2024. szeptember 14., 11:32
Ízlelő

Szülinapi torta - hedonista ízvilág a javából

Augusztusban ünnepeltem a születésnapomat, és ha van valami, ami nem hiányozhat az ünnepi asztalról, az a torta! Gyerekkoromban mindig a nagymamám sütötte nekem a klasszikus csokoládétortát. Amióta azonban én is forgatom a habverőt és a fakanalat, azóta nagy örömmel készítek magamnak is tortát. A csokoládé hagyomány, de nem mindig magában, rendszerint kombinálom valamivel.

torta
Fotó: Balogh Tímea

Idén a budapesti Auguszt cukrászdinasztia egyik, már klasszikusnak mondható tortájára esett a választásom: az E80 tortára. Elemér bácsi 80. születésnapjára készítették először, és utána felkerült az állandó kínálatba is. Csoki, kávé, marcipán – hedonista ízvilág a javából!

E80
24 cm-es torta)

Mivel a párizsi krémet ki kell hűteni, ezért azzal kezdünk. Állandó kevergetés mellett a csokoládét a tejszínben felolvasztjuk. Ha kész, teljesen kihűtjük.

Párizsi krém
• 50 dkg étcsokoládé
• 25 dkg tejszín

A Sand felverthez egy 24 cm átmérőjű tortakarikát kibélelünk sütőpapírral, a sütőt pedig előmelegítjük 160°C-ra. A tojások sárgáját és a tojásokat a cukorral gőz felett verni kezdjük, addig, amíg úgymond csípős nem lesz (ujjpróba). Utána levesszük a gőzről, és kihűlésig tovább habosítjuk; három-négyszeresére megnő. Óvatosan beleforgatjuk a lisztet és az olvasztott vajat. 30 perc alatt aranybarnára sütjük. 

Sand felvert (a sima piskóta és egy dobos felvert keveréke, meleg úton készítve)
• 5 tojássárgája
• 1 egész tojás
• 7 dkg cukor
• 7 dkg rétesliszt
• 4,5 dkg olvasztott vaj

A dobostortalaphoz ismét előkészítünk egy tortakarikát, valamint a sütőt 180°C-ra előmelegítjük. A cukor egyik felét a tojásfehérjéhez adjuk, kemény habot verünk belőlük. Majd a cukor másik feléből és a tojássárgájából is. A sárgájából készült habba óvatosan beleforgatjuk a fehérjét, utána beleszitáljuk a lisztet, majd az olvasztott vajat adjuk hozzá. A karikába simítjuk és 15 perc alatt megsütjük.

torta
Fotó:  Balogh Tímea
Dobostortalap
• 3 tojássárgája
• 2 tojásfehérje
• 5 dkg rétesliszt
• 5 dkg cukor
• 1 dkg olvasztott vaj

A kihűlt párizsi krémet kihabosítjuk. Ha túlságosan megkeményedne, tegyük fél percre mikróba, utána sokkal könnyebb ez a művelet.

Kávés tejszínhab
• 50 dkg tejszín
• 250 ml erős kávé
• 8 dkg cukor
• 1 dkg zselatin, por

A marcipánt 24 cm átmérőjű körre nyújtjuk, ha közben ragadna, porcukrot szórjunk rá és alá.

• 15 dkg jó minőségű marcipán
• Kakaó a szóráshoz
Összeállítás

A Sand felvertet a tortaforma aljára helyezzük. Rásimítjuk a párizsi krém felét, erre ráhelyezzük a marcipánlapot, majd a párizsi krém másik felét. Végül a dobostortalap következik. Amíg elkészítjük a kávés tejszínhabot, a hűtőbe rakjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. A zselatint 1 dl hideg kávéba áztatjuk, hozzákeverjük a cukrot, és elkezdjük melegíteni addig, amíg a cukor és a zselatinpor fel nem olvad. A maradék 1,5 dl kávéhoz keverünk egy kicsit a felvert tejszínből, ehhez adjuk a zselatinos krémet, végül az egészet a tejszínhabhoz forgatjuk. Ráöntjük a dobostortalapra, majd hullámokat mintázunk a tetejére, és egy éjszakára a hűtőbe rakjuk. Másnap óvatosan eltávolítjuk a tortakarikát, és kicsit féloldalasan megszórjuk a kakaóporral, figyelve a hullámmintára.

Megjelent a Magyar7 2024/36. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.