Százéves lucskos káposzta recept
Néha, vagy akár gyakran is érdemes felülni a vonatra, hogy az ember szimpatikus nénik mellé kerüljön, akiktől az út végére sok, régi receptet ismerhet meg. Így történt ez most is, és egy régi, klasszikus ételt hoztam olvasóinknak, persze egy kis csavarral.
Nem mondom, kell hozzá némi bátorság és egy kis rafinéria, hogy jó helyre üljek, meg merjem szólítani az ismeretlent, majd úgy forgassam a szavakat, mint a fakanalat a fazékban, hogy a végén a gasztronómiánál kössünk ki és a receptúra se maradjon titokban.
Ezúttal még nagyobb kihívásnak néztem elébe, ugyanis erre a receptre egészen pontosan 11 percem volt, hogy kiderítsem, hiszen csak ennyit utaztam ezen a vonaton. Szerencsém volt. Megérkeztem, pásztáztam az utazóközönséget, majd „kiszúrtam” egy jámbor, kis termetű nénit, aki a szemembe nézett nem sejtve, hogy ezzel bizony azonnal kinyitotta nálam a gasztroládát. Nagy reményekkel leültem, köszöntem, majd az alaptémával, az időjárással kezdtünk, gyors helyismerettel folytattuk, a helyi cukrászdákkal kiegészítve és egyenesen rá is csusszantunk a gasztronómiára. Innen már csak egy ugrás volt anyukája kedvenc receptje, amit a nagymamája is így készített fiatalasszony korában, pontosan 100 éve. Ez a paradicsomos, azaz a lucskos káposzta volt.
Az ablakon nézett kifelé, dicsérte a szépen zöldülő termést, és mesélte, hogy náluk leginkább káposztát ültettek a földekre. A receptnek a megmaradt, vasárnapi húsleves volt az alapja, annak a levéből készült és a benne lévő hússal tálalták. Ettől volt olyan egyedi íze és persze a friss, nyári káposztától, ami egy kicsit mindig édesebb. Kenyérrel ették és nagyon szerették.
A vonat már lassított, mire a végére értünk. Én illedelmesen megköszöntem a receptet, a beszélgetést, gyorsan bemutatkoztam és le is szálltam. Ha a kedves néni olvassa ezt az írást, bízom benne, hogy magára ismer, és innen is nagyon köszönöm neki.
A káposzta olyan alapanyagunk, amit frissen és savanyítva, bármikor elővehetünk, mert mindig szezonja van és mindig elérhető. Évszakonként változnak a ráírt receptek, de olyan ízes, aromás, vitamindús és laktató, hogy nem lehet megunni. Sóban pácolva kicsit lágyabb, párolva, ecettel, borral üdítő és könnyű, lesütve, pirítva pedig egyenesen bravúros az édeskeserűsége. Különös, hogy a káposzta ugyanúgy illeszkedik a kínai szójaszószhoz, az indiai curryhez, mint a mi paradicsomos alaplénkhez. Ezeket az alapanyagokat szeretem a legjobban, játszani lehet velük, mert sokoldalúak. Pont ilyen a szilva, a hagyma, a fokhagyma, a sárgarépa, a barack, édesen, sósan íródnak rájuk a receptek.
Hozzávalók:
1 kisebb fej friss, zsenge káposzta
2 szál újhagyma
8-10 szem egész bors
2 liter húsleves
4 db szeletelt fokhagymagerezd
1-2 ek. cukor (ízlés szerint)
500 ml paradicsomlé
1 kis csokor petrezselyem
1 szál szárzeller
1 ek. liszt a habaráshoz
fél mk. őrölt kömény
50 dkg húslevesben főtt sertéslapocka
1 ek. kacsazsír
zsíros tejföl, friss kenyér
Elkészítés:
A meglévő húslevest felforralom és annyi vizet öntök hozzá, amennyi káposztát szeretnék készíteni, de feleslegesen ne legyen bő leve. Amennyiben nincs húsleves, úgy a lapockát 2 sertéscsonttal, zöldségekkel, sóval főzzük 2,5 órán keresztül, majd leszűrjük.
A húslevesbe beleteszem a felkockázott káposztát, borsot, friss újhagymát, zöldfűszereket, fokhagymát és forralom 30 percig, míg a káposzta közepesen megpuhul. Ezután hozzáadom a paradicsomlét, a cukrot, sózom és még 30 percig, lassú tűzön főzöm, hogy az ízek összeérjenek. A végén pici vízben elkeverem az 1 vagy szükség esetén 2 evőkanál lisztet és behabarom vele a káposztát.
A főtt húst hidegen darabokra szeletelem és forró kacsazsíron lepirítom mindkét oldalát. Amikor levettem a tűzről, csak az ízéért megkenem reszelt fokhagymával. Tálalásnál puha kenyérrel, egy kanál natúr joghurttal vagy tejföllel bolondítom meg.
