Egy békebeli fiskális
Az 1800-as évek utolsó és az 1900-as évek első évtizedeiben sok érdekes ember forgolódott a magyar főváros társasági életében: ügyvédek, hírlapírók, elszegényedett földbirtokosok, jobb sorsra érdemes színésznők, vagyonukat elkártyázó arisztokrata csemeték és hasonlók.
Ennek a korszaknak sajátos alakja volt dr. Guthi Soma (1866–1930) ügyvéd, aki gyakran írt a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló című napilapokba humoros karcolatokat és törvényszéki tudósításokat. Ezekből Gutius álnéven hét kötetnyit meg is jelentetett. Emellett színpadi szerzőként is számontartották. Egyébként ő volt Devecseri Gábor (1917–1971) klasszika-filológus, műfordító nagyapja.
Guthiról számos vidám történetet lejegyeztek, ezekből választottam kettőt. Megjelenését tekintve nem volt valami férfi ideál, ráadásul teljesen kopasz volt. Ezért is keltett nagy feltűnést, amikor egyszer a Fészek törzsasztalánál dús fekete hajjal jelent meg.
Guthi szokásához híven megrendelte a feketéjét, belenézett az aznapi lapokba és úgy viselkedett, mint máskor. Egy idő után valaki már nagyon kíváncsi lett, hogy mi történt Somával. „Csoda” – jegyezte meg az ügyvéd, majd egy kis üvegcsét húzott elő, amelyben valamilyen csillogó fekete folyadék volt, a címkéjén pedig németül az volt olvasható: Hajnövesztő.
Miután a cimborák további kérdésekkel bombázták Guthit, elmesélte, hogy egy bécsi ismerőse ajánlotta a szert, így rendelt belőle. Az első üvegnek még nem volt hatása, ahogy a következőknek sem, ám a hetediknél megtörtént a csoda. Mindenki elképedve hallgatta, sőt volt, aki megjegyezte: „Egyszerre? Ez hihetetlen!” Mire Guthi még nagyobb nyomatékkal jelentette ki: „Pedig így volt. Úgyszólván egy csapásra. Ugyanis a cég minden hetedik üveg után teljesen ingyen egy parókát küld a vásárlónak!” – majd udvariasan megemelte a vendéghaját.
Guthi ügyvédként, hírlapíróként és színpadi szerzőként is pénzt keresett, de ez azért korántsem volt akkora összeg, hogy ne sajdult volna meg a szíve, amikor egy nagyobb címletű bankótól kénytelen volt búcsút venni.
Egy alkalommal egy százast kellett felváltania, de mielőtt fizetett volna még ráírta: „Örök emlékezetül Guthi Somától.” Ezt követően, ahogy az a pénzzel történni szokott, megkezdte vándorútját és nyilván sok kézben megfordult a következő napokban. Néhány héttel később valaki erélyesen bekopogtatott az ügyvéd irodájának ajtaján, majd egy dúlt arcú férfi lépett be a helyiségbe. „Jó napot! Nevem Schmidt. Tánc- és illemtanár vagyok!” Guthi kissé meglepődve nézett rá és csak ennyit mondott: „Örvendek! De egyelőre nem áll szándékomban sem táncot, sem illemet tanulni.” A férfi azonban mérgesen folytatta: „Pedig én éppen azért jöttem, hogy megtáncoltassam és móresre tanítsam! Nézze meg ezt!” – és elővett egy gyűrött százas bankót. Guthi megjegyezte: „Igen, láttam már ilyet. De mit kíván érte tőlem?” A férfi visszakérdezett: „Hogy én mit kívánok magától? Inkább arra feleljen, hogy maga mit kívánt ezért a feleségemtől?”
Az ügyvédnek ekkor rémleni kezdett valami, de mire megmagyarázta volna a tényállást, a tánc- és illemtanár az orra elé tartotta a papírpénzt: „Mi van ide írva? Örök emlékezetül Guthi Somától. Maga egy elvetemült szoknyapecér, a feleségem meg ezt őrzi a retiküljében! Felháborító.”
Guthi megpróbálta megmagyarázni a dolgot, de csak annyit volt képes kinyögni, hogy „Uram én a szavamat adom…” de Schmidt nem engedte folytatni: „Itt van a százasa, maga szerelemkufár és adjon hálát az istennek, hogy nem vagyok vérengző természetű”. A százast az asztalra dobta és kirobogott a helyiségből, de az ajtóból visszafordítva ezt kiáltotta: „De a feleségemmel még számolok!”
Megjelent a Magyar7 2026/13. számában.
