Szlovákia és Magyarország közötti határok kialakulását mutatják be, s amelyeket a nyilvánosság először láthat. Maga a tárlat azonban szinte teljesen mellőzi az elcsatolt felvidéki magyar lakosság témakörét.

Azon már meg sem lepődik az ember, hogy ezen a kiállításon is különösen nagy teret kap az „ezeréves magyar elnyomásról” szóló szlovák mítosz továbbéltetése. Mindezt különböző röplapok és hirdetések jelenítik meg, amelyek akkoriban a civil lakosságnak vagy a szlovák katonáknak készültek. A kiállított dokumentumokon harsány hangon lázítják a szlovákokat, hogy ne legyenek többé a magyarok rabszolgái. Láthatók szlovák karikatúrák, amelyekkel a szlovákok ezeréves elnyomására, kemény robotolására hívták fel a figyelmet.

Egy másik panelen bemutatásra kerül, hogy a Monarchia és a magyar kormány elleni ellenséges hangulatot a szlovák gimnáziumok bezárása, a Matica slovenská megszüntetése és az Apponyi-törvények váltották ki. A korabeli dokumentumok között megjelenik a Hurban, Hodža és Štúr ellen kiadott magyar elfogatóparancs is.

Hangsúlyosan szerepelnek például azok a dokumentumok, amelyek szerint a csehek és a szlovákok főként Wilson amerikai elnöknek a nemzetek önrendelkezési jogán felbuzdulva hajlottak a monarchia szétverése felé. Arról természetesen nem esik szó, hogy ugyanezt az önrendelkezési jogot a Csehszlovákia területén élő magyaroktól és németektől teljes egészében megtagadták. Szintén megjelenik a Szlovák Nemzeti Tanács 1918-as turócszentmártoni gyűlésének egyik jegyzőkönyvi bejegyzése: „A határmegvonás során ügyelni kell arra, hogy körülbelül annyi magyar jöjjön hozzánk, mint amekkorák idegenben a szlovák szigeteink.”

Feltűnik ugyanakkor egy kevéssé ismert, 1918-ból származó körmöcbányai petíció, amelyben az aláíró magyarok, németek és szlovákok tiltakoznak az északi régiók elcsatolása ellen Magyarországtól. „Rémülettel értesültünk arról, hogy hazánkat fel akarják osztani, és az általunk lakott területeket a cseh államhoz akarják csatolni” – olvasható a petíció szövegében, amely a kiállításon szinte egyedüliként mutatja be a magyar és a német lakosság állásfoglalását.

A kiállítás talán legérdekesebb dokumentumai a korabeli levelek, amelyek a csehszlovák delegáció tagjaitól származnak. Természetesen ezek is a szlovák főlényt és vezérszerepet hivatottak hirdetni. Štefan Osuský, a béketárgyalások szlovák résztvevője például gúnyos hangnemben ír Apponyi grófról, sejtetve, mintha a szlovák fél előre tudta volna, hogy a magyar delegáció megbukik:

„Szeretném, ha Apponyi érkezne a magyar küldöttség élén Párizsba. A lapokból úgy veszem ki, hogy a mieink tartanak ettől, és már azt híresztelik, hogy hazánk ezért veszélyben van. Innen is látni, mennyire tudatlanok a politikai taktikázás terén. A magyarok nagy politikai hibát követnek el azzal, hogy Apponyit küldik Párizsba. Már mindent előkészítettem, és el is indítom, ha Párizsba érkezik. Örömmel fog ez eltölteni, mivel 2-3 nap alatt annyira kompromittálom majd, hogy a priori el lesz ítélve.”

Majd megjelenik Osuský távirata is, amit Vavro Šrobárnak címzett: „Helyzetünk a békekonferencián jó. Stop. Apponyit fogadták, úgy, ahogy akartam. Stop. Megalázták, és vele együtt az egész magyar nemzetet úgy, ahogy azt megérdemlik. Stop.” Ivan Krno küldött például örömteli, történelmi napnak titulálta a trianoni szerződés aláírását, „amikor a szlovákok gőgös ellensége és ezeréves elnyomója el kellett ismerje, hogy véget ér uralma a szlovák nemzet felett”.

Egyik korabeli dokumentumban Fedor Houdek, a csehszlovák delegáció egyik tagja ír arról, hogy Beneš kevésbé törekedik a Csallóköz megszerzésére, mivel az „színtiszta magyar” terület. A kiállításon viszonylag nagy teret kap a csehszlovák–magyar határmegállapító bizottság és az új államhatárok kijelölésének témája.

Az új határok létrejöttével természetes régiók, városok és hidak lettek mesterségesen kettéválasztva. Például Sátoraljaújhely városán keresztül egy stratégiai szempontból fontos vasútvonal haladt át Kárpátalja felé, ezért is ragaszkodott a csehszlovák fél ezen területekhez. A párizsi békekonferencián Csehszlovákiának ítélték, ennek következtében pedig a várost ketté kellett szakítani. Hasonlóan, mint Komáromot vagy Párkányt is. Szintén megjelenik a Salgótarján körüli, vitatott területen meghúzott határvonal első vázlata, vagy a Perbenyik (Királyhelmectől délre) és Buzita (Kassától délkeletre) melletti határvonalról szóló javaslat, illetve a Beregszász (Ukrajna) melletti határvonal alternatív terve.

Természetesen nem hiányoznak a tárlat anyagából a revízióra felszólító magyar röplapok, plakátok és jelvények sem. Feltűnik Harold Harmsworth (Lord Rothermere) brit sajtómágnás személye is, aki a magyar revízió egyik fő támogatója volt. A kiállításon minimális utalást találni arra, hogy a trianoni határok nem vették figyelembe az etnikai elvet, így jelentős magyar kisebbség rekedt a határokon kívül. Csehszlovákia létrejötte így nem oldotta meg a nemzetiségi problémákat, csak a szerepek cserélődtek fel. A csehszlovákiai magyar kisebbséget csak marginálisan jelenítik meg, mint olyan közösséget, amelyet befolyásolni akart a magyar irredenta törekvés, de amely inkább passzív szereplője volt ezeknek az eseményeknek.

A kiállítás 2020. október 12-ig tekinthető meg.

Hozzászólások