VESZPRÉM. A magyarság nincs egyedül, szív, lélek és nyelv köt össze bennünket – jelentette ki a Magyar Közösség Pártjának elnöke csütörtökön, Veszprémben.
POZSONY. Ma Pozsonyban az oktatásügyi minisztériumban fogadta a pedagógusszövetség küldöttségét a szlovák oktatásügyi miniszter. Juraj Draxler elutasította azokat a magyar iskolákat érintő követeléseket, amelyeket a küldöttség terjesztett a tárcavezető elé a találkozó során - nyilatkozta Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke.
BUDAPEST. Sárközi Mátyás József Attila-díjas író beszédével nyílt meg a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermeknapok Vörösmarty téri központi rendezvénye csütörtök délután Budapesten.
BUDAPEST. A napokban az egyesült államokbeli Seattle-ben és a skóciai Edinburhg-ban is bemutatják a Liza, a rókatündér című filmet, amely újabb fesztiváldíjakat nyert - közölte a Magyar Filmunió csütörtökön.
CANBERRA. Hatalmas plazmastruktúrák létét igazolták a Föld magnetoszférájában a Sydneyi Egyetem kutatói, akik felfedezésüket a Geophysical Research Letters legújabb számában ismertetik.
WASHINGTON. Utoljára került a Szaturnusz fura holdja, a Hyperion közelébe a Cassini űrszonda, amely 2017-ben fejezi be küldetését. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA által közzétett felvételei ismét tanúsítják, hogy az égitest a Naprendszer egyik legbizarrabb "teremtménye".
BUDAPEST. Új kötettel jelentkező határon túli szerzőkkel és alkotásaikkal ismerkedhet meg a közönség a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozata szervezésében a 86. Ünnepi Könyvhéten.
TOROCKÓ. Torockó immár második alkalommal ad otthont június 6-án a Duna Televízió jeles eseményének. A Duna Napon a helyi együttesek mellett neves anyaországi és külhoni művészek várják gazdag programmal a vendégeket.
BRÜSSZEL. Pénteken nyílik meg a 13. Brüsszeli Filmfesztivál, amelyet - a brüsszeli filmszemlék alapgondolatának szellemében - ezúttal is az európai filmművészet népszerűsítésének szentelnek.
BUDAPEST. Háromszázhuszonkilenc új kötet debütál a csütörtökön kezdődő 86. Ünnepi Könyvhéten és 14. Gyermekkönyvnapokon - mondta el Zentai Péter László, a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.
KARLOVY VARY. Három magyar film is Karlovy Varyban ünnepli premierjét: Horváth Lili első játékfilmje, a Szerdai gyerek és Nemes Gyula Zero című alkotása a júliusi filmfesztivál East of the West versenyprogramjába kapott meghívást, Szabó Mátyás Határ című diplomafilmje pedig a Future Frames elnevezésű új rövidfilm-válogatásban lesz látható.
ROTTERDAM. A holland kormány informatikai kutató intézete (TNO) más szervezetekkel együttműködve 135 millió euróval finanszírozza egy újszerű elven, az úgynevezett kvantumtechnológián alapuló, minél eddiginél gyorsabb számítógép kifejlesztését - jelentette be Jet Bussemaker holland oktatási miniszter.
ZENTA. Kilenc év kihagyás után pénteken ismét megszervezik a Kárpát-medencei népzenekutatók vajdasági találkozóját Zentán - tájékoztatták a szervezők az MTI belgrádi tudósítóját.
DUNASZERDAHELY. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet társrendezőivel: Dunaszerdahely Önkormányzatával, a városi művelődési központtal és Nagyszombat Megye Önkormányzatával közösen június 2-5-én 40. alkalommal rendezi meg a műkedvelő gyermek báb- és színjátszócsoportok seregszemléjének, a Duna Menti Tavasznak az országos döntőjét a dunaszerdahelyi vmk-ban.
BUDAPEST. Miközben a filmes világ és a mozirajongók Nemes Jeles László Saul fia című filmjének Cannes-ban elért sikerét ünneplik, két újabb magyar film, pontosabban rövidfilm vívta ki a szakemberek elismerését nemzetközi fesztiválokon.
POZSONY. A jégkorong-világbajnokság és a nepáli földrengés ténye érte el leginkább az embereket. A természeti katasztrófára a megkérdezettek 11 százaléka kapta fel a fejét - derül ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség május 5-e és 13-a között, 1067 megkérdezett személy alkotta mintán végzett felméréséből.