2020. január 3., 10:00

30 évnyi válogatás a szlovákiai magyar képzőművészetből

L’art pour L’art, avagy Művészet a művészetért. Ezzel az egy mondattal ki tudjuk fejezni mindazt, ami a művészetet művészetté teszi, hiszen leginkább művészettel  lehet a szépet és az értékeset kifejezni. Ezért alkotnak a festők, a szobrászok, a grafikusok, hogy az ember megtalálja bennük a lelki szépséget, a boldogságot és a megnyugvást. Hogy megtaláljuk benne a különlegest és a mást. Hogy az alkotó és az alkotás végül eggyé váljon. Talán ezt (is) szerették volna elérni a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete elnevezésű szervezet tagjai, akik a 2019-es év végén létrehozták a 30 év a szlovákiai magyar képzőművészetből című kiállítást neves felvidéki alkotók műalkotásaiból. A Múzsa stábja is szomjazott a művészeti kultúrélményre, így  ellátogattunk a kiállításra. Nézze velünk az ott készült összefoglalót.

Videó:  ma7

A kezdeti törekvések a szlovákiai magyar művészek szervezetbe való tömörülésére már az 1989-es évben megtörténtek. Maga a szervezet 1990-ben alakult meg Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága néven, amelynek egyik alapító tagja Kopócs Tibor, grafikus, illusztrátor, festő, aki 1998 és 2002 között a társaság elnöke is volt. A szervezet 1993-ban Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága nevet vette fel a szlovák állam megalakulása után.

Kopócs Tibort 2014-ben újra megválasztották a szervezet elnökévé, és még ebben az évben Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete néven megújította és újra szervezte a társaságot. 2018-ban M. Kiss Márta vette át a stafétát, így megtörtént a generációváltás és előtérbe kerültek a jelenkori fiatal művészek.

A kiállítás 30 éves múltat ölel fel, s mindazon alkotók műveivel találhatjuk szemben magunkat, akik a 30 év alatt szerepet játszottak a szlovákiai magyar képzőművészet folytonos változásában. Több mint 60 művész alkotását csodálhatjuk meg a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítótermének falain. Olyan alkotók művei is szerepelnek a kiállításon, akik már sajnos nem lehetnek az élők sorában, ezért az ő nevük örökre emlékként él a társaság tagjai szívében.

A kiállított tárgyak között szerepel grafika, akril festmény, mandala, kézzel készült gyöngyékszerek, szobrok és egyéb művészeti alkotások. A szervezők kiadtak egy katalógust is, amely a kiállítók műveiből áll össze, s egyfajta képet ad a művészek stílusáról, érdeklődéséről.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.