BUDAPEST. A turné átszervezése miatt elmarad a Nine Inch Nails négy júniusi koncertje, köztük a június 19-re tervezett fellépése a Papp László Budapest Sportarénában.
BUDAPEST. A nemrég négy kategóriában is Grammy-díjat kapott amerikai rapduó, Macklemore & Ryan Lewis, Skrillex, Jake Bugg, a német Die Fantastischen Vier, Michael Kiwanuka, Tom Odell, a Darkside és Brody Dalle is fellép az idei Sziget fesztiválon augusztus 11. és 18. között.
BUDAPEST. Ismét Magyarországon ad koncertet minden idők egyik legfontosabb heavy metál zenekara. Az Iron Maiden négy év szünet után, június 3-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában, a még 2012-ben indult turné, a Maiden England részeként.
Budapest: A zsűri döntése alapján Pál Dénes, a New Level Empire és a Fool Moon, a tévénézők szavazataival Radics Gigi, a Mystery Gang és a Honeybeast jutott a szombati harmadik elődöntőből a középdöntőkbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban.
Szlovákiából több vásárlót vonzott Magyarországra a gyenge forint az utóbbi napokban-hetekben, az osztrák határ menti településeken azonban nem érződött a bevásárló turizmus erősödése.
BUDAPEST. Szombaton rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének harmadik elődöntőjét. Az M1 és a Duna World csatornán élőben látható A Dal című show-ból hatan jutnak be a február 15-i és 16-i középdöntőkbe.
BUDAPEST. A budapesti amerikai nagykövetség ünnepélyes keretek között átadta az MTA BTK Zenetörténeti Múzeumnak Hubay Jenő hegedűművész híres fehér zongoráját, amelyet korábban évtizedekig az amerikai nagykövet budapesti rezidenciáján őriztek.
BUDAPEST. Megnyílt csütörtökön a Rockmúzeum, a MagyaRock Hírességek Csarnoka az angyalföldi RaM Colosseumban.
LONDON. Valamennyi stúdióalbumát újra megjelenteti 180 grammos vinylen (bakeliten) a Depeche Mode.
WASHINGTON. Egy ételmérgezést okozó baktérium toxinja összefügghet a szklerózis multiplex (MS) kialakulásával – derült ki egy új amerikai kutatásból.
A zsűri döntése alapján Kállay-Saunders András, Joni és Bogi, a tévénézők szavazataival Polyák Lilla, a Muzikfabrik és Dér Heni jutott tovább a szombati második elődöntőből a középdöntőbe A Dal című showműsorban, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.
POZSONY. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők meghosszabbították a Harmónia-díj jelölési idejét. A határidő: 2014. február 2., éjfél.
BUDAPEST. Javában folynak A Dal elődöntői. A hátralevő két fordulóban négy külhoni versenyző: Takács Noémi, Dér Heni, Tóth Johanna és Kállay-Saunders András reménykedik a továbbjutásban.
BUDAPEST. Szombaton a második elődöntővel folytatódik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye, A Dal.
BUDAPEST. A magyar beat/rock and roll színtér egyik népszerű csapata, az Ivan and the Parazol lesz a világhírű Deep Purple előzenekara február 17-én a Papp László Budapest Sportarénában.
LOS ANGELES. A Daft Punk kapta az év albumának és az év felvételének járó elismerést az 56. Grammy-díjak helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben tartott átadóján. A francia duó emellett még három elismerést zsebelt be Random Access Memories című lemeze révén.
BUDAPEST. A zsűri döntése alapján Király Viktor, Marge és Szabó Leslie, a tévénézők szavazataival Oláh Ibolya, a Group'N'Swing és a Depresszió jutott tovább a szombati első elődöntőből a középdöntőbe A Dal című showműsorban, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.
WASHINGTON. Ötvenhatodik alkalommal osztják ki vasárnap az amerikai zenei szakma legrangosabb elismeréseit, a Grammy-díjakat. A legtöbb, kilenc jelölést Jay Z rapper kapta, őt követi Justin Timberlake, Kendrick Lamar, Pharrell Williams és a Macklemore & Ryan Lewis rapduó hét-hét jelöléssel.
BUDAPEST. Szombaton rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének első elődöntőjét. Az M1 és a Duna World csatornán élőben látható A Dal című show-ból hatan jutnak be a február 15-i és 16-i középdöntőkbe. Az a február 22-i döntőben derül ki, melyik dal képviseli Magyarországot a májusi koppenhágai nemzetközi megmérettetésen.
NEW YORK. Hatalmas sikert aratott a New York-i Carnegie Hallban a Karl Jenkins 70. születésnapja alkalmából megrendezett ünnepi koncert, amelynek keretében először mutatták be Amerikában a zeneszerző Arany János balladájára komponált, A walesi bárdok című kantátáját.
GRAZ. A Graz mellett évente megrendezésre kerülő Seerock Fesztiválon tavaly olyan bandák léptek fel, mint az Iron Maiden, a Slayer, a Stone Sour vagy a Limp Bizkit, idén pedig a Scorpions neve számít az egyik legnagyobbnak.
RÉVKOMÁROM. Technikai okok miatt a Városi Művelődési Központban kerül megrendezésre Zorán 2014. február 3-i révkomáromi koncertje.
DEBRECEN, KASSA. Az idén 25 éves jubileumot ünneplő, októberben friss albummal jelentkező Tankcsapda tavasszal európai turnéra indul. A koncertkörút első állomása Kassa.
BUDAPEST. A legendás New York-i hiphop-csapat, a Run-DMC egyik rapperével, Darryl DMC McDanielsszel közösen forgatott nemrégiben Budapesten klipet Király Viktor. Az amerikai sztár a Running Out of Time című Király Viktor-dalban rappel.