Kimaradt a lexikonokból
Szentiványi Gyula (1881–1956) művészeti író, festő és restaurátor, a Szépművészti Múzeum főtitkára egyik szerkesztője volt az 1915-ben megjelent A magyar képzőművészek lexikona (I.) című kötetnek, amelynek a folytatása azonban már nem látott napvilágot. Egész életében gyűjtötte a magyar képzőművészekre vonatkozó adatokat és különböző dokumentumokat: kézzel írt feljegyzéseket, újságcikkeket.
A 27 doboznyi cédulaanyagot halála után a jeles művészettörténész, Lyka Károly (1869–1965) vette gondjaiba, jelenleg pedig a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportja kezeli és folyamatosan gyarapítja. Egyik könyvemben lapozgatva bukkantam egy utalásra a „dúsgazdag” nógrádi Gyürky nemzetségre. Gyürky Pál (1783–1859) krassói főispán volt a „vagyonszerző”, a pénzzel észszerűen gazdálkodó feje, aki még a parasztokat is megtanította a takarékosságra és pénzüket tisztességes kamattal kezelte. Két fia örökölte a hatalmas vagyont, a kisebbiket, Gyürky Bélát (1851 k. – ?) emellé még igazi művészi tehetséggel is megáldotta a Teremtő, és mondogatták is róla, hogy az eszével és képességeivel akkor is meg tudna élni, ha egyéb vagyona nem lenne.
Volt azonban egy olyan tulajdonsága is, ami abban a „komisz világban” könnyen kellemetlen helyzetbe sodorhatta: nagyon jó szíve volt és nem tudott nemet mondani a barátainak és a „rászorulóknak”, ha pénzt kértek kölcsön tőle.
A vagyonát azonban nemcsak a rendszerint vissza sosem látott kölcsönpénzek apasztották, hanem azok a gáláns kiadások is, amelyekbe egy bécsi színésznő kedvéért verte magát. Megvásárolta annak a drága gyémánt ékszernek a mását, amelyet Béla egyik nőrokona dicsekedve mutogatott Lórinak. Ahogy a korabeli krónikás írta: „Lórinak fejedelmi lakást tartott. Sajátságos volt a berendezése, amennyiben ugyanannak a háznak két egymás fölötti traktusán lakott Gyürky meg Lóri s a szobáikat, mind külön-külön csigalépcső kötötte össze. A csapóajtókat a parketten vastag keleti szőnyegek takarták el.”
Egy alkalommal úgy „adott kölcsönt”, hogy ismerősét egy billiárdpartira kérte fel, a győztes pedig ezer forintot vághatott zsebre. Mindketten kiváló játékosok voltak, de Gyürky igyekezett úgy játszani, hogy ellenfele legyen a nyerő. A partit gróf Esterházy Miklós (1839–1897) – „Nicky gróf” –, a 19. századi magyarországi lóversenyzés egyik jeles alakja is figyelte és persze feltűnt neki, hogy Gyürky Béla mennyire szeretné „elveszíteni” a játszmát. Erre odaszólt Gyürkynek: „No pajtás, akinek ilyen szíve van, az nem fog boldogulni a világon. De ha minden kötél szakad, állj be hozzám piktornak, megélsz te a fejed meg az ecseted után is…”
Nicky gróf próféciája idővel beteljesedett. Gyürky Béla kénytelen volt még a kúriáján is túladni, és amikor utoljára kilépett az ősi épületből „fütyörészve ment végig a kerten és a gomblyukába odatűzött egy rózsát”.
Ezt követően valóban a festészetből élt, számos képének a reprodukcióját megtaláltam a világhálón. A Kieselbach Galéria és Aukciósház honlapján még ez a tömör jellemzés is olvasható róla: „Festő. Az 1800-as évek második felében alkotott. Tanulmányait Münchenben végezte.” Ezt követően felütöttem az 1935-ben megjelent Művészeti Lexikont, majd az 1966-ban kiadott négykötetes Művészeti Lexikon második kötetét is, de egy sornyi utalást sem találtam Gyürky Béla festőművészről, noha az interneten általa szignált alkotásokból egy csokorra való tárult elém.
Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című monumentális munkájának Nógrád vármegyét bemutató fejezetében Gyürky Pál főispánnak csak idősebb fia, Gyürky Ábrahám (1836–1901) szerepel, Bélát a szerző, dr. Reiszig Ede nem említi.
Megjelent a Magyar7 2026/17. számában.
