Trianon – az Ilosvai szemével

2020. szeptember 26., 12:26
Fábián Gergely

A múlt hét végén mutatták be a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes TRIANON / 1-2-3aNON című táncszínházi előadását. A darab egy kettészakított falu történetét tárja a nézők elé Fitos Dezső és Kocsis Enikő rendezésében, ifj. Csoóri Sándor zenéjével. Az előadásról a néptáncegyüttes vezetőivel, Kupec Andreával és Kupec Mihállyal beszélgettünk.

Fotó: Fábián Gergely

Honnan jött az ötlet, hogy táncszínházi előadással emlékezzenek meg Trianon századik évfordulójáról?

Kupec Mihály: Annak idején ígéretet tettünk magunknak, hogy amikor felépítjük az Ilosvai Házat, minden fontos ünnepet, jeles napot megünneplünk itt. A trianoni évfordulóra mindenképp szerettünk volna létrehozni egy táncprodukciót. Így született meg ez a darab, amelyet a KultMinor és a Csoóri Sándor Program támogatásával tudtunk megvalósítani.

Kupec Andea: Enikő és Dezső nagyon jó barátaink, évek óta együtt csináljuk Várhosszúréten a gyermektánctáborokat, ismerjük a munkásságukat. Nagyon fontos volt, hogy ha egy ilyen komplex műsort csinálunk, akkor olyan embereket kérünk meg a rendezésre, akikről tudjuk, hogy nemcsak a tudásukat, hanem a szeretetüket, a barátságukat is beleadják. Fantasztikus együtt dolgozni velük, szinte lehetetlen dolgokat hoznak ki a táncosokból.

Ilosvai
Fotó: Fábián Gergely

Miről szól a darab?

K. A.: Egy kis magyar faluban egy nap a történelem egy tollvonással áthúzza az évszázadok alatt megteremtett harmóniát. A trianoni döntés értelmében kettéosztják a falut, elszakítva egymástól családokat, rokonokat, szerelmeseket, barátokat. Az addig közös élményeket, eseményeket ettől fogva külön-külön kell megélniük. Később leomlik a fal, de a láthatatlan, fejekben élő határ mégis megmarad, nem könnyű újra összeforrasztani, amit egyszer szétszakítottak. Ezt mutatja be az előadás egy szerelem történetén keresztül.

K. M.: Ez tulajdonképp Kisszelmenc és Nagyszelmenc története. Elbeszélésekből, kisfilmekből merítettünk ihletet. Az eredmény egy nem vidám, de nem is egyértelműen szomorú darab lett. Mutat irányt, kiutat, azt, hogy van lehetőség, megoldás, csak merni kell élni vele. Bár a darab Kisszelmencről és Nagyszelmencről szól, egy egyórás produkcióhoz nem elég eltáncolni egy bizonyos falu táncát, így más tájegységek táncait is láthatja a közönség.

Ilosvai
Fotó: Fábián Gergely

Ez az együttes első táncszínháza?

K. M.: Tulajdonképp igen. Zeneszerzővel már többször dolgoztunk együtt, dramaturggal is, de ez az első alkalom, hogy egyszerre van rendező, zeneszerző, producer és Nagy Orsolya személyében dramaturg is. A többi produkciónkhoz hasonlóan ez is tiszta folklór, de itt már színészi elemeket kell belecsempészni ahhoz, hogy értelmezhető legyen.

Terveznek hasonlót a jövőben is?

K. M.: A bemutató hála istennek nagyon jól sikerült, a közönségnek is tetszett. Otthon még kiértékeljük a dolgokat, de valószínűleg fogunk még ilyeneket csinálni. Ezzel a műsorral az a tervünk, hogy színházakban, nagyobb művelődési házakban bemutatjuk Szlovákia-, Magyarország-, illetve Kárpát-medence-szerte. Szeretnénk minél több helyre eljutni ezzel a produkcióval. Konkrét helyszínek még nincsenek, most a járvány miatt problémás a szervezés.

Milyenek a visszajelzések a táncosoktól? Mennyire nagy kihívás számukra ez a darab?

K. M.: Az Ilosvai amatőr együttes, a fellépéseink kétharmadát olyan rendezvények teszik ki, ahol elvárják a tiszta folklór bemutatását. Erre fókuszálunk, hogy a táncosok lábában ott legyen a tánctudás. Ez kellett ahhoz is, hogy táncszínházat merjünk csinálni. Az utóbbi időben olyan fejlődésen ment át az együttes, hogy bele mertünk vágni ebbe a merész projektbe. A táncosok a fizikai és a mentális határaikat feszegetik. A műsor fizikailag megterhelő, mentálisan is nagyon oda kell figyelni, közben az esztétikai élményt sem szabad elhanyagolni. Ez komplex tudást igényel a táncosoktól.

Ilosvai
Fotó: Fábián Gergely

Trianon száz év elteltével is fájdalmas, érzékeny téma. Mi a céljuk a darabbal? Emlékezni, feldolgozni ezt a traumát, esetleg megmutatni a szlovákoknak a mi szemszögünkből, hogy mit élt át a magyarság száz évvel ezelőtt?

K. M.: Ez egy táncművészeti produkció, nem politikai üzenet. Az a politikusok dolga. Mi egy érzést akartunk átadni a tánc által, táncszínházi elemekkel, hogy a néptáncos szakma előbbre tudjon lépni a Felvidéken. Ebben az esetben Trianon egy téma, amit feldolgoztunk a százéves évforduló alkalmából. Természetesen szeretnénk megemlékezni is róla, tudatosítani a nézőkben, főleg a fiatalokban, hogy volt egy Trianon. Nem az a cél, hogy politizáljunk, hanem hogy egy művészeti alkotást hozzunk létre. Az emberek beültek a nézőtérre, de hogy milyen érzésekkel mentek ki, az a saját lelkiismeretükön múlott. A bemutatón egyébként sokan részt vettek a szlovák néptáncos szakmából.

K. A.: Számomra főleg az a darab üzenete, hogy merjük kimondani azt, hogy Trianon. A kommunizmus alatt annyira tabu volt ez a téma, hogy szinte ki sem lehetett ejteni ezt a szót, az anyaországban és az elcsatolt területeken egyaránt. Merjünk beszélni róla! A szlovákok is merjenek, hiszen ez ugyanúgy az ő történelmük, mint a miénk. Mindannyiunkat érint, de sokáig nem lehetett vagy nem akartak beszélni róla. Talán felnő egy új generáció, amely már másképp fogja fel a dolgokat. Én bizakodom. Remélhetőleg a darab is segít ebben.

(Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/39. számában)