Walter M. Miller 1959-ben jelentette meg a tudományos-fantasztikus irodalom egyik gyöngyszemét.
Rímek, ritmusok remekbe szabva, csak úgy hömpölyögnek, játékosan, pajkosan.
A világ legnépszerűbb vörös hajú énekese ötödik stúdióalbuma október 29-én jelent meg.
Az első oldal után tudtam, miért kellett várnom eddig.
Első teljes magyar kiadás 1300 oldalon.
Az Amerikai szépség sikerén felbuzdulva néhány évvel később elkészült a magyar verzió is, amely évekig várt a mozikban való bemutatásra.
Szakadt az eső, nem tudtunk kimenni a gyerekekkel. Mesélés, társasjátékok közben eszembe jutott Vuk.
A 2013-ban alakult gyergyószentmiklósi banda az egyetlen, akiket forgóban játszanak a rádióállomások és szinte minden magyar zenerajongó ismeri a dalaikat.
Albert Sándor professzor, aki maga is diákja, majd pedig egy időben igazgatója is volt a kassai iparinak, korábban már három könyvet szentelt egykori alma materének.
Élvezetes szöveg, akár a további tizenhat másik. Olyan helyzetek, pillanatok, sorsok, szárazföldön és vízen, amelyeket valóban nem lehet megúszni.
A történet egy vadnyugati amerikai kisvárosban játszódik, ahová egy becsületesnek tűnő tiszteletes érkezik.
Újabb résszel jelentkezik a ma7 médiacsalád újságíróinak kulturális ajánlója. Filmek, könyvek, zenék. Minden, amit látni, olvasni vagy hallgatni érdemes!
Magyarország története 1867 és 1918 között.
A gesztenyeember a skandináv krimik rántotthúsa. Mindenkiek ízleni fog!
Megunhatatlan tündérmese, sok habbal.
Az incidenst bemutató filmdráma hű tükre annak, hogy a történelem, noha sokszor előre ítélkezünk a szereplőiről, soha nem fekete vagy fehér.
Miképp érdemes tudományos eszközökkel megközelíteni a költészetét?
Egy zseniális akciófilm a kilencvenes évek végéről, amely egyébként is bővelkedett a hasonló remekművekben.
A korok változnak, a kedves, szeretetteljes üzenet azonban nem.
Azon már meg sem lepődtünk, hogy a sajtó a közel 200 kiállító közül a 15 legkülönlegesebb közé választotta.
1991-ben Miklós Tibor és Kocsák Tibor nagy sikerű musicalt írt a debreceni Csokonai Színház felkérésére Móricz örök érvényű regényéből.