Csintalan Márk, a sokoldalú előadó (2. rész)
A nagymegyeri fiatalember még csak pár éve múlt 30 esztendős, de már komoly sikerekkel és tapasztalatokkal a háta mögött nevezett be A Dal műsorába. Alanyi jogon ugyan nem sikerült továbbjutnia a középdöntőbe, de a Phoenix RT világzenés crossover produkcióját harmonikán segítette. Nem olyan régen, amikor leültünk beszélgetni egy jót, és egy csomó érdekes történet előkerült, de közben elröppent másfél óra, így terjedelmi okok miatt részekre kellett szednem beszélgetésünk leírt változatát. Ennek második része alább olvasható, és arról szól, hogyan lett Márk a Kőbányai Zenei Stúdió növendékeként professzionális muzsikus.
A kőbányai zenei sulit négy évig látogattátok?
Igen. Nálunk akkor három év volt az alapképzés, plusz egy negyedik év, ami emeltebb szintű oktatás.
Az utolsó évben specializálódtatok is valami felé?
Inkább „csak” annyi történt, hogy kevesebben voltunk, és így több idő jutott mindenkire. Én legalábbis ezt tapasztaltam.
Például az együtt zenélésre?
Például kétszer annyi volt a zenekari gyakorlat, meg kétszer annyi fő tárgyam volt. Negyedikben jártunk például Babos Gyuszi bácsihoz. És voltak blues-órák.
Kik voltak a tanáraid?
Kezdetben harmonikára jártam, de szerintem te a gitárra gondolsz. Először Emmer Petihez jelentkeztem be és pár hónapig hozzá jártam. Igazából ott megnéztük az ő figuráit, amiket megtanítgatott nekem. Meg az is nagyon fontos, hogy látod, ki hogyan gondolkodik az egészről. Az illetőnek a lényét, a világlátását egy kicsit magába szívod, és jó volt, hogy Petivel összeismerkedtünk, majd barátok lettünk. Azóta is megesett, ha például egy helyen játszottunk, hogy közösen is muzsikáltunk valamit. Voltak próbálkozásaim, de aztán elkerültem Kőbányára. Később meg jött a Covid. Kőbányán a legtovább Kormos Jánoshoz jártam, aki például a Jazz+Az-ban gitározott, vagy régi Cserháti-felvételeken lehet őt látni-hallani, de Zséda vagy csomó más híres előadó lemezein is gitározott. Ő egy olyan személyiség, aki kevésbé van előtérben, viszont egy „brutális” gitáros, aki ráadásul nagyon jól is tanított. Babos Gyuszi bácsi is mondogatta, hogy csináljon már egy szólólemezt, hiszen mekkora tehetség. Szóval ő volt az első.
Szimpatikus számomra, mert célirányos ember. Persze lehet fejlődni csak úgy is, hogy most elkezdem fejleszteni magamat, de ő azt mondta, hogy figyelj, most az elsődleges célunk idén az, hogy letedd a szakvizsgát, úgyhogy mi azt fogjuk csinálni, hogy novemberig átvesszük az egész szakvizsga anyagát (miközben csak a következő év áprilisában vagy májusában volt a vizsga), és mire leperegnek a hónapok, neked már kisujjadban lesz az egész, utána meg azt gitározol, amit akarsz. Ahogy más zeneiskolákban is szokott lenni, itt is volt kötelező és szabadon választott darab. Mi egy Andy Timmons-dalt választottunk ki közösen, és ő elmondta, hogy szerinte az nekem milyen jó lenne. Most képzeld el, hogy novembertől áprilisig az összes koncertemen eljátszottam ezt a szerzeményt, úgyhogy mire odakerültem a vizsgára, szinte már vicsorogtam is a vizsgabizottságra, miközben játszottam. De azért ez a bizottság nem akárkikből állt, tele volt Kossuth-díjas szaktekintélyekkel, úgyhogy volt bennem egy kis drukk. Külsősök voltak, például operaénekesek is. Gondolom, meg van szabva, hogy ilyenkor milyen szintű komissziónak kell beülnie a terembe. A lényeg azonban az, hogy
Gitároztam, basszusgitároztam, énekeltem...
Tehát „belül” is „sessionködtél”?
Igen, de az mindig cél volt, hogy egymással is zenéljünk. Nem tanári zenekar kísért minket. Azt is lehetett volna kérni, de egymással próbáltuk ezt megoldani, és
Tehát az egész úgy hatott, mintha levizsgáztam volna még egyszer, és akkor erre kaptam ott egy kitüntetést annak ellenére, hogy a Maróthy Zolival készültünk föl rá. Ennek az a tanulsága, hogy ha néha úgy tűnik, hogy most te kaptad a rosszabbik lehetőséget, az nem biztos, hogy tényleg úgy is van. Csak sokan néztek rám, mert a Zoli nem annyira nagy improvizatőr, meg nem egy jazzgitáros, azonban a zenepedagógiánál nem biztos, hogy ezen múlik, sőt, biztosan nem.
Említetted, hogy a legendás Babos Gyulához is jártál?
Igen, tanított minket a Babos Gyuszi bácsi is, de az ő esetében is inkább a személyiségéből, a hozzáállásából tanultunk a legtöbbet. Persze tanított egy csomó mindent, megmutatta nekünk ezeket a modern skálákat meg az „elvetemült” dolgait.
Ő ugye jobban szerette az ilyen üreges testű, íveltebb nyakú, klasszikus modelleket, a miénk meg ilyen „sportgitár” lapos nyakkal, ami a gyorsabb játékhoz könnyebb. De amúgy ő is a többiekkel együtt hihetetlenül aranyos volt. Egyszer összefutottunk vele a Lámpás nevű helyen, ahol ilyen jam sessionök szoktak lenni, és rögtön úgy fogadott, hogy megjött a rockgitárosok gyöngye. Tehát mindig nagyon kedvesen fogadott.
Mikor végeztél Kőbányán?
2013-ban, de utána rögtön elmentem a Kodolányi János Főiskolára, ahol szereztem egy jazzgitár-előadóművész diplomát. Azóta se tartom magamat jazzgitárosnak, de akkor nem is nagyon volt lehetőség erre könnyűzenészként, mostanában kezdődik valami ilyesmi, hogy aztán könnyűzenei vagy rockzenei diplomát is lehet szerezni. Az unokatestvérem ezt tréfásan úgy fogalmazta meg, hogy most már nekem se kell a kutya mellett az ólban ülnöm a vasárnapi ebédnél, mert már lett diplomám. Szóval szerettem volna, hogy legyen egy főiskolai végzettségem, ha már el tudok ilyet végezni.
A Márkkal készült beszélgetés következő része hamarosan olvasható lesz portálunkon.
