2024. október 21., 10:49

Rocktóber Diósförgepatonyban

Tóth Tibor, a diósförgepatonyi Csemadok-alapszervezet elnöke a község támogatásával nem mindennapi akciót szervezett a helyi művelődési központban. Tibor, aki a Szuperzöld zenekar alapítója is egyben, Rocktóberfeszt címmel ugyanis egy kisebb rockfesztivált valósított meg.

historia
Galéria
+8 kép a galériában
HistóRia
Fotó: Lacza Gergely

A kultúrházas rockzenei megmozdulások fénykora a magyarok lakta területeken (legyen szó az anyaországról vagy Felvidékről), – de valószínűleg máshol is – a '70-es és '80-as évekre datálható. Akkoriban elég volt egy helyi csapatot, s mondjuk mellé egy regionálisan aránylag ismert zenekart meghívni, s máris garantált volt a telt ház. Nem volt ritka, hogy 400-500 érdeklődő gyűlt össze egy ilyen rendezvényen, mivel egy jó buli erejéig gyakran több tíz kilométert is utaztak a rajongók.

Most mondhatjuk, hogy akkoriban nem volt internet, hétfőn sokáig még tévéadás sem, és kulturális túlkínálat sem zúdította nyakon a rajongókat, ami megosztotta volna őket, azonban az is igaz, hogy a mai kor embere jóval kényelmesebb, nehezen mozdul ki komfortzónájából és ingerküszöbe is a csillagokban van.

Nyilván a 90-es évek közepe óta a rock már nincs annyira markánsan a médiák fókuszában, és maga a könnyűzene mint műfaj is egyre inkább a művészet, de még a szórakoztatóipar kategóriájából is inkább a „háttérzene”, illetve a „fogyasztói termék” feliratokkal megjelölt skatulyákba vándorol(t) (tisztelet a kjivételnek!), de ahogy például az mp3-mak minőségi deficitjébe belecsömörlött vájtfülű zenehallgató örül a vinyl lemezek reneszánszának, úgy a rég elfeledett kultúrházas rockbulikat is elő lehet húzni a „kalapból”, ha megteremtjük rá az igényt. Mert ahogy a viccben is elhangzik, igény az lenne rá... Egy 2-3000 lelket számláló faluban 500-an már biztosan nem jönnének el egy ilyen rendezvényre, de azért egy szép társaság összegyűlhet. Így is történt múlt héten szombaton, ugyanis Tóth Tibor és csapata végre meglépte azt, amit sokhelyütt nem mernek, mondván a KULTÚRház lagzikra, szülinapokra, termékbemutatókra vagy ruhavásárra van, tehát arra, hogy pénzt termeljen, nem holmi kultúrára. Úgy látszik, ezt Dióspatonyban szerencsére másképp gondolják.

e.t.-band_
E.T. Band
Fotó:  Lacza Gergely
Mi próbáljuk szervezni a kultúrát. Tegnap például színház volt. Kitaláltunk egy olyat, hogy Színházi pezsgés Diósförgepatonyban, amit már tavaly is megrendeztünk. A KultMinor támogatásával négy színházi előadást hoztunk a faluba, s idén is még egy következik. S hogy ne csak színház legyen, hanem más is, ezért kitaláltuk ezt a rockfesztivált Rocktóberfeszt névvel, ami arról szól, hogy helyi kötődésű és közeli zenekarokat hívtunk fellépni”

– mesélte Tibor, aki azt is elárulta, hogy idén a község nem rendezett falunapot, ugyanis eddig mindig sok pénzt elköltött a fellépőkre. Igaz, páran eljöttek a szomszéd faluból is szórakozni, de nem volt meg az a pezsgés, amitől igazán jó lehet egy falunap. Így ebben az évben a helyi szervezetek megkapták a falunapra szánt összeget az önkormányzattól, amit megpályázhattak. A pályázatokat a képviselő-testület értékelte ki. A tűzoltók például majálist szerveztek, a nyugdíjasklub a nyugdíjasokat megszólító akciót, a Csemadok tavasszal mesefesztivált, most pedig többek között ezt a rockfesztivált.

toth-tibor
Tóth Tibor
Fotó:  Lacza Gergely

Ilyen sok dologra tudtuk ezt az összeget áttranszformálni. Tehát most teszteljük, hogy a falu nem jár-e így jobban. Amennyiben igen, az is elképzelhető, hogy lesz folytatása. Ha most konkrétan a mai fesztiválról beszélünk, elmondhatom, hogy van itt is egy csomó jó zenész és együttes, s ők minőségi előadással tudnak előrukkolni. Ami a reklámot és a PR-t illeti, mindenképpen segítségre van szükségünk, mert a mai korban erre már szükség van. Ilyen segítséget szívesen fogadunk, és az mondjuk jó lenne, ha ezt össze tudná fogni akár a Csallóközi Népművelési Központ, vagy egy olyan intézmény, amelynek az lenne a dolga, hogy az ilyen kezdeményezéseket segítse, mi ebben ugyanis amatőrök vagyunk”

– hangsúlyozta Tibor.

szuperzold
Szuperzöld
Fotó:  Lacza Gergely

Maga a rendezvény a moziteremben a dunaszerdahelyi Szuperzöld koncertjével indult, s a fellépés végeztével nem sokkal már az E.T. Band retró muzsikája biztosította a jó hangulatot a bálteremben, ahol étel és ital fogyasztására is volt lehetőség. Mivel az E.T. Band szinte megállás nélkül szórakoztatta a jelenlévőket a különféle stílusú közismert szerzemények feldolgozásaival, így a moziteremben játszó zenekarok átszerelési szüneteiben sem volt üresjárat. A moziterem második csapata a helyi „erőket” felvonultató, fiatal muzsikusokból álló Bogas volt, s végezetül a naszvadi HistóRia játszott.

bogas
Bogas
Fotó:  Lacza Gergely

Az sem mellékes, hogy stílus szempontjából négy teljesen eltérő zenekart hallhattunk aznap, ráadásul a moziteremben játszó együttesek dalszövegei is sokkal tartalmasabbak, helyenként már-már költőibbek voltak annál, amit az ember általában hallani szokott ilyen fesztiválok során.

Az E.T. Band jó színvonalon, magabiztosan, már rutinból „hozta” a magyar és nemzetközi slágereket, a Szuperzöld főleg technikai bravúrokat csillogtatott, a Bogas előadása pedig igazán szuggesztívre sikeredett. Komplett színpadi előadás tekintetében azonban a HistóRia vitte el a pálmát; a zenekart simán egy „polcra” lehet helyezni jó pár magyarországi sztáregyüttessel.
a-kozonseg
Jó volt a hangulat
Fotó:  Lacza Gergely

Tóth Tiboréknak kívánom, hogy még sok hasonló estet szervezzenek, a többi szervezőnek pedig azt „üzenem”, hogy az ötlet nincs levédve...

a-kozonseg_
Galéria
+8 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.