Egy csapat ügynök olyan X-aktás ügyeken dolgozik, amelyek Mulder és Scully számára nem tűnnek izgalmasnak.
Rákbetegségben elhunyt Chadwick Boseman, a Fekete Párduc.
Az 56 éves sztár több mint 75 filmben játszott, olyan rendezőkkel forgatott, mint Jean-Luc Godard és Kryszstof Kieslowski.
A bíróság jogszerűnek ítélte Roman Polanski kizárását az amerikai filmakadémiából.
A rendezvényen 39 díjat osztottak ki.
Remek moziélmények várnak bennünket ősszel.
Egy ideje beteg volt, de állapotában csak az elmúlt hetekben következett be drámai romlás.
A 62 éves filmszínésznő pennsylvaniai gyermekéveiből, a hollywoodi sikerek felé tartó útjáról és humanitárius munkájából idéz fel pillanatokat.
A Nagymenők, a Taxisofőr és még megannyi filmklasszikus rendezője saját cégén keresztül fogja legyártani a tartalmakat.
Szép kis szülinapi "ajándék".
A történet a legnézettebb magyar filmek egyike volt 2019-ben.
A versenyfilmek október 5-től 11-ig láthatók majd naponta reggel 9-től 21 óráig a Komlói Színház- és Hangversenyteremben, valamint élőben online a fesztivál oldalán.
A producerek otthonukból vagy a jelölt által választott helyszínről kapcsolják majd a résztvevőket.
Vajon milyen következtetéseket vonhatunk le a mostani helyzettel kapcsolatban egy hét évvel ezelőtt készült film tükrében?
Mundruczó Kornél első külföldi produkciója, az angol nyelvű Pieces of a Woman is szerepel a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában.
Meghiúsít egy Kossuth-gyilkosságot, lefüleli az osztrák titkos ügynököket, barátságba kerül Victor Hugóval, bejárja Kis-Ázsiát, bennreked egy egyiptomi piramisban.
Az Elfújta a szél című filmben Melanie szerepét játszotta, s alakítását Oscar-díjra is jelölték de ekkor nem kapta meg.
A színésznő legutóbb férje mellett szerepelt a filmvásznon a Gotti című maffiafilmben, ahol a főnök feleségét játszotta.
Az egyik legsokoldalúbb magyar színész 2010. július 11-én hunyt el.
A tehetséget igyekeznek kiporciózni.
Brad Pitt játssza a főszerepet David Leitch új thrillerében.
A vetítésekre a belépés feltétele, hogy a nézők VOLT-os pólót viseljenek.
Ha bűnösnek találja őt a bíróság, többéves börtön várhat rá.
Élete nagyobb részét hotelszobákban töltötte, állandó vendég volt a hírességektől zsúfolt partikon.