Nagymegyer

Nagymegyer az Alsó-Csallóközben fekszik, a történelmi Komárom vármegye nyugati határán, Dunaszerdahelytől 20 km-re délkeletre, Komáromtól 35 km-re északnyugatra. Délkeletről a Csiliz-patak választja el a történelmi Győr megyéhez tartozó Csilizköztől (Csilizradvány, Csilizpatas), nyugatra a Határ-csatorna egykor Komárom és Pozsony megyék határát alkotta (ma Nagymegyert Padány, Bögellő és Alistál községektől választja el). Északkeletről Ekecs, keletről Szilas és Gellér, délkeletről Csicsó községekkel határos. Keleti határát a Nagymegyer-Gelléri-kanális alkotja. Nagymegyer a Csallóköz fontos forgalmi csomópontja, érinti a Pozsonyt Komárommal összekötő 63-as főútvonal, melyről itt ágazik le az 586-os főút, mely Medvén (12 km) keresztül Győr (26 km) felé teremt összeköttetést. Az 561-es főút Ekecs (5 km) községen át Galánta (44 km) felé vezet. Vasútállomás a Komárom-Pozsony vonalon (egy nyomtávú, nem villamosított vonal).

A Nagyszombati kerülethez és a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó város. 1920-ig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott nagyközségként (1871 előtt mezővárosként). Csehszlovákiához csatolva 1920-1949 között a Komáromi járáshoz tartozott, 1949-1960 között a Nagymegyeri járás székhelye volt, 1960-tól pedig a Dunaszerdahelyi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vármegye, Komáromi járás). 1960-ban várossá nyilvánították, 1976-ban hozzácsatolták a szomszédos Izsap községet. 1948-1991 között szlovák neve Čalovo volt. A város két városrésze és különálló kataszteri területe (melyek megfelelnek az 1976 előtti Nagymegyer és Izsap területének - 1921-hez képest változatlan területtel) Nagymegyer (47,22 km²) és Izsap (8,33 km²).

Korábban színmagyar mezőváros volt, első szlovák telepesei csak a trianoni béke után költöztek ide. A deportálások, kitelepítések, illetve a betelepedés nyomán a szlovákok aránya mostanra 14%-ra duzzadt, miközben a magyarok lélekszáma a rendszerváltás óta hatodával csökkent. A korábban a lakosság tizedét alkotó zsidó lakosságot a fasiszták 1944-ben csaknem teljesen elpusztították. Számottevő roma kisebbség is él Nagymegyeren (7 %). A felekezetek a 19. században még egyenlő lélekszámúak voltak, ma a római katolikusok alkotják a lakosság felét, a reformátusok az ötödét. A város a szocialista iparosítás és fejlesztés évtizedeiben gyorsan növekedett, 1940-hez képest lélekszáma 1990-ig megduplázódott, azóta lassú csökkenés figyelhető meg.

A város neve a honfoglaló Megyer törzstől ered, amelynek egyes tagjai itt, a központi törzsterülettől távolabb telepedtek le. Az Árpád-korban a komáromi várhoz tartozott. Első ismert magánbirtokosa Parabuch ispán – ebben az oklevélben említik villa Meger néven. A 15. század elején Zsigmond király elcseréli a Kanizsay családdal, de négy évtizeddel később Mátyás király jóvoltából újra komáromi várbirtok. A király 1466-ban, Nagyszombatban megerősítette Nagymegyer korábbi mezővárosi kiváltságait: a pallosjogot (ennek emlékét az Akasztódomb őrzi) és az évi három országos vásár tartására való jogot. A hagyományban ez úgy maradt fenn, hogy Mátyás Nagymegyeren járt, és a fürdő közelében ma is álló vén tölgyfa alatt állította fel sátrát – a fa a város jelképe. A későbbi időkben sok kisnemesnek volt itt kúriája és kisebb birtoka, majd megjelent nagybirtokosként az Esterházy és a Waldstein, végül a Zichy család. A takácsoknak és a csizmadiáknak helyben volt céhük. A 20. század elején még megvoltak a község értékes régi oklevelei: az I. Mátyástól kapott kiváltságlevél és az azt megerősítő későbbi királyi szabadalomlevelek; ezek azonban mára elvesztek, illetve elenyésztek. A reformáció idején egy évszázadon át komoly küzdelem folyt a felekezetek között a régi templomért; a katolikusok végül meg tudták tartani, de a város hosszú időre református többségűvé vált. A török háborúk pusztítása súlyosan érintette Nagymegyert, majd 1702-ben csaknem az egész község leégett. 1710-ben pestisjárvány tizedelte a lakosságot. A 18. században a hadsereget ellátó posztógyár üzemelt itt, a 19. században pedig téglaégető és négy nagy olajütő, amelyekből Pozsonyba szállították az olajat. 1831-ben és 1849-ben kolerajárvány söpört végig a városon. Az 1848/49-es szabadságharc alatt az itt átvonuló császári hadak több ízben megsarcolták a lakosságot. 1852-ben tűzvész pusztított. A város életében jelentős esemény volt, hogy 1853-ra sikerült felépíteni a Millér-patak fölött átvezető hidat. A patak egykor Nagymegyer és Lak között folyt, felső szakaszán ma kiszáradt meder van, alsó szakasza helyén kanális. A századfordulón kaszinó, társaskör, olvasókör, takarékszövetkezet és hitelszövetkezet működött itt. Ekkoriban a Kálnoky és az Eggenhoffer családok voltak a főbb birtokosai. A város körüli első osztályú termőföldön kiváló minőségű búzát, árpát, kukoricát, lent és kendert termesztettek a helyiek. A város melletti cserfaerdő korábban nem a város, hanem a komáromi vár tulajdona volt, ahol fácánok és dámszarvasok éltek, a helyiek pedig a vadászzsákmány harmadát kötelesek voltak beszolgáltatni Komáromnak. Az első világháború alatt itt volt az ország egyik legnagyobb hadifogolytábora. 1919-ben szállta meg a várost a csehszlovák katonaság, majd a trianoni béke az új államhoz csatolta. A 20-as és 30-as években rendszeres volt a mezőgazdasági munkások sztrájkja. A bécsi döntés értelmében, 1938. november 2-tól ismét Magyarországhoz tartozott. Jelentős zsidó közösségét a II. világháború végén hurcolták el. 1945-től ismét Csehszlovákiához került, ezután ezer magyart hurcoltak el innen csehországi kényszermunkára, illetve telepítettek ki Magyarországra. A szocializmus alatt állami gazdaságában nagy sertéshizlalda volt, továbbá fűtőtesteket, tartályokat gyártó iparvállalat létesült. 1949-ben járási székhellyé tették, de megfosztották városi rangjától, 1960-ban visszaadták városi rangját, de a Nagymegyeri járást felosztották a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járás között. 1993-tól Szlovákia része.

A város gazdaságának húzóágazata az élelmiszeripar, ezen belül a gabonatermesztés, a sertéstenyésztés és a tejipar volt a szocializmus idején, és élelmiszeripara ma is jelentős. Újabban az autóiparhoz kapcsolódó termelés is jelen van. Az 1974-ben megnyitott hévízfürdő mára Szlovákia egyik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontjává tette a várost. Magyar alapiskola, művészeti alapiskola és középiskolák, illetve szlovák alapiskola található itt, továbbá művelődési ház és könyvtár. A városban rendelőintézet működik. A Nagymegyer melletti cseres-tölgyes erdő az egykor kiterjedt cseres-tölgyesek Csallóközben egyedülálló maradványa, védett terület.