TRENCSÉN. Európa egyik legszebb vára a bajmóci. A környező országokból érkező látogatók mellett sok német, francia, spanyol, olasz és újabban orosz turista keresi fel.
MEXIKÓVÁROS. A világ 4. legnagyobb, 56,5 kilométer hosszú víz alatti barlangrendszerét fedezték fel Mexikóban, a Yucatán-félszigeten a Cseh Barlangásztársaság (CSS) tagjai oly´ módon, hogy összeköttetést találtak két már ismert barlangrendszer, a Koox Baal és a Tux Kupaxa között.
WASHINGTON, BUDAPEST. A holokauszt után a jiddist a kihalás fenyegette, mivel sok millió, a nyelvet beszélő zsidó vagy elpusztult a náci koncentrációs táborokban, vagy olyan országokba menekült, ahol a nyelvet nem beszélték.
BUKAREST. Megújult és ismét vendéglőként, kávézóként üzemel Ady Endre egykori egyik kedvenc kávéháza, a nagyváradi Royal kávéház - írta keddi számában a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ).
RÉVKOMÁROM, POZSONY. A Komáromi Jókai Színház a 2011/2012-es színházi évadban a Vasmacska Stúdiószínpad nézői számára egy irodalmi jellegű programot állított össze. Ebből egy előadást már láthattak a bérletes nézők. Novemberben Petőfi A helység kalapácsa című verses eposzát adta elő Besenczi Árpád. Petőfi után Arany János „kerül terítékre” a színházban.
MONTREAL. Szuperharcos hangyákat lehet létrehozni, ha "átprogramozzák" az egyébként békés rovarokat fejlődésük korai szakaszában -- írja a Science tudományos folyóirat legfrissebb számában.
HOLLYWOOD. Megosztja a közönséget "Az ördög benned lakozik" című horrorfilm, amely a negatív kritikák ellenére kasszasikernek bizonyult az amerikai és kanadai mozikban.
BUDAPEST. A kortárs táncé és a magyar kortárs táncosoké lesz a főszerep keddtől egy héten át a Trafó Kortárs Művészetek Házában, ahol a sokszínűség jegyében a kínálatban többek között a keleti harcművészetek is megjelennek.
GÚTA (KOLÁROVO). A Helló Gúta Polgári Társulás és a helyi Billiard Club közös olvasásra, irodalmi diskurálásra invitálja az irodalom iránt érdeklődőket.
GYÕR. Nem hozzák nyilvánosságra, mi lesz a koncert programja, és "Tolcsvay László életműve olyan gazdag, hogy a találgatás sem egyszerű". A múzeum díszterme nyolcvan, pótszékekkel száz ember befogadására alkalmas. A koncert iránt nagy az érdeklődés - mondta Grászli Bernadett igazgató.
LONDON. Nőtt a bakelit lemezek eladása 2011-ben, miközben csökkent a CD-k forgalma Nagy-Britanniában. Természetesen a két lemezfajta közül sokkal több fogyott CD-ből.
PRÁGA. Egy fehérneműs szekrény aljában találta meg a lakásában Jiri Kuna fotós Václav Havel első egészestés színdarabjának, a Kerti ünnepélynek géppel írott, kézírásos jegyzetekkel, toldalékokkal, rajzokkal és a szerző aláírásával ellátott eredeti példányát – számolt be a Právo című cseh napilap.
ZÁGRÁB. Az eset szombatra virradóra történt. Ismeretlenek leszedték talapzatáról a város egyik terén álló mellszobrot, majd azt a tengerbe hajították. A helyi lakosok megtalálták a szobrot, és visszatették a helyére. Csak kisebb sérülések keletkeztek benne, de a rendőrség az ügyészséghez fordul a károkozás miatt.
LONDON. A Warner Bros stúdió a nyolc részből álló Harry Potter filmsorozat dicső lezárásának tartaná, ha a sorrendben utolsó Harry Potter és a halál ereklyéi 2. Oscar-díjat kapna a rangosabb kategóriákban.
BUDAPEST. A népszerű énekes, Caramel a FEM3 "Másképpen" című műsorában hosszú ideje tartó lelki problémái okairól beszélt Joshi Bharatnak.
BUDAPEST. Az alaptörvény hatályba lépése alkalmából gálaműsor lesz ma este a budapesti Operaházban. A Nemzeti Galériában holnap ünnepi kiállítás nyílik. A tárlat a magyar nép 1100 éves történelmét mutatja be tematikusan, a Szózat és Himnusz egy-egy sora köré gyűjtve össze az emlékeket.