Galánta

A város a Kisalföldön, a Mátyusföld középső részén, az Alsó-Vágmente és a Vízköz kistájak határán, a Vág jobb partja közelében, a Sárdi-ér, valamint a Csipkésdi-árok és a Dernye-árok mentén található, Szeredtől 12 km-re délre, Dunaszerdahelytől 30 km-re északkeletre, Vágsellyétől 13 km-re nyugatra, Szenctől 30 km-re keletre. Vasútállomás a Pozsony-Budapest fővonalon, elágazás vezet Lipótvár (és a Vág-völgyi vasútvonal) felé. A 75-ös főút Diószeg (7 km) és Vágsellyén keresztül Ěrsekújvár (46 km), az 507-es út Szered és Dunaszerdahely, az 561-es út pedig Nagymegyer (44 km) felé teremt összeköttetést. Délnyugatról Vízkelet és Nemeskosút, nyugatról Diószeg, északról Nagymácséd, Gány és Alsószerdahely, északkeletről Vága, keletről Nemeskajal és Tósnyárasd, délkeletről pedig Taksonyfalva községekkel határos.

A Nagyszombati kerülethez és a Galántai járáshoz tartozó város, 1849-től folyamatosan járási székhely. A 17. századtól 1871-ig mezőváros, majd 1871-től 1920-ig nagyközségként Pozsony vármegye Galántai járásának székhelye volt. Csehszlovákiához csatolása után végig a (változó területű) Galántia járás székhelye, 1960-ban várossá nyilvánították. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony k.k.e vármegye, Galántai járás). 1960-ban alakult ki mai területe, amikor Hódi és Nemesnebojsza községeket, valamint az 1938-ban Taksonyfalvától elszakított Javorinkát Galántához csatolták. 1971-1990 között Taksonyfalva is Galántához tartozott. A város három kataszteri területre oszlik: Galánta (23,20 km²), Hódi (5,93 km²) és Nemesnebojsza (4,78 km²). Három városrésze Galánta, Javorinka és Nemesnebojsza (Hódi és Kolónia Galántához tartozik a népszámlálás beosztása szerint, Javorinka pedig Galánta kataszterének része, mégis külön városrész). Hódi és Nemesnebojsza kataszteri területe nem változott az elmúlt évszázadban, Galánta területe Javorinka hozzácsatolásával 4,50 km²-rel (24 %) növekedett 1960-ban.

Galánta a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. Eredetileg magyar többségű mezőváros volt. 1910-ben a lakosság 89,6, 1921-ben 80,7 %-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát. A városnak az 1944-es népirtásig népes (magyar nemzetiségű) zsidó közössége volt, 1850-ben a lakosság 31,1, 1919-ben 23,7, 1930-ban 22,6 %-át alkották. Az 1920-as években megkezdték a szlovák kolonisták betelepítését, majd az 1947-es lakosságcsere során a magyar népesség mintegy felét kitelepítették, és szlovákokat költöztettek a helyükre. A várost így sikerült szlovák többségűvé tenni, amit azóta, a rendszerváltás óta pedig különösen súlyosbít az asszimiláció. A város lakossága a szocialista iparosítás és városiasodás évtizedeiben háromszorosára nőtt (1939-ben 4305 - a később hozzácsatolt két faluval 5263, 1991-ben pedig 16 978 lakosa volt). 1991-2011 között lakosságának 10,8 %-át elveszítette. Az asszimiláció következtében a magyarok aránya ebben a két évtizedben 40,6 %-ról 30,5 %-ra csökkent. A 18-19. században cigányzenészeiről híres roma közössége a lakosság 2,2 %-át teszi ki. A lakosság többsége (56,9 %-a) római katolikus vallású.

A község a pannonhalmi bencés apátság birtoka volt a legkorábbi ismert forrás szerint. A középkor és a kora újkor folyamán több nemesi név tűnik fel a birtokosok között, úgy mint a Galántai, a Bessenyey, a Borsi és a Pap család. Ebben az időben önálló községként szerepel Galánta körül a később pusztaként létező Kórószeg, továbbá az azóta elpusztult Kázmérteleke, Tóthfalu és a Nebojsza elődjének tekintett Apáti. A Bessenyeyek birtokának nagy részét leányágon az Esterházyak örökölték meg, akiknek ez a családi ága a központjává tette meg – ennek emléke az itteni két Esterházy-kastély. Rajtuk kívül a Fekete, Balogh és Nagy családok is részesültek az örökségből. A reformáció idején az Esterházyak áttértek az új hitre, és a templomot is odaadták a reformátusoknak, de a család később rekatolizált, és a templomot is visszaadta az eredeti felekezetnek. Már 1519-ben említik Galánta első iskoláját, amely nemesi alapítványként jött létre. Az Esterházy családnak köszönhetően folyamatosan fejlődött, 1570-ben már vásártartási joga is volt. A 17. századtól mezőváros, akkor már kórház is működött itt. A kuruc seregek elfoglalták az erődített reneszánsz várkastélyt, és a császáriak csak több év múltán tudták bevenni. A 18. században felgyorsult a mezőváros fejlődése, előbb a csizmadiák, majd a szabók és a cipészek is céhet alapítottak. Az Ógalánta részen elterülő tavat 1823-ban csapolták le. A vasúti hálózathoz 1850-ben, a Pozsony-Pest vasútvonal megépítésével csatlakozott, és a század végén már távírója is volt, továbbá a közvilágítást is üzembe helyezték. Járási székhellyé válása után sorra épültek ki a közhivatalok, mint a szolgabírói hivatal, a királyi körjegyzőség és a járásbíróság. A 19. század elejétől kezdődött a zsidók bevándorlása, akik a 20. században már a lakosság jelentős részét tették ki, 1890-1944 között rabbiképzőt is működtettek. Ekkoriban Esterházy Béla grófnak, a diószegi cukorgyárnak, Ábrahámffy Gyulának és Gülcher Árminnak volt itt nagyobb birtoka. A kisebbik, régi (eredetileg reneszánsz, majd barokk stílusban átépített ) kastély a diószegi cukorgyáré volt, a neogótikus nagyobbik kastély pedig Esterházy Béláé. A városban ekkor két takarékpénztár, társaskör, függetlenségi és negyvennyolcas kör, iparosok olvasóköre, közművelődési egyesület, haladó kör és az ország egyik legrégibb, 1859-es alapítású temetkezési egyesülete működött. A trianoni béke Csehszlovákiához csatolta Galántát, a 20-as és 30-as években rendszeresek voltak a mezőgazdasági munkások és az építőmunkások sztrájkjai. Az 1920-as években megindult a szlovák kolonisták betelepítése. 1925-től 1945-ös felszámolásáig itt volt a szlovákiai magyar szövetkezeti mozgalmat összefogó Hanza Szövetkezeti Áruközpont székhelye. A bécsi döntés 1938. november 2-án visszaadta Magyarországnak, 1945-től ismét Csehszlovákiához csatolták. A zsidók nácik általi, 1944-es elhurcolása is komoly hatással volt a városra, 1947-ben pedig a magyar lakosság jelentős részét erőszakkal kitelepítették Magyarországra, míg a helyükre pedig onnan áttelepülő szlovákok költöztek. A szocializmus éveiben megkezdődött az erőltetett iparosítás. Az eredeti, mezővárosi részeket lebontották, és a helyükön lakótelepeket építettek, így nemcsak a város etnikai összetétele, de arculata is végletesen megváltozott. 1960-ban Nemesnebojszát és Hódit is Galántához csatolták.

A város a Mátyusföld egyik gazdasági, a mátyusföldi magyarság szellemi és kulturális központja. Vasúti és közúti csomópont, iparágai közül az élelmiszeripar a legjelentősebb, ezenkívül gép-, fa- és vegyiparral rendelkezik. Magyar és szlovák nyelvű gimnáziuma, szlovák és kétnyelvű szakközépiskolája van. A négy alapiskolából és a négy óvodából is csupán egy-egy magyar nyelvű. Magyar művészeti alapiskolája nincs, csak két szlovák. A városban rendelőintézet és kórház működik, továbbá művelődési ház, járási könyvtár és sportcsarnok található itt. A reneszánsz Esterházy-kastélyban honismereti múzeum, galéria és házasságkötő terem működik. A város címerében szereplő neogótikus Esterházy-kastély felújítása a rendszerváltás után félbeszakadt, így ma nagyrészt lepusztult állapotban van. Egykori kegykápolnája jelentős búcsújáróhely volt, de a kommunista hatalom 1950-ben lebontotta. Hévíz- és élményfürdőjét 2007-ben nyitották meg. Honismereti Múzeuma 1969-ben létesült.