Síron túli hűség
Az 1860-as években – ahogy Vay Sándor (alias Sarolta) írta egy helyütt – „a pesti társaság tömörebb volt, mint manapság. Kevesebben voltak, jobban megértették egymást”. A krónikás elsősorban azokra az összejövetelekre és szokásokra célzott, amelyek szereplői arisztokrata fiatalemberek és messzi földön híres szépségű ifjú hölgyek voltak. Egyaránt élvezték a farsangi mulatságokat és a húsvétot megelőző böjti időkben szervezett családlátogatásokat.
A hangulat húsvét idején ismét vidámabb lett és a lányok nagyban készülődtek a locsolkodásra, sőt már a szívük választottjának szánt hímes tojást is előkészítették. Különösen sokan megfordultak a Gyürky család házában, ahol – Vay szerint – „az 1862. év tavaszán is készülődtek a locsolódásra (…) A ház egyik leánya egyik daliás gentry ifjúba volt szerelmes. Anyai ágon a legrégibb erdélyi arisztokrácziából származott és ereiben Teleki Mihály vére folyt.” Ez a fiatalember Tisza Lajos (1832–1898) volt – Tisza Kálmán későbbi miniszterelnök testvéröccse –, aki később miniszterként is tevékenykedett néhány évig, de legnagyobb érdeme kétségtelenül a nagy 1879-es árvízben súlyos károkat szenvedett Szeged újjáépítésének irányítása volt. Ezt később az uralkodó, I. Ferenc József grófi cím adományozásával is elismerte.
Tisza Lajos szíve Gyürky Malvinkáért dobott, de a lány sem volt közömbös iránta. Amikor a férfi néhány társával megérkezett, a hölgyek szétrebbentek a ház helyiségeiben és folyosóin, miközben izgatottan arra vártak, hogy hódolóik megtalálják és végre meglocsolják őket a drága illatos vízzel, amelyet szépen csiszolt kristályos flakonokban hoztak magukkal.
Tisza Lajos is keresni kezdte Malvinkát és hamar a nyomára akadt, de a lány incselkedve elszaladt előle, ezért gyorsabbra fogta a lépteit. Bár ne tette volna! A nagy igyekezetben a flakon kiesett a zsebéből és apró darabokra hullott a márványpadlónak csapódva. A lány kissé csúfondárosan megjegyezte: „Most öntözzön meg, ha tud!” A férfi azonban feltalálta magát, a komorna szobájában felkapta az asztalon álló vizes kancsót és a tartalmát az izgalomtól kimelegedett lány nyakába zúdította. Másnap Malvinka már lázasan vacogott, nyilván a hideg víz és a hűvös tavaszi szél tette beteggé.
Apja egy szolgálót menesztett Balassa János (1814–1868) sebész-professzorért, aki nagyon ismert orvos volt az előkelő körökben és sokra tartották a szakismeretét (Erzsébet királyné szülését is ő vezette le 1868-ban). Megvizsgálta Malvinkát, orvosságokat is rendelt számára, de nem titkolta aggodalmát sem: „Nagy, szörnyű nagy a meghűlés. Vigyázzanak, félek, hogy szomorú vége lesz a húsvéti mulatságnak”.
A derék professzor sajnos jól sejtette a jövőt. Malvinka állapota nem javult, a láz nem hagyta el és egy idő után már vért is köhögött. Hiába próbálkoztak különböző orvosságokkal, még a környezetváltozás sem segített. Mire beköszöntött az ősz, Malvinka állapota teljesen reménytelen lett, Balassa doktor már a halálának az óráját is meg tudta volna jósolni.
A lány utolsó kívánságát legjobb barátnőjének suttogta el: azt az elhervadt ibolya csokrot, amit húsvét óta a fiókjában őrzött, valamint annak a széttört flakonnak a cserepeit, amely Tisza Lajos zsebéből esett ki, helyezze el a koporsójában és így temessék el.
A lány szülei semmit nem tudtak erről. A szerelmét gyászoló férfit is nagyon megviselte Malvinka tragikus sorsa. Vay szerint ez olyan erős hatással volt rá, hogy többé soha nem közeledett egyetlen nőhöz sem. Agglegény maradt. Idővel pedig a főúri szalonokból is kiment a divatból nemcsak a vidám húsvéti locsolkodás, hanem sok egyéb „patriarkális szokás” is.
Megjelent a Magyar7 2026/11. számában.
