Szepsiből indult a Gyenes család
Nemrég egy fiatal szepsi történészt kérdeztem arról, ismeri-e Gyenes Izsó és Juhász Árpád nevét. Egyikük Guttmann néven 150, másikuk Schäffer néven 130 éve született. Egyikükről sem hallott, így tovább nem is érdeklődtem. Utóbbi több műfajban alkotó író (róla majd később), előbbi az egyik legelső magyar zenetanár volt, akinek két fia is beírta magát a magyar (s nemcsak a magyar) művelődéstörténetbe. István francia sanzonokat és világhírű musicaleket magyarított, míg János öccse, a későbbi Juan pedig világhírű fényképész lett.
150 éve július elején még Guttmann Izidor néven született az akkor is kisvárosnak számító Szepsiben, az akkor még szép számú helyi zsidó hitközségbe tartozó Guttmann József gyermekeként, aki az 1848/49-es szabadságharcban honvédként harcolt, majd ahogy sokakat sorstársai közül, Világos után őt is besorozták az osztrák császári seregbe. Fiát kora gyerekkora óta érdekelte a zene, s közel 30 éves koráig folyamatosan tanult, előbb katonazenekarokban és színházi zenekarokban játszott, mígnem 29 éves korában már Gyenes Izsó néven Kaposváron telepedett le. Talán nem is sejtette akkor, milyen jól tette...
Pár éven belül meghatározó alakja lett Kaposvár kultúréletének, s nemcsak tanárként. Előbb a helyi zeneiskolában tanított, de mivel volt üzleti érzéke is, gyorsan igazgató lett, csatlakozott egy trióhoz, amely ezáltal vonósnégyesként folytatta, alapítója volt a Kaposvári Zenekedvelők Társaságának, ennek égisze alatt működött a zeneiskola, sőt egy szimfonikus zenekar is. Jómaga is járta a környéket, Barcson, Szigetváron, Nagyatádon, Csurgón is fellépett a hegedűjével, Beethoven-, Mendelssohn- és Bach-műveket adott elő, s így ismerkedett meg későbbi feleségével, a csurgói Reményi Irénnel is, akinek az apja a városban jeles tűzoltónak számított, s Gyenes Izsó születése évében, már a kiegyezés idején ő alapította meg a helyi tűzoltóegyletet, s a helyi tűzoltóság ma is az ő nevét viseli.
1918-ban pedig a Fő utcában megalapította Harmónia nevű zenemű- és hangszerüzletét, amely hamarosan a város hangversenyéletének központjává vált. 1920-ban hangverseny- és operaszervező céget alapított, amelynek élén nyolc évig szervezte a város és a megye zenei életét. Az ő meghívására járt a városban Dohnányi Ernő, s ő rendezte az első operát (A sevillai borbély) is Kaposváron. Bár a Tanácsköztársaság bukása után némi gondja támadt az új rendszerrel (a rövid életű diktatúra alatt szegény sorsú gyerekek balatoni nyaraltatását támogatta), el is bocsátották igazgatói állásából, de mint már feljebb írtuk, ügyes üzletember volt, 1925-ben például rádiószalont nyitott, ahol rádióadásokat lehetett hallgatni bérelt fejhallgatókon. Ám miután egyre több család vásárolt magának saját rádiót, ez a vállalkozása megbukott.
Előbb Győrött, majd Budapest érintésével Balassagyarmaton telepedtek le, ahol szinte egész haláláig tanított. Egészséges gyermekek mellett süket és nehezen nevelhető gyermekek zeneoktatását is felvállalta, de saját találmányai is voltak, például kifejlesztett egy cimbalomszerű hangszert a zenei ábécé elsajátításának megkönnyítésére. „Nyolcvanhét éves korában halt meg. Kora ifjúságától szinte élete utolsó pillanatáig dolgozott.
Sohasem elégedett meg a kitaposott ösvénnyel – úttörő volt, mint pedagógus, és mint zenei népművelő.
Mint pedagógus – hogy csak egy példát mondjunk – meg akarta hódítani a muzsika számára a nehezen nevelhető és a szellemileg visszamaradott gyermekeket is (ezzel kapcsolatban újításai, sőt találmányai voltak!). Mint zenei népművelő pedig zenei kultúrát teremtett olyan kisvárosokban, amelyeknek zenei »attrakcióit« régebben legfeljebb a »magyarnótázás« jelentette. Az a fanatizmustól fűtött rajongás, amellyel a muzsika művelésének tért hódított, tiszteletet ébresztett mindenkiben, aki csak ismerte.” – írta róla nekrológjában a Muzsika című szaklap.
Ugyan két fia egyike sem lett főfoglalkozású muzsikus, de mindkettejük életében kulcsszerepet játszott a zene, hiszen gyerekkoruktól zenei légkört szívtak magukba és apjuktól hegedülni is tanultak. Sőt István fia kamaszkorában kaposvári mozik némafilmjeinek zenei aláfestését is biztosította. Gyenes Izsó szép kort élt meg, 87 éves korában hunyt el Budapesten.
Mégis, mindig azzal kezdte az életrajzait, hogy „Születtem Kaposváron, Magyarországon”. Holzer Félix kaposvári fotósnál tanulta el a fényképész szakma alapjait, s mivel a tanulás nem igazán érdekelte, negyedikes gimnazista korában több tantárgyból is megbukott, maradt a fényképezés. 1928-ban tett szakvizsgát Győrben, de ekkor már szakmai körökben ismert volt a neve, hisz ő fotózta le a híres festőművészt, Rippl-Rónai Józsefet a halálos ágyán.
Ezt követően a Színház és Mozi, majd a Színházi Élet című, akkoriban hatalmas népszerűségnek örvendő lap foglalkoztatta, ahol egy ideig laboránsként alkalmazták, majd név nélkül jelentek meg a fotói, míg sikerült kitörni a névtelenség burkából, s rövid idő alatt keresett és befutott fotós lett. Elsősorban zenei és társasági eseményeket fotózott, főleg Budapesten és Bécsben, s neki köszönhető számos híres magyar művész, Bartók, Kodály, Lehár, Hubay Jenő arcképének a megörökítése, de Furtwänglert, Prokofjevet és Toscaninit is lencsevégre kapta.
A világ akkor ismerte meg a nevét, amikor 1935-ben egy háztetőről sikerült lencsevégre kapnia a Budapestre látogató walesi herceget (a később rövid ideig uralkodó VIII. Edward brit királyt), aki megtiltotta, hogy fényképezzék. „1938-ban utaztam Kairóba, hogy az egyiptomi uralkodó esküvőjéről tudósítsam a The New York Timest, a világlap londoni irodájának magyar származású képszerkesztője megbízásából. Végül is két évre ott ragadtam Egyiptomban, amely akkortájt angol fennhatóság alá tartozott. Kairó mellett a brit hadsereg Ausztráliából és Új-Zélandról érkezett katonái állomásoztak. 1940-ben az utolsó olasz hajóval indultam el Alexandriából. Eredetileg egyenesen Amerikába készültem – a hollywoodi Universal stúdiótól kaptam szerződést – de a kairói konzul, akivel összebarátkoztam, rábeszélt: feltétlen szakítsam meg az utamat rövid időre Spanyolországban, nem fogom megbánni. Így lett a 15 naposra tervezett kiruccanásból idestova 53 év.” – emlékezett vissza, hogyan is került „tévedésből” Hollywood helyett Franco fasiszta diktatúrájába, ahol nemsokára udvari fényképész lett, a későbbi király János Károly sok-sok arcképét készítette, amelyek spanyol pénzérméken és bélyegeken is szerepeltek.
A spanyol királyi család hivatalos fotósa lett, az általa készített fényképek spanyol bélyegekre és pénzekre is felkerültek. Életműve több mint 10 millió felvételt tartalmaz, 13 fotóalbuma jelent meg. 1993-ban Kaposvár díszpolgárává választották. Születésének 100. évfordulóján, 2012-ben szülőházának falán egy magyar-spanyol nyelvű emléktáblát helyeztek el, míg halálának 20. évfordulóján, 2015 májusában termet neveztek el róla a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központban. Barátom, Picasso címmel adott ki önéletrajzi ihletésű művet, ahogy bátyjával közösen jegyezte a Granadától Segoviáig című albumot. Ez a könyv egyszerre útikönyv és művészettörténeti szakmunka.
A Jánosnál három évvel idősebb István némafilmek zenei aláfestőjeként kezdte, majd sokáig banktisztviselőként dolgozott. A második világháború után jegyezte el magát az újságírással, a Fényszóró, a Képes Figyelő és az Esti Szabad Szó munkatársaként dolgozott. Ha az első lap esetében valaki autós szaklapra gondolna, nem téved. A sanzonok mellett ez volt a másik mániája. 1949 és 1976 között az Autó-Motor olvasószerkesztője és rovatvezetője volt, s nem egy közlekedési szakkönyv (A gépjárművezetők kötelességei és jogai, Vezess baleset nélkül!, Autósoknak, motorosoknak, A közúti szabálysértések) fűződik a nevéhez.
Ahogy ő fordította magyarra G. Dénes Györggyel közösen a Hegedűs a háztetőn és a West Side Story című musical-alapműveket is. De ahogy már említettem, írt művészi útirajzot öccsével, ahogy életrajzi könyvet Piafról és Josephine Bakerről is. De ő követte el a zsidó származású nevezetes magyarok arcképcsarnokát (Ismerjük őket?) is, amely három kiadásban is megjelent. Sanzonok hangján címmel önálló tévéműsora is készült, amelyben szerelmeiről, a francia sanzonok történetéről mesélt. Kis pont vagyok című saját verse akár ars poeticaként is olvasható.
Kis pont vagyok a világegyetemben
Csillagok közt, honnan évekig ér el a fény,
Kis pont vagyok a világegyetemben,
Egyetlen pont… ez vagyok én.
92 éves korában, 2001-ben halt meg Budapesten.
Három Gyenes, akik Szepsiből indultak el, s Kaposvár érintésével jutottak el az országos illetve a világhírnévig. Talán érdemes volna egy emléktáblával megtisztelni őket Szepsiben is.
