BUDAPEST. A Kodály Év kiemelkedő eseményeként a Magyar Rádió Énekkara szeptember 12-én ünnepi koncertet ad a Szent István Bazilikában.
GYÕR. Ötven diákkal többen tanulhatnak idén a győri Audi Iskolában, ahol már óvodai csoportokat is indítottak. A jövőben gimnáziumi osztályokkal is számolnak.
KASSA. Tiszteletbeli határon túli helyszíneként Kassán kicsik és nagyok együtt ünnepelhetik szeptember 9-én a Magyar dal napját. A programok helyszínéül a Déli Városrész Sport- és Szórakoztató Központja szolgál.
BUDAPEST. A magyar dal napja alkalmából szombaton is útjára indul a Dallamos Villamos, két kocsijában végállomástól végállomásig egy-egy zenekar utazik.
BUDAPEST. Élete első nagykoncertjére készül Kern András színművész, aki 1985 óta énekesként is népszerű és lemezeket ad ki. Vasárnap, a magyar dal napján Pesten születtem címmel legsikeresebb dalaiból válogat a Vígszínház színpadán. "Halálosan izgulok" - mondta az MTI-nek.
BUDAPEST. Egy egész legendakör szereplői tárulnak a megfigyelő szeme elé csillagképek formájában késő este az őszi égbolton, keleti-déli irányba feltekintve - ajánlja a megfigyelnivalókat az asztronómia szerelmeseinek a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) honlapja.
LOS ANGELES, BUDAPEST. Music From Another Dimension címmel november 5-én stúdióalbumot jelentet meg az Aerosmith: az egyik legnagyobb hatású amerikai rockzenekar legutóbb 11 éve készített lemezt új dalokkal.
LONDON, BUDAPEST. Take The Crown címmel november 5-én jelenik meg Robbie Williams kilencedik stúdióalbuma - közölte a lemezt kiadó Universal Music hétfőn az MTI-vel.
BUDAPEST. Szeptember 22-én a Sportarénában emlékeznek meg az öt éve elhunyt Illés Lajosról. Az Illés-zenekar még élő tagjai – Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Bródy János - azonban nem lesznek ott.
LOS ANGELES. Elhunyt Hal David amerikai szövegíró, aki Burt Bacharach zeneszerzővel együtt olyan örökzöldekkel írta be magát a könnyűzene történetébe, mint a Raindrops Keep Fallin' On My Head, a Close to You vagy a Walk on By.
NYÁRASD. Holtan találtak két férfit, apát és fiát a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó Nyárasdon (Topo¾níky). Vélhetően meggyilkolták őket.
LONDON. Az októberben mozikba kerülő film végigköveti a The Rolling Stones brit rockegyüttes pályafutását a legkorábbi évektől, egészen a tagok rockbálványokká válásáig.
BUDAPEST. Három év után ismét Budapesten koncertezik Mark Knopfler: a Dire Straits egykori gitárosa, énekese 2013. június 22-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
BUDAPEST. Sokkolták az új körülmények Eva Varholíková-Rezešovát a magyar sajtó szerint. Jelenleg egy tolvajjal van összezárva a Nagy Ignác utcai fogdában. Az új körülményeket állítólag nagyon rosszul viseli, lelkileg megviselte a elengedhetetlen orvosi vizsgálat - közli a Nový Èas.
WASHINGTON. Az idegrendszerrel foglalkozó tudósok szerint eleve téves az a gondolat, hogy csak a pillanatnak élünk, mert pillanatnyi döntéseink rengeteg múltbéli döntés eredményei szerint alakulnak.
BUDAPEST. A Zsidó Nyári Fesztivál keretében ad koncertet a Dohány utcai zsinagógában augusztus 30-án a közelmúlt nagy felfedezettje, Takács Nikolas.
ESZTERGOM. Liszt Ferenc kevésbé ismert műveit mutatják be hétfőtől Esztergomban; az ötödik alkalommal megrendezett Liszt-héten olyan ismert előadókat hallhat a közönség, mint Király Csaba, Nicholas Clapton, valamint Ránki Dezső és Klukon Edit, akik fiukkal, Ránki Fülöppel együtt lépnek fel.
POZSONY. Öt év alatt a legnagyobb közép-európai reggae eseménnyé nőtte ki magát az Uprising fesztivál, amely augusztus 24-én nyitja meg kapuit a pozsonyi Aranyhomokon (Zlaté Piesky).
BUDAPEST. Valamivel kevesebb hetijegy fogyott, és ezek többségét a külföldiek vásárolták meg, míg a napijegyekből a magyar látogatók vettek többet.
KAPOSVÁR. Kamara-, könnyű- és cigányzene, gospel várja a kaposvári fesztiválra látogatókat, akik több kiállítást is megtekinthetnek.
BUDAPEST. Sok a külföldiek között az első fesztiválozó, őket a budapesti városnézés, a kellemes környezet vonzhatja, a fiatalok jól beilleszthetőnek találták a fesztivált egy európai körutazásba.
BUDAPEST. Ma zárul a Sziget fesztivál, a nagyszínpadon az utolsó koncertet az amerikai indie rock egyik legnépszerűbb csapata, a Killers adja. Fellép az LMFAO, Goran Bregovic és a Wedding And Funeral Band, a magyar előadók közül pedig Yonderboi és a Zagar is.
LONDON. A férfi kézilabda-válogatott bronzmérkőzésen lép pályára, míg Kovács Sarolta és Tóth Adrienn a női öttusázók versenyében harcol majd a dobogóért a londoni olimpia zárónapján, vasárnap.
BUDAPEST. Kreatív sarkok, társasjátékok, gombfocimeccsek és gladiátorok várják egyebek között a látogatókat a 20. Sziget fesztivál Múzeumi Negyedében, ahol a vezető budapesti és vidéki közgyűjtemények mutatkoznak be rendhagyó módon.