Már senki nem énekel úgy, ahogyan te – Megjelent Chris Cornell posztumusz szólólemeze
December 11-én jelent meg Chris Cornell, a Soundgarden és az Audioslave egykori énekesének No One Sings Like You Anymore című posztumusz albuma. A lemez a 2017-ben elhunyt zenész utolsó felvételeit tartalmazza, olyan előadók dalaival, mint John Lennon, Prince, Janis Joplin és a Guns’n’Roses.
A grunge éra legtehetségesebb énekese
A ’90-es évek első felét meghatározó rockzenei irányzat, a grunge sokak szerint a Nirvana 1991-es Nevermind albumának köszönheti felkapottságát, legalábbis a mainstream médiában. Ugyanakkor a "grunge" sokkal inkább egyfajta gyűjtőfogalom volt, mintsem konkrét műfajmegjelölés. A kifejezés főként a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, Seattle környékén megjelenő alternatív rockzenei irányzatokat fedte le, amelyek a lehangolt gitárok, a búskomor szövegvilág és nyersesség miatt éles kontrasztban álltak a ’80-as évek ’hajmetál zenével’ (pl. Mötley Crüe, Twisted Sister).
A Nirvana, a Pearl Jam és az Alice in Chains mellett a grunge legjelentősebb képviselői közé tartozott a Chris Cornell vezette Soundgarden is, amely 1994-ben Black Hole Sun című dalával került be a mainstreambe. Az együttes azonban 1997-ben feloszlott és Chris Cornell onnantól kezdve saját szólókarrierjére koncentrált. Persze akadtak kitérők is, mint az Audioslave zenekar, ahol Cornell másodvirágzását élhette. Szólókarrierjének talán legsikeresebb állomása pedig a You Know My Name című dal volt, amelyet a 2006-os Casino Royale című James Bond film főcímdalának választottak.
Ugyan a Soundgarden frontembereként és az Audioslave énekeseként Cornell mindent elért, amit csak lehetett, korábbi szólólemezeivel nem igazán, vagy csak részben tudta hozni azt a szintet. Öt éve aztán megjelent a Higher Truth című akusztikus lemez, amely Chris Cornell egyik legkiegyensúlyozottabb és legjobb munkája lett. Az akkortájt beérő kreatív folyamatok tehát biztató jeleket adtak a folytatást tekintve.
2017. május 18-án azonban minden megváltozott: Chris Cornellt holtan találták detroiti hotelszobájában, és mint később kiderült, a zenész önkezével vetett véget életének.
Cornell halála nem csak a zenei világ számára volt nagy veszteség, de egyben a 2010-ben újjáalakult Soundgarden végét is jelentette, amely akkortájt már dolgozott a következő lemezen. Már ekkor sejteni lehetett, hogy a Soundgarden dalok mellett Cornellnek több kiadatlan felvétele is lehet.
Mint később kiderült, a zenész még 2016-ban, egy évvel halála előtt stúdióba vonult, hogy következő lemezén dolgozzon. Ezekből a felvételekből áll össze Cornell néhány hete megjelent posztumusz szólóalbuma, amely a Black Hole Sun egyik sora alapján a "No One Sings Like You Anymore" címet kapta.
Az albumon 10 feldolgozás kapott helyet, köztük a Vinyl című sorozathoz rögzített Stay with Me Baby című soul dal. A lemez hangzás tekintetében a 2015-ös Higher Truth albumot idézi, így a feldolgozások is javarészt akusztikus jellegűek. A klasszikus “cornelli-hangzás” tehát szinte minden esetben érezteti hatását, még azoknál a daloknál is, amelyek alapból akusztikus hangszerelésűek. Így például Janis Joplin Get It While You Can, Harry Nilson Jump into the Fire, vagy épp Prince Nothing Compares 2 U című dalánál is érezni a jól ismert, megszokott hangzást, Cornell karcos, szívbemarkoló hangjával.
Érdekes színben tünteti fel a zenész stílusára jellemző melankolikus atmoszféra az olyan dalokat, mint a Guns’n’Roses Patience-e, vagy épp Terry Reid angol énekes To Be Treated Rite-ja. A keserédes dallamok mellett ugyanakkor a lemezen megmutatkozik Cornell energikusabb és melodikusabb énje is, például a már említett Stay With Me Baby vagy a You Don't Know Nothing About Love című dal esetében. A lemez talán legérdekesebb darabja a Sad Sad City, a Ghostland Observatory nevű eletro-rock duó dala, amely Cornell feldolgozásában teljesen más értelmet nyer.
De milyen egy jó feldolgozás? Ha az előadó meghagyja az eredeti dal vonásait és ahhoz igazítja saját stílusát? Vagy ha teljes mértékben átalakítja azt saját stílusára és a tőle megszokott hangzásvilágra? A válasz valahol a kettő közt rejlik és ilyen szempontból Chris Cornell utolsó szólólemeze is megosztó. Mert bár a lemezt posztumusz volta és Cornell kultusza más megvilágításba helyezi, egy feldolgozásalbum esetében a kritika tárgya nem egyszer a feldolgozások mélysége, színessége.
Chris Cornell 2016-ban elkezdett projektjével feltételezhetően azokat a dalokat és előadókat akarta bemutatni, amelyek nagy hatással voltak rá, és így szeretett volna tisztelegni előttük. Ennélfogva a No One Sings Like You Anymore hozza az előd Higher Truth színvonalát és a megszokott Chris Cornell-féle hangzást. Így aki bátrabb kísérletezésre, merészebb feldolgozásokra számít, az nem biztos, hogy megtalálja számításait. Szemben azokkal, akik mindig is szerették Chris Cornell melankolikus, akusztikus stílusát és hangzásvilágát.
