Csintalan Márk, a sokoldalú előadó (1. rész)
A nagymegyeri fiatalember még csak pár éve múlt 30 esztendős, de már komoly sikerekkel és tapasztalatokkal a háta mögött várja ma este, hogy A dal műsorában továbbjuthasson a középdöntőbe. Segítsünk neki, mert megérdemli! Pár nappal ezelőtt szinte minden szóba került, amikor leültünk beszélgetni egy jót, és egy csomó érdekes történet előkerült, de közben elröppent másfél óra annak ellenére, hogy igyekeztünk szándékosan kerülni azokat a témákat, amelyekről portálunkon látható videóbeszélgetésben is szó volt. Ezért arra gondoltam, hogy terjedelmi okok miatt részekre kell bontanom ezt a beszélgetést, melynek első része alább olvasható, és arról szól, hogyan jutott el Márk a kezdetektől a professzionális zenélésig.
Mennyire volt tudatos volt az, hogy te a testvéreddel, Gyurival majd zenei pályára állsz egy idő után, mert nekem mindjárt erre kellett gondolnom, amikor először láttalak benneteket.
Sosem volt nyomás rajtunk, hogy zenéljünk és sokáig nem is volt olyan elképzelésünk, hogy profi zenészek szeretnénk lenni. Lehet, hogy amikor megismertél bennünket, akkor már igen, de korábban nem. Inkább azt mondanám, hogy ha bármivel egy kicsit komolyabban kezdtünk foglalkozni, akkor a szüleink támogatták. Azt mondták, hogy vagy komolyan foglalkozz valamivel, vagy ne is csináld, mert úgy nincs nagy értelme. Ha mondjuk meg kellett tanulni az iskolában egy magyar verset, akkor anyukám biztos azt mondta, hogy jó, de ha úgy érzem, hogy el tudnám mondani még jobban, akkor tanuljam meg még jobban. Persze az biztos, hogy idősebb korban nem lehet mindennel maximálisan foglalkozni, de azért mindig azt mondták, hogy ha valamivel foglalkozunk, azt csináljuk rendesen. Végül is ez a családi támogatás, bátorítás a mai napig megmaradt.
A családotokban konkrétan voltak zenei „előzmények”, muzsikált valaki, vagy talán zenész is akadt a felmenőitek között?
Apukánk nagyon jól tud harmonikázni, és zongorázni is, meg a nagypapánk is, aki szintén nagyon jól énekel. Ő harmonikázni szeretett volna, de a háború előtt, 1938-ban született, és mikor kisgyerek volt, a testvérének pont akkor kellett cipőt venni, meg iskolatáskát, meg egyéb dolgokat, és akkor nem lett harmonika... Apunak viszont már vettek egyet, és aztán én is harmonikázni kezdtem, először 6 évesen, Gyuri pedig zongorázni.
Ezt láttátok...
Igen, ezt láttuk otthon, de nekem tetszett is. Utólag rájöttem, hogy nekem mindig ezek a kézbe való hangszerek tetszettek, amiket csak úgy föl lehet kapni, mint a gitárt vagy a harmonikát. Igazából más nagyon nem is jött aztán szóba, talán valamilyen fúvós hangszer még tetszett volna, de végül is így alakult. Aztán amint elkezdett bennünket komolyabban érdekelni, szerencsére elvittek egy-egy koncertre, és apukám egyik barátjának segítségével eljutottunk egyszer az Arénába, és én ott láttam meg először az egyik legnagyobb inspirációt, Lukács Petát, aki akkor már a Bikiniben gitározott. S akkor én mondtam, hogy oda akarok járni iskolába, ahova ő is járt. És képzeld el, hogy azután az interneten rákerestem, és kiírta, hogy Kőbányai Zenei Stúdió. Akkor megkérdeztem a szüleimet, mert pont akkor voltam harmadikos-negyedikes a gimiben, hogy mehetek-e ebbe a suliba, és azt mondták, hogy figyelj, azért jelentkezz azokra a helyekre is, ahová eddig is akartál, de ha elmész és fölvesznek, akkor elmehetsz.
Akkor már játszottál zenekarban?
Igen. 16 éves gimis voltam, mikor elkezdtünk játszani.
Mi volt az első zenekarod? Az Undermind?
Az. Először triónak alakult, amikor Gyuri kapott egy dobot, nekem meg lett egy elektromos gitárom, de talán a legegyszerűbb az összes közül. Ezt is szeretem a szüleimben, hogy nem úgy álltunk neki, akkor rögtön a legjobbat vegyük meg.
Teljesen a nulláról indultatok?
Csak annyi volt, hogy a zeneiskolában harmonikáztunk. De a saját hangszereinken akkor kezdtünk először játszani. Gyuriban is volt már egy ilyen ösztönös dolog, ő otthon már korábban ütögette a párnákat és konkrétan az ülőgarnitúrát. A gitáromhoz volt egy kis erősítő, és egy nagyon jó leírás, talán A2-es vagy A3-as plakátszerű megoldással, amin rajta volt az összes akkord, így kiraktam, és bármikor, amikor leültem gitározni, nem kellett sokat keresgélni az akkordokat, mert rajta volt az összes alap akkord. Meg hogy miképpen kell lefogni. Ezt minden kezdőnek ajánlanám amúgy. És az az érdekes, hogy 2005-ben én még tényleg így csináltam, akkor még pont nem volt YouTube.
Volt egy régi JVC rádiónk, amúgy a mai napig kint van a garázsban, és amikor kikerestem az akkordokat, próbáltam „ráfogni” azokat a zenékre, és emlékszem, egy Bon Jovi-dal szólt először a rádióban, aminél észrevettem, hogy hát ez sikerült!
És nem kellett a kottát nézni, hogy milyen akkord van benne, hanem aztán egy idő után beletaláltam a dolgokba és rájöttem, hogy hallom azt, mit kell ott csinálni. Arra például emlékszem, mi volt az, ahol éreztem, hogy nekem menne az elektromos gitározás. Gyakran néztük Gyurival az MTV-t, és akkor sokat ment benne a Red Hot Chili Pepperstől, a Scar Tissue. És abban van ilyen, hogy egy húron szólózik a fickó, és akkor azt mondtam, hogy ne hülyéskedjen már, hát ezt én is meg tudnám csinálni. És akkor a 15. születésnapom előtt mondta Gyuri anyuéknak, hogy szerinte örülnék egy elektromos gitárnak, bár igazából ő is szeretett volna szerintem, de aztán azt akkor én kaptam meg, ő meg inkább dobolni szeretett volna jobban.
De ő is tud gitározni.
Igen. Például most decemberben volt egy Mikulás délután, amire én nem tudtam elmenni kísérni a műsort, és ő ment el helyettem. Visszatérve a történethez: a másik nagy inspiráció pedig az volt, hogy Gyurinak volt egy osztálytársa, Pajor Sanyi, akinek már gimi elsőben volt egy fehér Fender Satocastere, és ő mindig mondta, hogy hát ez mekkora dolog. Eljött hozzánk, megnézegettük, és aztán a sok kis apró inspirációból állt össze igazából az egész.
Az Undermind mikor állt össze?
2006 környékén. Ugye ott a Gyurival mi ketten játszottunk, és jött az egyik legjobb barátunk, aki régen szomszédunk volt a lakótelepen, Árvay Józsi, vele megtanultunk pár dalt. Neki valahogy egészen puha volt az ujján a bőr, és mindig véresre basszusgitározta az ujjait. Egy idő után ezért abba is hagyta. A helyére Mikolai Peti érkezett, akivel már tényleg nagyon sok jó koncertet megéltünk. Vele együtt jött még akkor Cséfalvay Ádám, aki gitáron játszott. Ez a négyes már egyébként tényleg egy elég „ütős” zenekar volt. Sok egyetemi és gimis bulin is játszottunk.
Én is ebben a felállásban ismertelek meg benneteket. Nem sokkal utána a testvéreddel megalakítottátok a Fools' Day-t, ami egy kicsit „elborultabb”, instrumentális projekt volt.
A Fools' Day úgy jött, hogy Mikolai Peti baráti társaságának tagja volt Domonkos Gábor is, aki sokszor eljött a koncertekre, és kiderült, hogy ő legalább olyan jól játszik ezeken a hangszereken, mint mi, vagy talán még jobban. Beszéltük vele, hogy ugorjon be Peti helyére, aki nem tudott eljönni az egyik bulira. A koncert közben rájöttünk, hogy ez jól működik így együtt, és elhatároztuk, hogy erre a felállásra is szervezünk egy zenekart. Aztán később úgy alakult, hogy Peti kiment külföldre dolgozni, és akkor már így is maradtunk. Aztán Ádám is elment, majd visszajött, szóval mindenféle dolog volt.
Az Undermind mondjuk úgy, hogy dallamosabb rockzene volt, a Fools' Day pedig progresszív és jazz meg rockos elemekkel tarkított virtuózabb, hangszerközpontúbb muzsika, amely csapattal a SZMAZE harmadik tehetségkutatóján is nagyon eredményesen szerepeltetek.
Igen. Az Undermind dallamosabb rockzene volt. A Fools' Day esetében próbálkoztunk hangszeres dolgokkal, aztán jött egy-két Hendrix-dal. Ott azt a vonalat folytattuk, ami a hangszerjátékra volt kihegyezve, de azt is nagyon szerettük, jó volt. Voltak időszakok, amikor viszonylag sok koncertet sikerült szervezni. Az még az az időszak volt, mikor tényleg rendszeresen tudtunk próbálni és sokat próbáltunk.
Már egyik zenekar sem működik, időszakosan sem?
Nem. Főleg azért, mert mindenki szanaszét van. Peti meg például nem igazán zenél.
Szoktatok találkozni?
Azt igen, de zenélni nemigen. Gábor a TNT-ben játszik most, így eléggé elfoglalt. Van egy The Hybrid Drummer Duo nevű zenekara Jancsovics Mátéval, aki a volt osztálytársam és egy nagyon jó dobos. Gábornak azóta gyereke is született, azóta még kevésbé ér rá, meg nem is nagyon forszíroztuk ezt a dolgot, lehet, hogy majd egyszer. Pár éve még többet muzsikált, sok helyre beugrott játszani, „sessionködött”. Most már szerintem megvannak a fix helyek, ahol játszik, meg Komáromban is tanít a zeneiskolában.
A Fools' Day legénysége aztán elhatározta, hogy a professzionalitás jegyében mindegyik zenekari tag jelentkezik a kőbányai zeneiskolába?
Akkor én már oda jártam, ez a zenekar ugyanis csak 2009-ben alakult meg. Ezt tudta Gábor is, aki eljött az egyik koncertünkre, ahol az Underminddal játszottunk, és megkérdezte tőlem, hogy na milyen is ez az iskola, mert őt is komolyan érdekelte. Úgy emlékszem, hogy Gyuri is felvételizett velem együtt is, de ő járt Brünnbe is egyetemre, úgyhogy neki kevesebb ideje volt felkészülni. Engem akkor felvettek, Gábort meg a következő évben, Gyurit meg végül az azt követő évben. Hogy miért így, azt azóta sem igazán értem, de lehet, hogy az van a háttérben, hogy akkor 21 éves korig ingyenes volt az oktatás Kőbányán, és Gyuri már elmúlt 21 éves, amikor először felvételizett. Talán azoknak próbáltak kedvezni, akik fiatalabbak voltak, hogy ne kelljen tandíjat fizetniük. Ki tudja. Néhányszor észrevettem, a suliban szerették, ha van fiatalabb jelentkező, és akkor inkább azt vették fel, mert ők általában végigjárták az iskolát. Az idősebb jelentkezők a tandíj miatt hamarabb hagyták ott az intézményt.
A Márkkal készült beszélgetés következő része hamarosan olvasható lesz portálunkon, addig is tekintsék meg a versenybe nevezett dalát:
