2021. június 30., 20:22

A magyar trailer díja – Ferkó Zoltán alkotására is szavazhat

Amint arról korábban már beszámoltunk, a Két keréken Szászföldön című film virtuális bemutatójára 2020. november 7-én került sor.

Pócsi Dávid (balra) és Ferkó Zoltán
Fotó: Bike Transylvania

A Két keréken Szászföldön című film, aminek ötletgazdája, egyben szövegírója és rendezője, Ferkó Zoltán, azóta számos sikert könyvelhetett el. Elnyerte az Accord Cine Fest nemzetközi filmfesztivál legjobb dokumentum rövidfilmjének járó márciusi díját, s 2021 májusában – két amerikai, két angol, egy olasz és egy szingapúri produkció mellett – a German United Film Festival online vetítésén is megmérettette magát a legjobb játékfilm kategóriában; a Continental Film Awards nemzetközi filmfesztiválon pedig a legjobb európai dokumentum rövidfilmnek járó díjat hódította el.

Ferkó Zoltán első filmjét, a Kóbort a VI. Debreceni Székely Napon mutatták be először még 2019 szeptemberében. Az alkotást, amely negyedik európai filmként az amerikai Ogeechee történelmi film fesztivál műsorába is bekerült, 2020 februárjában a lévai Reviczky Házban és a zselízi Alapiskolában is levetítették. A rendező, aki a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként 2017 és 2018 folyamán kilenc hónapot töltött a ma már szórványvidéken elterülő Brassó megyei faluban, Kóboron, 2020-ban állt elő a Két keréken Szászföldön című alkotással, amiben arra biztatja az érdeklődőket, hogy ők is pattanjanak nyeregbe, s járják be az egykori erdélyi Szászföld szívét két keréken.
Királyi meghívásra egy népcsoport a jobb élet reményében elhagyja szülőföldjét, hogy egy távoli, természeti kincsekben gazdag, ám gyéren lakott és idegen támadásoknak kitett vidékre költözzön, ahol nem beszélik a nyelvét. A királlyal kötött egyezség: felépíteni és megvédeni a térséget, cserébe előjogok, kiváltságok, önrendelkezés. A középkori Európában pontosan ez történt. Az erdélyi szászok egyedülálló kulturális örökséget hoztak létre és óvtak meg nyolc évszázadon keresztül, amely 1990 utáni végleges távozásukkal viszont rohamos romlásnak indult. Megmutatjuk, mi maradt belőle”

– hirdeti a film készítője.

A kamerát és a drón távirányítóját a Video Factory médiacég producere, Mészáros Tamás Márton kezelte. Narrátorként, akárcsak a Kóbor című filmben, ezúttal is Pócsi Dávid kölcsönözte hangját a produkciónak.

Az alkotás jelenleg az Arany Blende filmes díjért szállt versenybe; a legjobb magyar filmelőzetesnek járó díjért versenyeznek. A végső döntést a szakmai zsűri fogja meghozni, de a közönségszavazás során mindenki voksolhat többek között a Két keréken Szászföldön című film előzetesére is, ide kattintva.

Fontos, hogy itt az előzeteseken van a hangsúly, nem a filmeken, tehát azt nézzük, melyik az a trailer, amelyik a leghatékonyabban vesz rá, hogy megnézd a filmet”

– áll a felhívásban.

Az Arany Blende egy díj, ami a legjobb magyar film-, illetve sorozatelőzetesnek jár. Van szakmai zsűrije és van közönségszavazása. Nevezni előzeteseket április 30. és június 5. között lehetett. Nyáron zajlik a zsűrizés és a közönségszavazás. A díjátadó szeptemberben lesz.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.