A kassai Nemzetközi Rovás Alkotócsoport tagjainak munkái állnak a főszerepben.
A Múzeumok Éjszakája elnevezésű eseményük már hagyománnyá nőtte ki magát, ezért ezt mindenképpen szeretnék megtartani.
A Vermes-villa falai közt a februári megnyitó alkalmával a ?RAW? csoport első, bemutatkozó kiállítását tekinthette meg a közönség.
Pénteken az első őszi, a 2019-es tavaszi és őszi Aranykert művésztelepek során készült alkotásokból rendezett kiállítás megnyitóját tartották a dunaszerdahelyi Vermes-villában.
Igazi sikertörténetnek számít a Kortárs Magyar Galéria negyed évszázaddal ezelőtti megalapítása, amelyet Luzsicza Lajos festőművész álmodott meg.
Július 5-én a kerek évfordulók alkalmából két tárlat ünnepélyes megnyitóját tartották a Vermes-villa udvarán.
A pénteken nyílt kiállítással az egy éve elhunyt festőművészre, Almási Róbertre emlékezett a Kortárs Magyar Galéria, és a művész tisztelői.
Pénteken nyílt meg a Kortárs Magyar Galéria idei első, P. Boros Ilona grafikusművész Holdba vetett magok című kiállítása.
A művészetpártolókat Cicero szavaival buzdítom: "A megbecsülés serkenti a művészetet".
A táborba érkező művészek a helyszínen készített alkotásaik egy részét adományozzák a galériának.
Kulcsár Ferenc költőre emlékeznek szerdán.