2023. február 17., 08:51

Botló Péter imád lendülettel néptáncolni

A nemeskosúti Botló Péter hosszú évtizedekig tevékenykedett a néptánc és a népművelés terén a Mátyusföldön. Szívügyének tartja a gyermekek néptáncra való oktatását, az aktív nevelést. Nevéhez köthető a nemeskosúti Berkenye Néptáncegyüttes megalapítása is. Munkásságáért és a magyar népi kultúra szolgálatáért a közelmúltban Csemadok Közművelődési Díjat vehetett át.

Botló Péter
Botló Péter néptáncos Csemadok Közművelődési Díjat vehetett át Galántán a 2023-as magyar kultúra napján
Fotó: Szomolai Andrea, Botló Péter képarchívum

Botló Péter egy rendkívül sokoldalú ember, szinte nincs is olyan néptáncos körökben mozgó mátyusföldi, aki ne ismerné a nevét, hiszen éveken keresztül oktatta és művelte a magyar népi kultúra egyik legszebb műfaját. Munkásságáért nemrégiben elismerést kapott, tervei szerint az aktív pihenés évei következnek, de a népművelést továbbra sem szeretné abbahagyni.

A néptánc iránti szeretet magját már nagyon sok mátyusföldi fiatal szívében elültette.

Tizenöt éves voltam, mikor kapcsolatba kerültem Diószegen az akkori Új hajtás néptáncegyüttessel. Ott szerettem meg a műfajt. Ahol néptáncról volt szó, ott mindenhol ott voltunk –

vall a kezdetekről.

Karsay Tibor bácsitól, az akkori Új Hajtás mindenesétől, betekintést nyerhetett egy táncegyüttes működésébe és rengeteg tapasztalattal lett gazdagabb.

Középiskolai tanulmányait a szenci magyar gimnáziumban végezte. Ott is aktívan bekapcsolódott a gimnázium kulturális életébe. Közben több barátjával együtt megalapította Vágsellyén a Baráti Kör Táncegyüttest. Rövid ideig a pozsonyi Szőttes próbáit is látogatta. Néptáncos életének első szakaszát a katonai szolgálat beteljesítésével zárja le.

Az aktív néptáncot korán befejeztem, a gyerekek tanításában volt a jövő. A néptánctanításra fel kell készülni, ahhoz felelősségteljesen kell hozzáállni

– magyarázza Botló Péter, aki feleségével, Ildikóval együtt szigorú néptánctanárként nevelgette és terelgette közösen a magyar népi kultúra felé saját három gyermekét, Gergelyt, Ákost és Enikőt is. Gergely és Ákos ma az Ifjú Szívek Táncszínházban tevékenykednek.

Botló Péter
Botló Péter néptáncos Csemadok Közművelődési Díjat vehetett át Galántán a 2023-as magyar kultúra napján
Fotó:  Szomolai Andrea, Botló Péter képarchívum

1992-ben újraszervezte a diószegi táncegyüttest az alapiskola diákjaiból. A közel 40 tagot számláló együttes több éven keresztül sikeresen működött. Rengeteg felkérésnek tettek eleget. 2005-ben búcsúzott el az Új Hajtástól. Felejthetetlenek voltak az erdélyi, kecskeméti, pécsi szerepeléseik.

2000-ben a Botló család Nemeskosútra költözött, ahol a szülők az alapiskola diákjaiból egy gyermek néptáncegyüttest alapítottak, mely később a Berkenye Néptáncegyüttes néven vált ismertté.

Szakmai szempontból ez az időszak volt talán a legsikeresebb. Nehéz lenne felsorolni a rengeteg fellépést, versenyeket, antológiákat, minősítéseket. A Berkenye a környék legjobb együttesei közé tartozott, a munkába bekapcsolódott az egészc család, rengeteg helyre jutottunk el így együtt”

– mondta a díjazott. Sajnos a Berkenye néptánccsoport 2007-ben utánpótlás hiányában megszűnt, a Berkenye kulturális egyesület azonban működik, leginkább szervezéssel, kézművestáborok megrendezésével foglalkoznak

Nemeskosúton nincs már magyar óvoda, sem iskola, nehéz így utánpótlást találni a magyar ügyeknek, de a munkát nem hagyjuk abba, a kultúrát nem lehet befejezni. Az igaz, hogy az utóbbi években lelassultam, talán valami motiváció hiányzott. Szeretnék még aktívan foglalkozni néptánccal, talán afféle művészeti vezetőként, szervezőként”

– jegyezte meg Botló Péter, aki szerint a Közművelődési Díj szép elismerése a Csemadokosok munkásságának, és meghozhatja a további lendületet is.

Botló Péter 1966. január 31-én született Vágsellyén. Az alapiskolát Diószegen végezte, ahol 1981-ben ismerkedett meg a néptánc alapjaival. Több éven keresztül CSEMADOK vezetőségi tag volt Diószegen. 2011 – 2019 között elnöke volt a CSEMADOK Nemeskosúti Alapszervezetének.Bekapcsolódott az Országos Népművészeti Fesztivál szervezésébe is. Az 50. évforduló alkalmából, Zselízen rendezhette a hagyományőrző csoportok műsorát. Az egy órás műsor címe az „Isten hozta a vendíget…” volt. Pár évet tanított néptáncot a Kodály Zoltán Gimnáziumban is Galántán. Segítette a kismácsédi Gyékényes folklórcsoport munkáját is. Nemeskosút fennállásának 880. évfordulója alkalmából a falu polgármesterétől emléklapot vehetett át, munkássága elismeréseképpen. 2018-ban a megye elnöki díját vehette át a Berkenye Néptáncegyüttes munkájáért a megye elnökétől. Botló Péter már több időszakon keresztül a CSEMADOK Galántai Területi Választmányának elnökségi tagja.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.