Felemelkedés a tragédia árnyékában - 40 éves az AC/DC Back in Black című lemeze

2020. december 11., 17:44
Ollé Tamás

40 éve, 1980 júliusában jelent meg minden idők egyik legsikeresebb hard rock lemeze, az AC/DC Back in Black című albuma, amelyen olyan slágerek szerepelnek, mint a You Shook Me All Night Long, Hell’s Bells és a címadó Back in Black. 

1973-as megalakulása óta az AC/DC folyamatosan lépegetett előre, Ausztrália után meghódították Európát, az 1979-ben megjelenő Highway to Hell című lemezzel pedig az USA-ban is sikerült áttörést elérniük. 1980 februárjában azonban minden megváltozott. Az együttes énekesét, Bon Scottot holtan találták barátja autójának hátsó ülésén. Az énekes halálát alkoholmérgezés okozta, az eset pedig teljesen letaglózta a zenekar tagjait, akik végül Scott édesapjának unszolására döntöttek úgy, hogy folytatják a zenélést.

Az AC/DC aztán 1980. április 8-án törte meg a csendet, amikor is bejelentették az új énekest, Brian Johnsont.

"Hosszú az út a csúcsig (ha rock’n’rollt akarsz)"

Brian Johnson a ‘70-es években Geordie nevű glam-rock zenekarával próbált meg felérni a csúcsra, ám a sikertelen próbálkozások után a csalódott énekes végül otthagyta az együttest és egy időre felhagyott a zenéléssel is. Később aztán saját vállalkozásba kezdett, egy autószerelő műhelyt működtetett és mellette, pusztán saját maga szórakoztatására, újra zenélni kezdett. Létrehozta a Geordie II nevű formációt, amelynek koncertjein rendszeresen játszották a Whole Lotta Rosie című AC/DC dalt is.

Johnson saját bevallása szerint nem igazán követte az AC/DC munkásságát, ugyanakkor a zenekar tudott az énekesről és titkon számoltak is vele, mint potenciális jelölttel. Mint kiderült, Bon Scott még a hetvenes években látott egy Geordie koncertet, és le volt nyűgözve Brian Johnson hangjától, amit aztán el is mesélt Angus Youngnak. Scott halálát követően egy AC/DC rajongó egy Geordie lemezt és egy üzenetet küldött a zenekarnak, hogy feltétlenül hallgassák meg az énekest. Ezen kívül pedig a Highway to Hell producere, Robert ‘Mutt’ Lange ajánlotta be Johnsont, akit akkoriban nem volt könnyű előkeríteni.

Brian Johnson elsőre hezitált, végül aztán elment az AC/DC meghallgatására, ahol olyannyira sikerült lenyűgöznie a Young testvéreket, hogy pár nappal később fel is hívták őt telefonon, hogy övé a meló. 

"Mennydörgést gördítek, szakadó esőt..."

Az új album felvételeire a Bahamákon került sor, a nassaui Compass Point Studiosban, a munkálatoknál pedig ismét Lange segédkezett. Hogy miért pont a Bahamákra mentek? Nos, a döntésben nem a levegőváltozás igénye, hanem sokkal inkább a kedvezőbb adózási feltételek játszottak szerepet. A dolgok azonban nem zajlottak zökennőmentesen - leginkább a helyi szélsőséges időjárás miatt, amely többek közt áramkimaradásokkal akadályozta a zenekar munkáját. Nem beszélve arról, hogy a helyi hatóságok rövid időre még a hangszereket is elkobozták, valamint a zenészek kaptak egy-egy szigonyt a szállásadójuktól, arra az esetre, ha a helybéliek netán megpróbáltak volna lopni tőlük.

AC/DC
Malcolm Young (balra), Cliff Williams (középen) és Phil Rudd (jobbra) a nassaui Compass Point Studiosban. 

Ebben a trópusi viharokkal és sajátos helyi viszonyokkal tarkított közegben látott hát hozzá az AC/DC, hogy felvegyék a Highway to Hell folytatását. Az AC/DC dalszerzési folyamatai általában úgy néztek ki, hogy Angus és Malcolm Young kitalálta a riffeket, majd a dalszöveget többnyire Bon Scottra hagyták. Ugyan Scott hagyott hátra jó néhány ötletet, amelyet az új albumra szánt volna, a Young testvérek nem érezték volna tisztességesnek, ha felhasználják azokat. És nyilván Brian Johnsonnal sem lett volna fair, aki pedig megtiszteltetésként élte meg, hogy ő írhatta az új dalok szövegeit. Így például az album nyitódalának, a Hell’s Bells kezdő sorait a nassaui trópusi viharok inspirálták (I'm rolling thunder, pouring rain / I'm coming on like a hurricane). Vagy a Back in Black című dalban a “Forget the hearse 'cause I never die" sor egy utalás Bon Scottra, és hogy a zene által örökké élni fog.

A Young testvérek egy alkalommal kitalálták, hogy szeretnének egy igazi harangot a Hell’s Bells című dal intrójához.

Az ötlet mögötti koncepció az volt, hogy a rajongók a turnén ugyanazt a harangot hallják majd, mint ami a dal elején is hallható. 

A harangot végül egy kis angliai haranggyártó cég készítette el, és a későbbiekben zenekar rendszeresen használta azt koncertjein - nem kis fejtörést okozva a road-oknak, akik az elején nehezen tudták megoldani a harang szállítását és a színpadon való alkalmazását.

Érdemes megemlíteni még a Rock And Roll Ain’t Noise Pollution dal címének eredetét, amelynek kétféle változata ismert. Az egyik változat szerint a mondat Bon Scott-tól származik, aki így vágott vissza főbérlőjének, amikor az le akarta vele halkítani lemezjátszóját. A másik változat a mondatot Angus Youngnak tulajdonítja, aki egy londoni klubkoncerten szólt vissza a szervezőknek, akik túl hangosnak gondolták a zenekart.

Back in Black

A zenekar tagjai már korábban eldöntötték, hogy az új lemezt Bon Scott emlékének ajánlják majd, így értelemszerűen az album címét és borítóját is ehhez igazították. A kiadó az album címének sötét csengését még elnézte, ugyanakkor a teljesen fekete borítót már nem. Végül kompromisszumos megoldás született, így az AC/DC logó belsejében egy vékony szürke csík futott végig, hogy az együttes neve olvashatóbb legyen.

Az új lemez végül 1980 júliusának végén jelent meg Back in Black címmel. Az album óriási sikernek örvendett, augusztus 9-én már a brit slágerlista élén volt. A Back in Black hatására olyan korábbi AC/DC lemezek is felkerültek a százas listára, mint a  Highway To Hell, a Let There Be Rock és az If You Want Blood. Ezzel pedig beállították a Beatles addigi rekordját, avagy a zenekar négy nagylemeze is egyidőben szerepelt a legjobb százban. A lemeznek az USA-ban sem kellett szégyenkeznie, a Back in Black az amerikai slágerlistán egészen a 4. helyig jutott.

Nagyon büszkék voltunk a Back In Blackre, mert – őszintén megmondom – azt hittük, hogy ez lesz az együttes utolsó lemeze. Két hete dolgoztunk Angusszal az új számokon, amikor Bon meghalt. Nem hittük, hogy ebből valaha valami lesz”

- mondta később Malcolm Young.

Ugyan a Highway to Hell-lel robbant be, de az AC/DC számára az igazán jelentős, nagy nemzetközi elismerést a Back in Black hozta meg. Ráadásul a legfontosabbnak tartott amerikai piacon is őrületes AC/DC-láz kezdődött, az együttes lemezeit kis túlzással vitték mint a cukrot. A zenekar pedig természetesen turnéra vitte az új albumot (a haranggal együtt). A Back in Black World Tour elnevezésű koncertsorozat több mint egy évig tartott, az együttes pedig megfordult Európában, az USA-ban és Ausztráliában is.

Képek: Sound On Sound; AC/DC Fans