BUDAPEST. Sikeres koncertet adott csütörtökön délután a Sziget fesztivál nagyszínpadán Caro Emerald, napjaink holland könnyűzenéjének egyik legfontosabb szereplője.
BUDAPEST. Több mint 20 helyszínen 35 programmal, köztük klasszikus koncertekkel, kiállításokkal, dzsesszestekkel, világ- és népzenei műsorokkal várják a vendégeket a szombat este kezdődő Zempléni Fesztiválon.
BUDAPEST, BEREGSZÁSZ. Hamarosan kormány elé kerülhetnek azok a módosítások, amelyek lehetővé teszik, hogy azok a külhoni magyar diákok, akik magyar nyelvű középiskolában sikeresen leérettségiztek az államnyelvből, ezt középfokú nyelvvizsgaként tudják elfogadtatni Magyarországon, és a felvételi eljárás során is többletpontokat kaphassanak - közölte az oktatási államtitkárság.
CHICAGO. Napi egy pohár grapefruitlé mellett harmadára csökkenthető a rákbetegeknél alkalmazott kemoterápiás szer mennyisége - állapították meg klinikai tanulmányukban a Chicagói Egyetem orvosi karának kutatói.
RÓMA. Az olasz vízilabda-válogatott játékosai és edzője, valamint az olasz sajtó is nagy diadalként értékelte a londoni olimpia negyeddöntőjében a legutóbbi három játékokon győztes magyar csapat elleni 11-9-es győzelmet.
MOSZKVA. Elhunyt Borisz Grigorjev neves orosz filmrendező. Hetvenhét évesen szerdán Moszkvában érte a halál - adta hírül a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
LONDON. Ezüstérmet szerzett a a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel egység a kajaknégyesek 1000 méteres futamában.
WASHINGTON. Stressz hatására a férfiak vonzóbbnak találják a túlsúlyos nőket, mint nyugodt lelkiállapotban - állapították meg brit pszichológusok a PLoS ONE című nyílt hozzáférésű tudományos portálon közzétett tanulmányukban.
BUDAPEST. A közösségi oldalon követhetik egymás mozgását a Sziget területén szétszóródott barátok a Fesztiválkártya Facebook-alkalmazásának segítségével, amely az illető üzenőfalán megjeleníti, hogy a kártya használója hol és mikor fizetett utoljára.
ZIRC. Az ország több pontjáról, Vácról, Érdről, Hortobágyról, és Pápáról is érkeznek betyárok Zircre, a hagyományos Bakonyi Betyárnapokra, amelyeken péntektől két napon át hagyományőrző, lovas, kulturális-, gasztronómiai-, szórakoztató- és sportprogramokkal várják az érdeklődőket a Bakony szívébe.
BUDAPEST. Első alkalommal szervez a Kapcsolat 2007 Kulturális Egyesület felvidéki gyermekek számára hagyományos népzenei- és néptánc találkozót Budapesten, a Rákóczi Szövetséggel karöltve.
TEL AVIV. Ezerháromszáz éves olajüzemet tártak fel Izraelben, Tel-Aviv Hod Hasaron külvárosában, útépítés közben.
TOKIÓ. A robotok baseball-labdát hajítanak, pooloznak, asztaliteniszeznek.
SZATMÁRNÉMETI. Helytörténeti tankönyvek készülnek a romániai Szatmár megye magyar diákjainak. Választható tantárgyként 2013 őszétől nyílhat lehetőség a helytörténet oktatására a gazdag történelmi múltú területen.
GYÕR. A Kool and the Gang lép fel augusztus 25-én Győrben, az ingyenes szabadtéri koncertre 40-50 ezer embert várnak - mondta el a polgármester kabinetfőnöke szerdán sajtótájékoztatón.
RÓMA. Az olasz Anna Magnanit a svéd Ingrid Bergmanért elhagyó olasz rendező, Roberto Rossellini szerelmi életéről készült dokumentumfilm, amely szerepel az augusztus végén kezdődő Velencei Filmfesztivál programjában.