2019. június 1., 12:33

Itt van velünk, hiszen festményeiben él tovább

Itt vagyok veletek címmel nyílt meg Dunaszerdahelyen a Vermes-villában az a kiállítás, amellyel az egy éve elhunyt festőművészre, Almási Róbertre emlékezett a Kortárs Magyar Galéria és a művész tisztelői - tudósított a dunaszerdahelyi.sk portál.

Almási Róbert: Itt vagyok veletek
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: dunaszerdahelyi.sk / Rózsár Vince

Vegyes érzelmekkel állunk, hiszen fantasztikus kiállítást nyitunk, de lelkünkben mégis szomorúak vagyunk, mert a mai nap főszereplője már nem lehet közöttünk – hangzottak el Iván Péter szavai a dunaszerdahelyi Vermes-villában.

Hogyan is lehetne méltóbb módon emlékezni egy festőművészre, mint a műveiből készült kiállítással a Vermes-villa falai közt, annak a galériának az égisze alatt, amelynek működéséből ő kivette a részét – napi szinten, ellenszolgáltatás nélkül. Szakáll Mária festőművész, a Kortárs Magyar Galéria kuratóriumának tagja válogatta ki a kiállítandó műveket, majd rendezte azokat kiállítási formába. Almási Róbert sokat festett, sok művésztelepen vett részt, kör alakú birodalmából, a műterméből válogatta össze a kiállítás anyagát a kurátor. Festményeinek nagy részét ismerheti a tárlatlátogató közönség, de láthatók olyan régi képek is, amelyekre kevesen emlékeznek, sőt olyanok is, amiket még sosem láttak. Az emlékkiállításon láthatók alkotások a kezdetektől egészen az utolsóig, amelyet Robi tavaly festett az Aranykert művésztelepen – tudtuk meg Szakáll Máriától.

Fotó:  dunaszerdahelyi.sk / Rózsár Vince

„A szép mindenütt jelen van, nem rajta múlik, ha nem látjuk meg... Almási Róbert meglátta. Meglátta és megörökítette... Lefestette, hogy minél többen láthassák a szépet úgy, ahogyan ő látta” - mondta megnyitójában a kiállítás kurátora.

Sokat lehetne beszélni arról az ismert és elismert művészről, akit sok fiatal, kezdő alkotó szakmai támasznak tekintett, de Almási Róbert sosem szerette a hosszú megnyitókat, ezért inkább művei mesélnek helyette.

„Alighanem kiépítette már égi műtermét, égi múzsáival körülvéve fest. Mert neki festenie kell, bárhol is van... Színezd ki felettünk a felhőket, Robi” – zárta szívhez szóló szavait Szakáll Mária.

A művész unokája köszönte meg az emlékező kiállítást, „Marika néni” emlékezését, majd szimbolikusan egy gyertyát gyújtott Almási Róbert emlékére.

Fotó:  dunaszerdahelyi.sk / Rózsár Vince

A megnyitón, ahogy a művész tavalyi születésnapi jubileuma alkalmából rendezett kiállításon is, a 4 Art Singers formáció bűvölte el a közönséget.

Az „Itt vagyok veletek” címet viselő emlékkiállítás június 22-ig látható hétfőnként 9-13, kedd-péntek 9-17, szombatonként pedig 10-16 óra között a Kortárs Magyar Galéria termeiben.

Fotó:  dunaszerdahelyi.sk / Rózsár Vince

Almási Róbert: Itt vagyok veletek
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.