2022. november 21., 16:48

Beváltotta ígéretét a Storyum - KÉPEKKEL

2022. november 19-én vasárnap, a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban a magát teátrális rockként illető, csallóközi zenészekből álló Storyum együttes saját stílusmegjelöléséhez híven nagyszabású, színházi jellegű koncerttel lepte meg közönségét, amely a műsort álló tapssal honorálta. A „bemelegítést” a komáromi Entrópia vállalta magára.

storyum_2022-11-06
Médialapozó
Fotó: Lacza Gergely
Storyum

Nagyon régen voltam már amatőr zenekarok koncertjén egy komolyabb kultúrházban, talán amiatt is, mert most már egyre kevéssé rendeznek ilyet. Mindenesetre felcsapott bennem a bizsergető nosztalgia érzés.

A hetvenes-nyolcvanas évek időszaka volt a „kultúrházi rockzene” fénykora nemcsak Magyarországon, hanem nálunk is.

Az akkori nyarakon még nem volt (nem is nagyon lehetett) fesztiváldömping, és falunapok, gulyásfőzők végtelen sora sem kényeztette el a vidéki lakosokat, könnyűzenei klubélet meg csak a nagyvárosokban létezett, így maradtak a kultúrházas akciók, amelyeken nemegyszer többszáz fős közönség is összegyűlt egy helyi formáció fellépésére.

Hol vannak már azok az idők, mondhatnánk. Ma már az országos hírű zenekar fellépése hallatán sem emeljük fel az ülepünket a tévé elől, és unottan pörgetjük tovább a mobilunkat, mondván, jövőre újra jönnek... „Maradj otthon!” – hirdette a „szlogen” a koronavírus alatt, de sokan még mindig szentírásként tekintenek erre a rövid felszólító mondatra. Nem kellene.
entropia
Fotó:  Lacza Gergely
Entrópia

Meglepő módon, a hivatalosnak meghirdetett koncertkezdés előtt pár perccel már a húrokba csapott a szimpatikus fiatalokból álló komáromi metál alakulat, az Entrópia. A nagyjából három éve működő csapat már a tavalyi, 7. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlén is bemutatkozott, de megalakulásuk „apropója” a Tompa Mihály Országos Versenyhez fűződik, ahol Faludy György és Benkő Géza egy-egy versét adták elő saját megzenésítésükben.

A két vers szombaton is elhangzott, és az utóbbinak szomorú apropója volt, ugyanis színművészünk 5 évvel ezelőtt hunyt el. Hetekkel ezelőtt az is kérdéses volt, hogy az Entrópia egyáltalán el tudja-e vállalni a fellépést, ugyanis Telekes Bence dobos egy munkabaleset során megsebesítette az ujját. Textor Bencéék azonban végül színpadra tudtak állni, és a saját szerzemények mellett feldolgozásokkal is kedveskedtek rajongóiknak. A decens félház előtt zajló előadás szerethető volt, de a színpadi megjelenésen még lehetne javítani és olykor kisebb hibák is be-becsúsztak.

Sajnos a hangzás sem volt topon, a gitárszólók, az ének és az ebben a stílusban szokatlan szaxofon nem hallatszott úgy, ahogy kellene, de az Entrópia tagjai ezt a hiányosságot lelkesedésükkel ügyesen pótolták, és a koncert végére maguk mellé állították a publikumot. Még ráadásra is tellett, és ha egy előzenekarnak sikere van, azt meg kell becsülni.

Alig több mint negyedóra múlva a visszaszámláló jelezte, hogy egy komoly produkciónak nézünk elébe. A közönség soraiban is többen lettek, és amikor (f)elgördült a függöny, impozáns látvány fogadott bennünket. Az intrót követően a Storyum zenekar tagjai a nézőtérről másztak fel a színpadra és elkezdődött a fényorgiával és kivetítővel megspékelt több mint másfél órás zenei színház.

A hangzás már az első pillanatokban jobb volt, mint az előzenekar esetében, bár eltelt néhány dal, míg beállt egy optimális szintre. Nagyon látszott, hogy a csapat és a körülötte mozgó stáb mögött fárasztó munkaórák sorakoznak, hiszen ahogy a sajtótájékoztatón elhangzott, ilyen volumenű produkciót szlovákiai magyar tagokból álló amatőr zenekar még nem mutatott be.

Bevallom, vártam, hogy lesz szünet, de az együttes a ráadásblokkot is beleszámítva az 1 óra 35 perces műsorát egy az egyben „tolta le”, lényegében megállások nélkül, leszámítva a ráadások előtti pillanatokat. A zenészek profi módon „élték be” a színpadot, Flaškár Veronika énekesnő és Janik Zsolt gitáros-dalszerző-zenekarvezető rutinosan vitte a hátán a show-t, és egyes dalokban a két táncos hölgy is komolyabb szerepet kapott.

A vokálszekció kissé aránytalanul a rendezői bal szélre került, de hát hová is állíthatták volna őket, hiszen a dobemellvény, a billentyűs hangszerek dobogója és színpadi állványok a nem túl széles szerdahelyi pódium nagy részét betöltötték. Aztán ott volt még a hatalmas kivetítő, ami elé szintén nem állhattak az énekesek, és a táncosok útjába sem kerülhettek. Egy szó mint száz: ez a pódium már sok előadásnak bizonyult szűknek, de ilyen gondokkal 45 éve, a kultúrház átadásánál nem számoltak...

storyum
Fotó:  Lacza Gergely
Storyum
Nem igazán tudnám jellemezni a zenekar stílusát, mert mindenhonnan csipegetnek, inkább előadókat írnék, akiknek hatásait felfedezni vélem a zenében: Sisters Of Mercy, Cure, Dead Can Dance, Paradise Lost, Rammstein, Ákos, Omega, Abba, No Doubt, Blondie, Kylie Minogue, Muse, Nightwish, Amaranthe, Within Temptation, Epica, Ayreon. Maradjunk inkább a teátrális rocknál, mert tényleg ez közelíti meg legjobban a muzsikájukat.

A műsor nagyjából 3 tematikus egységből állt, ám ilyen szigorúan azért nem lehet elkülöníteni az egyes blokkokat. Az első részben a metálosabb, gótikus-melankolikus hatású dalok kaptak nagyobb szerepet. A komoly videoanimációval megtámogatott szerzemények többdimenziós élményt nyújtottak. Azt le kell szögeznünk, hogy az előadott szerzemények majd mindegyikében voltak olyan részek, amelyek kiemelték a dalt az átlagból, de talán a tempókkal többet lehetne kísérletezni, ugyanis a sok középtempójú dal egymás után valóban csak akkor nem válik fárasztóvá, ha kellő látvány társul hozzá.

Bevallom, nekem jobban tetszett a koncert többi része, a saját maguk által „diszkós” blokként beharangozott pár szerzemény alatt azt vettem észre, mintha jobban feloldódott volna a zenekar, bár lehet, hogy az első daloknál csak a lámpaláz miatt nem engedték magukat el ennyire.

A jelzőt természetesen nem kell szó szerint értelmezni, itt is rockról van szó, csak a dalok úgymond „táncolhatóbbak”, populárisabbak. Ezek a dallamosabb szerzemények véleményem szerint egyedibbek, igazán ekkor éreztem azt, hogy önazonos a csapat. Női énekessel kiálló gótikus-dark-szimfo produkcióból sok van már a piacon, a kitörés is jóval nehezebb.

A Storyum muzsikája kellőképpen modern, látványos és a szerzemények, az énekdallamok is kidolgozottak. Talán egy külső fül és egy jó hangszerelő még többet kihozhatna a végeredményből, mert hát ez esetben is érvényes az elcsépelt mondás, hogy a kevesebb néha több. Ez a fényekre is vonatkozik.

A Storyum csapata ugyanis hatalmas fényarzenált vetett be, ami ugyan rendkívül látványos volt, de egy célirányosabb, direktebb megközelítés sokkal többet hozzáadott volna a produkcióhoz.

A banda nem tagadja, hogy a billentyűk markáns szerepet játszanak a zenéjükben, azonban többet is variálhatnának a hangszínnel, és úgy gondolom, a gitárnak sem szabad ennyire a háttérben maradnia, mert az előadás súlyát általában az határozza meg. Talán a basszus alapok is lehettek volna markánsabbak, de tudom, az élő megszólalás elsősorban nem a zenekartól függ, és a lemezeken nincs is gond ezzel.

A videózásra viszont gond nélkül adok tíz pontot, tényleg minden a helyén volt, akár a nagyoknál. Két dal esetében még a magyar szöveg is szinkronban ment az angollal, az igazán élményszámba ment. A sokat hangoztatott szövegközpontúság, a mondanivaló fontossága ekkor bontakozott ki igazán.

A táncosok is hozzátettek a dalokhoz, különösen a slágeres, ritmusos részeknél volt ez jól tettenérhető. Bizonyos esetekben azonban azt éreztem, hogy a saját koreográfia nincs annyira harmóniában a zenével, de ezt az apró hiányosságot bizonyára orvosolják majd a csapat tagjai, hiszen ne feledjük, ez volt az első ilyen jellegű fellépésük.

storyum_
Fotó:  Lacza Gergely
Storyum

Bő háromnegyed óra múlva meglepődve vettem tudomásul, hogy már vége is lett a banzájnak és az utolsó szerzeményt konferálja be Janik Joe. Persze volt egy svédcsavar a dologban, ugyanis a ráadásblokk enyhe túlzással majdnem olyan hosszú volt, mint maga a műsor. Jött pár lassabb szerzemény és az Indulj el egy úton című magyar népdal egyedi újraértelmezése után nem véletlen, hogy a program végére maradtak a zenekar adujai, és ezekkel az ütőkártyákkal, vagyis legütősebb dalaikkal meg is nyerték az aznapi partit.

A zenekarnak talán az hiányzik a legjobban, amire a leginkább szüksége lenne: először is nem ártana egy állandó hangosító, aki fellépésről fellépésre elkíséri a zenekart és álmából felkeltve is tudja, mit mikor hová tekerjen, illetve hogy hová simogassa el a zenekart, hiszen most már a hangosítók is az érintőfelületet simogatják; másodsorban pedig kellene egy jó szponzor, aki fantáziát lát a csapatban, mert abban bizony van fantázia.

Joe azt nyilatkozta, hogy a csapat (videósok, „fényesek”, táncosok etc.) lényegében szabad utat kapott arra, hogy megvalósítsa az elképzeléseit. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy ez valóban nélkülözhetetlen a kreatív munkához, azonban egyet nem szabad elfelejteni: ezt a kreatív munkát nem valósíthatják meg a saját ötleteik közvetlen kivetítéseként, mivel tudatosítaniuk kell, hogy egy csapatban dolgoznak, az érdek és a cél pedig közös. A gépezet ugyanis úgy működik a legütősebben, ha a kreatív energiák nem szanaszét áramolnak, hanem egy helyre összpontosulnak.

Az elhangzott dalok:
Prologue 22
Freedom
Own ghost
Deep
Sweet Killer
Shadow of The Fall
Genius
Alive
Do You Know Me
All-In
Inventions
We Are The Fire
------------------------
Ráadások:
Love song
Indulj el
Lost Land
Generations
Higher
Epilogue

entropia
+3 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.