2012. augusztus 9., 18:55

Zempléni Fesztivál - Több mint 20 helyszín és 35 program

BUDAPEST. Több mint 20 helyszínen 35 programmal, köztük klasszikus koncertekkel, kiállításokkal, dzsesszestekkel, világ- és népzenei műsorokkal várják a vendégeket a szombat este kezdődő Zempléni Fesztiválon.

Eddig a fesztiválalapító Liszt Ferenc Kamarazenekaré volt a "zárszó", idén ez az együttes nyitja a kilencnapos sorozatot. Ez a koncert a sárospataki református templomban lesz, a szólista Varga Gábor klarinétművész - idézte fel a programmal kapcsolatban Turjányi Miklós fesztiváligazgató.

A záróhangversenyt ezúttal augusztus 19-én a Budafoki Dohnányi Zenekar adja Hollerung Gábor vezényletével: Händel A messiás című oratóriumát a Budapesti Akadémiai Kórustársasággal szólaltatják meg, az énekes szólista Horváth Evelyn, Megyesi Schwartz Lúcia, Kálmán László és Kovács István lesz.

Fellép a Magyar Állami Népi Együttes is, amely a sátoraljaújhelyi városközpont szabadtéri színpadán Magyar rapszódia című műsorát adja elő. Erdőbényén, a Béres Pincészet székhelyén a Bor, mámor, Bénye elnevezésű rendezvénnyel együttműködve a Vujicsics Együttest mutatják be a közönségnek. Az éjszakai dzsesszprogramokban olyan muzsikus sztárok hallhatók, mint a Gyárfás Trió és Deseő Csaba, a sárospataki Grill Gödörben Oláh Kálmán zongorázik, Barcza Horváth József nagybőgőzik és Balázs Elemér dobol.

A Disznókő Pincészet Filagóriájában a Zeneakadémia fiatal tehetségeiből álló In Medias Brass rézfúvós együttes játszik. A Budafoki Dohnányi Zenekar budapesti sorozata, A megérthető zene Sárospatakon, a Művelődés Házában vendégszerepel: Oláh Kálmán és Hollerung Gábor együtt magyarázza el, mit és hogyan komponálna ma Bach. A fiatal közönségnek és a családoknak szól a Játsszunk Háry Jánost! című előadás, Kodály Zoltán daljátékának gyerekszínházi változata is.

A finisben egy operaelőadással is kiegészült a program: a nemzetközi Crescendo Nyári Akadémia növendékei Paolo Paroni olasz karmester vezényletével mutatják be Purcell Dido és Aeneas című operáját a sárospataki Rákóczi-vár udvarán.

A fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán 22 millió forintot nyert, ebből csupán 16 milliót kap meg az idén, 6 milliót csak 2013-ban. A szervezők az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri keretéből további 5 millió forinttal gazdálkodhatnak. A fesztivál teljes költségvetése 40 millió forint, a hiányzó pénzt kisebb támogatóktól gyűjtik össze és számítanak a jegybevételre.

"Kora tavasszal még úgy láttuk, 2012-ben nem lesz fesztivál, semmiféle forrásunk nem volt. Tudtuk, hogy ha kihagyunk egy évet, az a megszűnéssel csaknem egyenértékű. Szerencsénkre a hegyaljai borászatok és önkormányzatok mellénk álltak, így folytathattuk a szervezést" - emlékeztetett Turjányi Miklós fesztiváligazgató.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.