Az Ipari
1969 októberében, a prágai Ady Endre Diákkör gólyaavató találkozóján a több tucatnyi elsős között vagy 22 frissen végzett kassai iparista is jelen volt.
Ezt csak azért említem, mert ez volt az első találkozásom a kassai ipari legendájával. Munkám során később is gyakran összefutottam ennek a felvidéki magyar értelmiségnevelésben felbecsülhetetlen értékű teljesítményt nyújtó – jövőre 150. születésnapját ünneplő – intézménynek az egykori diákjaival, akik az élet legkülönbözőbb területein vívtak ki megérdemelt elismerést.
Albert Sándor professzor, aki maga is diákja, majd pedig egy időben igazgatója is volt a kassai iparinak, korábban már három könyvet szentelt egykori alma materének.
Ennek a legújabb, képekkel és az egykori tanárok és diákok visszaemlékezéseivel megtűzdelt kötetének a megjelenését „az iskola öregdiákjai támogatták, ezzel is bizonyítva a közismert iparista szolidaritást”.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/46. számában.