Nemeskosút
A község a Kisalföldön, a Mátyusföld középső részén, a Vízköz és az Alsó-Vágmente kistájak határán, a Dudvág partján fekszik, Galántától 6 km-re délnyugatra, Diószegtől 4,5 km-től délre. Mellékutak kötik össze Galántával, Diószeggel és Vízkelettel (2,5 km), határának északi részén keresztülhalad 1851 óta a Pozsony-Budapest vasúti fővonal. Délkeletről és délnyugatról Vízkelet, nyugatról Nagyfödémes, északnyugatról Vízkelet zúgói exklávéja, északról Diószeg, északkeletről Galánta határolja. Északkeleti határát a Sárd-patak, nyugati határát a Feketevíz alkotja.
A Nagyszombati kerülethez és a Galántai járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Galántai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után végig a (változó területű) Galántai járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony k.e.e. vármegye, Galántai járás). Területe 1921/1939-hez képest 3 %-al (46 hektár) csökkent (15,19 km²-ről 14,73 km²) Galánta javára.
A községnek 1910-ben 1213, 1939-ben 1375, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. A 20. század első felére a népesség növekedése jellemző, majd 1939-1991 között enyhe csökkenés jellemző (1375 főről 1296-ra). 1991-2011 között (elsősorban a betelepülés révén) 20 %-al nőtt a lakosságszám, ezzel párhuzamosan a szlovákok aránya 29,9 %-ról 45,8 %-ra nőtt. 2011-ben a magyar nemzetiségűek már csak minimális többséget alkottak. A romák aránya 6,1 %. A község lakosságának túlnyomó többsége (72 %) római katolikus vallású.
Késő árpád-kori írásos említései idején a minden bizonnyal helybeli Kosodi család birtokába tartozott. A 14. században részben várföld volt, amelyet részben Bogár fia Márton ispán birtokolt. A középkor végén a Hegyi és a Szobonya családok tulajdonában volt, majd utánuk a Vizkeleti, Olgyai és Török családoké lett. Ugyanekkor említik Fitykafölde néven Fityka tanyát, amely szintén a Török családé volt. A törökdúlás idején többször feldúlták és kirabolták, majd Érsekújvár eleste után, két évtizedig a hódoltsághoz tartozott. Az oszmánok kiűzése után részben az Esterházyak, részben további kisnemesi családok bírtak itt földet, úgy mint a Jezerniczky, Balogh, Duchon, Thédy, Liptay, Somogyi, Lelovics, Petrovits, Burián, Thúróczy és a Simonyi családok. Az itt élők mezőgazdasággal és főleg juhtartással foglalkoztak, a helyi cukorgyár 1867-es felépítése után pedig nagy teret nyert a cukorrépatermesztés. Az 1848/49-es szabadságharc leverése után szemet szúrt a község neve (Kossuth) a császári kormánynak, és nyomást gyakoroltak, hogy vegye vissza régebbi, Kossolth névalakját, de ez a helyi köznemesség tiltakozása miatt meghiúsult. A 20. század elején, a diószegi cukorgyáron kívül a Fekete, Kiss és Ábrahámffy családoknak volt itt számottevő birtokuk. A trianoni békeszerződés Csehszlovákiához csatolta a községet, a 20-as és a 30-as években többször sztrájkoltak a mezőgazdasági munkások. 1931. május 25-én a csendőrök a tömegbe lőttek a kommunista párt itt rendezett gyűlésén, és hárman meghaltak. A bécsi döntés 1938. november 2-án visszaadta a falut Magyarországnak, majd 1945-től ismét Csehszlovákia kapta meg. A két világháború közötti földbirtokreform során, 1925-ben, a határában felosztott nagybirtokokra szlovák kolonisták, majd az 1945 után Magyarországra telepített magyar lakosai helyére magyarországi és észak-szlovákiai szlovák telepesek költöztek. A trianoni döntésig 95%-ban magyar többségű falu volt, és a magyarok még a rendszerváltáskor is a népesség több mint kétharmadát tették ki. Azóta viszont nagy számban költöztek be a szlovákok, és rendkívüli módon felgyorsult az asszimiláció, így mára közel fele-fele arányban magyarnak, illetve szlováknak vallja magát a lakosság
A községben szlovák óvoda, valamint magyar és szlovák alapiskola található. Szent Flóriánnak szentelt katolikus temploma 1849–51 között neoromán, temetőkápolnája a 18. század közepén barokk, nemesi kúriája a 19. század közepén klasszicista, kastélya 1898-ban neoklasszicista stílusban épült. A három halálos áldozatot követelő 1931. május 25-i kosúti agrártüntetés emlékművét 1966-ban állították. A Remetedombon 1951-ben 10–11. sz.-i magyar köznépi temetőt tártak fel.
